Pénzügy

Nem kell február 15-ig várni a felsőoktatási jelentkezéssel azoknak, akik már rendelkeznek érettségivel vagy felsőfokú végzettséggel. Hiszen ezentúl már most, ősszel beadhatják a lapjukat – igaz, a februárban induló szemeszterekre. A korábban keresztfélévesnek is nevezett képzésekre 2007-től külön felvételi eljárásban lehet jelentkezni.
2007. 10. 16. 15:47
A Budapesti Corvinus Egyetem Szenátusa október 15-i ülésén újabb négy évre dr. Mészáros Tamást választotta rektornak. Az egyedüli pályázót a szenátus 32 igen és egy ellenszavazattal választotta meg.
2007. 10. 16. 09:37
Komplex, támogatott képzési programot hoztak létre a Szociális és Munkaügyi Minisztérium szakemberei, amelynek segítségével a fogyatékkal élők is tanulhatnak – és ezáltal könnyebben be tudnak kerülni a munkaerőpiacra. A programban részt vevő felnőttek szükség esetén támogatott foglalkozási rehabilitációban is részt vehetnek.
2007. 10. 15. 16:47
A Citibank a mai napon bejelentette, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) jóváhagyta Batara Sianturi kinevezését a Citibank Zrt. elnök-vezérigazgatói posztjára. A bank vállalati üzletágának vezérigazgatója pedig Balássy László lett.
2007. 10. 15. 16:17
Hagyományteremtő céllal hozták létre a Legjobb Női Munkahely pályázatot. A Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség olyan munkahelyek jelentkezését várja, amelyek büszkén alkalmaznak nőket, és a vállalati stratégiájukat is az ő igényeik szerint alakítják. Még nem késő pályázni a legjobb női munkahely címre, november 15-ig még egy hónap van!
2007. 10. 15. 16:16
Immár negyedik alkalommal rendezi meg a Pannon Egyetem Karrier Irodája a „Dunántúl állásbörzéjének” is nevezett munkaerő-piaci kiállítást, a Pannon Állásbörzét. Az október 17-i rendezvényre előadásokkal, tréningekkel és próbainterjúkkal várják a hallgatókat és álláskeresőket.
2007. 10. 15. 08:48
Novembertől Mihók Attila a Ringier Kiadó Kft. új ügyvezető igazgatója. Papp Béla eddigi ügyvezető a Ringier AG üzletfejlesztési vezetőjeként dolgozik tovább a társaságnál – közölte pénteken a Ringier.
2007. 10. 12. 15:09
Mintegy kétmilliárd forinttal támogatja a kormány az állásukat vesztett egészségügyi dolgozók, a pedagógusok, az igazságügy területéről vagy a fegyveres testületektől létszámleépítés miatt elbocsátott közalkalmazottak átképzését – jelentette be a napokban tartott sajtótájékoztatón Botka Lajosné szolnoki szocialista parlamenti képviselő, az oktatási munkacsoport tagja.
2007. 10. 11. 10:40
Az esélyegyenlőségi szakértők tevékenysége elengedhetetlen a Regionális Fejlesztés Operatív Program (ROP) közoktatási célú pályázataihoz. Ahhoz, hogy a települések, intézmények uniós forráshoz jussanak, mindenképpen esélyegyenlőségi tervet kell készíteniük. Ennek elkészítésében segítenek az erre kiképzett szakemberek.
2007. 10. 11. 08:40
Az ősz folyamán derül ki, hogy megszavazza-e a parlament az 50 százalékos női kvótát. Az SZDSZ javaslata a nőket ért diszkrimináció ellen küzdő ENSZ-bizottság elmarasztaló állásfoglalása miatt született meg. Magyarországon a diplomásoknak több mint a fele nő, de a hatalmi pozícióknak csak a tíz százalékában vannak jelen. A nők parlamenti arányát tekintve pedig az uniós tagállamok között a 26., a világranglistán pedig a 128. helyen állunk.
2007. 10. 10. 07:11
A börzén több mint 30 kiállító várja nemcsak az álláskeresőket, a friss diplomásokat, de a gyakornoki programok iránt érdeklődőket is. Az állásbörzét egy felkészítő nap előzi meg, amelyen előadásokkal, gyakorlati foglalkozásokkal és tapasztalt HR-szakemberek közreműködésével szeretnének segítséget nyújtani a szervezők, az egyetemi Karrier Iroda munkatársai ahhoz, hogy a hallgató felvértezhesse magát a munkaerőpiac által elvárt kompetenciákkal, ké
2007. 10. 09. 09:35
Az idén is részletesen és precízen tájékoztat minden érettségizőt, felvételizőt az előtte álló lehetőségekről és szabályokról az Országos Felsőoktatási Információs Központ (OFIK) 2008-as könyvcsaládja. Ennek első kiadványa a februárban induló képzéseket tartalmazó Felsőoktatási felvételi tájékoztató – 2008 februárjában induló képzések című könyv, amely október 15-én jelenik meg.
2007. 10. 09. 09:02
Elfogadta az alternatív tandíjjavaslatot a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) közgyűlése. Ebben – többek között – javaslatot tesznek arra, hogy az államilag támogatott alapképzésben részt vevő hallgató csak a leckekönyvbe felvett, de nem teljesített kreditek után fizessen. Tehát minél kevesebbet tanul valaki, annál többet fizethet.
2007. 10. 09. 08:00
Augusztushoz képest 1400 fővel csökkent, az előző év szeptemberéhez viszonyítva 37 500 fővel nőtt a regisztrált álláskeresők száma szeptemberben – közölte Pirisi Károly, a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal főigazgatója.
2007. 10. 08. 15:21
Szakmabemutató és Információs Börze 2007. címmel a Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ pályaválasztási kiállítást rendez október 11-én, csütörtökön, 10 órától a III. kerületben, a Békásmegyeri Közösségi Házban (Csobánka tér 5.).
2007. 10. 08. 13:30
Az Európai Bizottság pályázatot írt ki pedagógusok részére. Az akció az Európai Unió valamely tagállamában tartott intenzív kurzusokon vagy szakmai és módszertani továbbképzési programokon való részvételhez nyújt lehetőséget az egyéni ösztöndíjat nyert pedagógusoknak. A továbbképzés időtartalma egytől hat hétig terjedhet. Beadási határidő: október 31.
2007. 10. 05. 16:05
Az IBM kutatói részlege kitárja kapuit a közép- és a kelet-európai diákok előtt. Matthias Kaiserswerth, a cég zürichi kutatólaboratóriumának igazgatója a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen bejelentette a „kiváló elmék (Great Minds)” kezdeményezés elindítását, amelynek célja, hogy támogassa az informatika területén kivételes tehetségű, szakképzett hallgatókat, akik számára határozott idejű gyakornoki helyeket biztosít a z
2007. 10. 05. 08:33
A Párizsi Magyar Intézet nemcsak kulturális, hanem oktatási képviselete is hazánknak: Collegium Hungaricum. S mint ilyen, egyik kiemelt célja, hogy minél több magyar diákot segítsen hozzá egyetemi tanulmányaik franciaországi folytatásához – hol ösztöndíjjal, hol kollégiummal.
2007. 10. 05. 04:33
„Az állam valótlant állít, amikor azt mondja, hogy nem csökkenti az egyházi iskolák finanszírozására szánt összeget” – jelentette ki a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Oktatási Bizottságának elnöke, Pápai Lajos a Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet tízéves jubileumi ünnepségén Budapesten. Csepregi András, az oktatási tárca egyházi kapcsolatokért felelős titkárságának vezetője ezzel szemben azt áll
2007. 10. 04. 19:02
Kovács Viktor irányítja október 1-jétől a Cisco nyolc országot átfogó régióját. Így ezentúl Albánia, Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Macedónia, Magyarország, Montenegró, Szerbia és Szlovénia tartozik a keze alá.
2007. 10. 04. 14:35
Olvasói sztorik