Pénzügy

Esélyegyenlőségi szakembereket képeznek

admin
admin

2007. 10. 11. 08:40

Az esélyegyenlőségi szakértők tevékenysége elengedhetetlen a Regionális Fejlesztés Operatív Program (ROP) közoktatási célú pályázataihoz. Ahhoz, hogy a települések, intézmények uniós forráshoz jussanak, mindenképpen esélyegyenlőségi tervet kell készíteniük. Ennek elkészítésében segítenek az erre kiképzett szakemberek.

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium Roma Integrációs Titkársága olyan szakértőket képez, akik a jövőben a halmozottan hátrányos helyzetű és roma tanulók integrált oktatása, együttnevelése, oktatási esélyegyenlőségük javítása érdekében folytatnak kiemelt jelentőségű munkát. A 60 órás esélyegyenlőségi szakértői képzésre október 19-ig lehet jelentkezni.


Egy szakértő feladata


Az esélyegyenlőségi szakértők feladata lesz, hogy helyzetelemzést készítsenek a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek oktatási helyzetéről. Ennek alapján segítik elő a helyi közoktatási esélyegyenlőségi programok megalkotását, az érintett helyi szakemberek, vezetők, szülők bevonásával. Feladataik közé tartozik majd a programok végrehajtása, mentorálása is. Lehetőségük szerint tanácsokkal és a rendelkezésre álló támogatások megkeresésével kell segíteniük az érintett intézmények problémáinak megoldását.


Az esélyegyenlőségi terv elkészítéséhez a települések, illetve az intézmények szakértőt igényelhetnek, a ROP-os pályázat beadási határideje előtt legkésőbb 15 nappal, az eselyterv@okm.gov.hu e-mail címen.


Jelentkezési feltételek


A képzésben részt vevőknek ismerniük kell a halmozottan hátrányos helyzetű tanulókkal és a magyarországi roma közösségek helyzetével kapcsolatos alapadatokat, kutatásokat, illettve az Integrációs Pedagógiai Rendszert; a közoktatás jogi és tartalmi szabályozását; a közoktatási diszkrimináció alapeseteit és a panaszmechanizmusokat; továbbá fel kell ismerniük a sajátos nevelési igényű gyerekeket.


Elengedhetetlen a kiváló tárgyalókészség, a projektszemlélet, az európai uniós és a hazai forráslehívási mechanizmusok ismerete, a kiváló kutató, elemző, feltáró készség, a rugalmas foglalkoztathatóság és az alapfokú imformatikai ismeretek.


A program keretében 75-100 esélyegyenlőségi szakértőt képeznek 20-25 fős csoportokban. A képzés 6 napot vesz igénybe.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Miniature figures near Bitcoin physical coin. Futures on Bitcoins increased by more than 20% after their American debut on the Chicago Cboe Futures Exchange.  (Photo by Manuel Romano/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.