Karácsonykor összejön a család, és ez remek alkalom arra, hogy beszélgessünk. Arról, hogy mi történt, amióta nem találkoztunk, de arra is, hogy régi titkokat tudjunk meg. Kitől mástól, mint az ősöktől. És aztán meséljük el majd a következő nemzedéknek is, hogy a családi legendárium gazdagodjon.
Nemcsak az lehet izgalmas téma, hogyan ismerte meg a nagymama a nagypapát, mikor csattant el az első csók, vagy hogyan történt a lánykérés, hanem az is, hogyan sikerült lakáshoz jutniuk. Íme néhány érdekes sztori, ismerősi körből.
Kész házzal várta feleségét
Kati idős szüleinél segített tavaly a karácsony előtti nagytakarításban. Amikor a fiókot rakta rendbe, egy megsárgult papírra bukkant: tervrajz volt, amin felismerte édesapja kézírását. Ahogy jobban megnézte a rajzot, rájött, hogy az a szülői ház – rákérdezett hát, mi van a régi dokumentum mögött.
Kiderült, hogy apukája, Feri bácsi nagyon bevállalós volt, amikor még senki nem bácsizta, valamikor a 20-as évei elején. Egymaga vágott neki az építkezésnek, kicsi spórolt pénzéből és hitelből. A tervrajzot is maga készítette, ő derítette fel, mit hol tud olcsóbban beszerezni. És az építkezés alatt a műszaki ellenőr szerepét is magára vállalta. Egyik nap például észrevette, hogy a kőművesek nagyon pocsék munkát végeztek – girbe-gurba volt a fal, és kicsit meg is dőlt az egyik irányba. Feri nek ez nagyon nem tetszett. Fogta, megtaszajtotta, és ledőlt a faldarab. Másnap hajnalban a kőművesek fel voltak háborodva, de ő kerek-perec megmondta, csak rendes munkáért fizet. A mester új embereket vett fel, és onnantól már nem volt komolyabb gond.
Mire édesapja megismerte édesanyját, már félkész volt a ház, az esküvő után pedig be is költözhettek. Azóta is ott élnek. Kati karácsonyra bekereteztette a megsárgult dokumentumot, és a szülei megkönnyezték, amikor átadta nekik.
A lakáspályázat vitte őket anyakönyvvezető elé
Andiéknak már felnőtt gyerekeik vannak – nekik mesélték el, hogyan jutottak a 90-es években elején első lakásukhoz. Andinak volt a nagyszülői örökségből 50 ezer forintja, slussz-passz. Ebből reménytelen lett volna akár új, akár használt lakást venni – gondolták, mivel teljesen járatlanok voltak a témában. Viszont mint kiderült, volt állami támogatás (szocpol, ifjú házasok kedvezménye), amihez pályázni kellett az OTP-nél: azokból a lakásokból lehetett 5-öt választani, amik a hosszú listán szerepeltek. Akinek a legtöbb saját erő állt rendelkezésre, az vásárolhatta meg a lakást. Háromhavonta volt pályázat.
Tamással novemberben adták be a sajátjukat – azonban amikor a bankban kérték a házassági anyagkönyvi kivonatukat, igencsak zavarba jöttek. Mert bár tervezték, még nem voltak összeházasodva. Viszont kiderült, hogy másképp nincs támogatás.
A következő pályázat februárban indult – ők az előző szombatra megszervezték az esküvőt. Újra átnézték a pályázati kínálatot, találtak 4 kisebb használt lakást, amit kis hitelfelvétellel meg tudtak volna venni. Azokat bejelölték. Tamás azonban erősködött, legyen egy ötödik jelölt is, egy új lakás. Ami persze drágább volt – elérhetetlennek tűnő 1,1 millió forintba került. Bevállalták a két gyereket, és bejelölték az összes lehetséges támogatást, aztán beadták a pályázatot. Legnagyobb meglepetésükre az új lakást „nyerték meg”. Kiderült ugyanis, hogy az állami támogatások önerőnek számítottak. Áprilisban, Tamás szülinapján már költözhettek is.
Lottón nyerték a lakásra valót – az anya már el is felejtette
Péter szülei már majdnem hatvan éve házasok – őket kérdezték meg, hogyan sikerült annak idején megvenniük az egy plusz két félszobás panelt. Valami lottó-sztori rémlett Péternek, még a gyerekkorából, de nem volt benne biztos, hogy náluk volt-e a szerencsének szerepe abban, hogy lett saját lakásuk. Először édesanyját kérdezte, de ő semmilyen nyereményre nem emlékezett. Csak arra, hogy hitelt vettek fel, és azt fizették jó 30 évig. Meg hogy elég alacsony volt a törlesztőrészlet.
Édesapját is megkérdezte, így derült ki, hogy valóban igaz a lottós sztori. Akkoriban nagy divat volt a kollektív játék – amikor a munkahelyen összeálltak, és közösen vettek szelvényt, és ha volt nyeremény, elosztották. Egy ilyen kollektív szelvényen volt négyesük (nem is ötösük) az anya munkahelyén. Az elosztott nyeremény pedig éppen elég volt arra, hogy meglegyen a beugró az akkoriban épült lakótelepi lakásra.
Amikor kissé már feledékeny idős édesanyja legközelebb szóba hozta, milyen kár, hogy ők még sosem nyertek a lottón, Péter csak mosolygott a bajsza alatt.
Ön megkérdezte már szüleit, nagyszüleit, hogyan jutottak lakáshoz? Írja meg kommentben!
