Pénzügy

Uzsorát kiáltott, de csak figyelmetlen volt

Nem árt, ha tisztában vagyunk vele, milyen költségei vannak a vámkezelésnek, ha ezt mi magunk nem vállaljuk magunkra külföldről rendelt termék vásárlásakor. Különben ha viszonylag kis értékű terméket rendelünk, kellemetlen meglepetés érhet.

Egyik olvasónk panaszkodott, hogy miután külföldről rendelt 32 dollárért (nagyjából 8500 forint) egy kézi szerszámgépet, ingyenes kiszállítással, összességében majdnem a termék árának dupláját kellett kifizetnie, amikor készhez kapta. Amin eléggé kiakadt.

Pluszköltség

Kiderült, hogy a pluszköltség két tételből tevődött össze. A vámból, amire számított is (3646 forint), és az úgynevezett halasztott vámfizetés díjából, amire 4725 forintot számítottak fel neki. Ez utóbbira nem számított. És mikor érdeklődött, hogy tulajdonképpen miért számították fel neki az összeget, elmondása szerint nem kapott egyértelmű magyarázatot.

A DHL e-mail tájékoztatójában egyébként így szerepel, hogy az összeg megfizetésére számítani kell (de ezt nem olvasta el a panaszos, csak utólag, viszont elküldte nekünk):

Tájékoztatjuk, hogy vámteher (vám és/vagy ÁFA) kiszabás esetén a DHL vámjogi engedélyeinek felhasználásával a vámteher megfizetése előtti árukiadásért a közteher 2,5 százaléka, de minimum 4725 forint + áfa kerül kiszámlázásra!

Ez a 4725 forint tehát a minimális összeg, amit ilyen címen a DHL felszámít azért, mert az árut a vámteher megfizetése előtt kiadja. Függetlenül attól, hogy mennyi a termék értéke. Olvasónk ezen háborodott fel, mert hogy az ő esetében ez a 4725 forint elég húzós tétel volt a megvásárolt termék árához viszonyítva (több mint a szerszám árának 55 százaléka). Azt sem értette, hogy ha 4725 forint plusz áfás árat adtak meg, végül az áfát miért nem számították fel. Ez gyanús volt neki.

Ő magában úgy fordította le az egészet, hogy kvázi uzsorakamatot szednek tőle azért, mert egy napig (amíg kiszállítják a terméket, és ő fizet) megelőlegezik a vámot. Azt is közölte velünk, hogy ilyen költség tudomása szerint a többi nagy szállítócégnél nincs. Utánanéztünk, valóban így van-e.

DHL: megalapozott a díj

A halasztott vámfizetés DHL vámbiztosítékra vonatkozó megkeresésünkre a DHL azt válaszolta, hogy  a kérdéses szolgáltatás a küldemények szerződés szerinti, háztól-házig kért expressz kiszállítását lehetővé tevő vámjogi rendelkezések előírásainak teljesítéséhez kapcsolódik. A szolgáltatás eredményeként az egyes szállítmányok címzettjei minden, az áru kiszállíthatóságára vonatkozó vámjogi szabályozásban előírt kötelezettség teljesítése alól mentesülnek.

A szolgáltatást az alapozza meg, hogy a vonatkozó vámeljárásokban a DHL Express saját nevében tesz indítványt, és az áruk raktárból való kiszállítása saját halasztott vámfizetésre vonatkozó engedélye alapján válik lehetségessé. E tevékenység hatósági engedély alapján, szigorú pénzügyi és vámjogi feltételek teljesítése mellett végezhető – hangsúlyozták.

Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd
Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

Áfa?

Az áfával kapcsolatos kérdésre azt írták, hogy a szolgáltatás ugyan áfaköteles, azonban a vonatkozó jogszabály (áfatörvény) alapján az import vámeljárással kapcsolatban felmerülő szolgáltatások áfavonzatát a vámigazgatási döntés során meghozott határozatban közlik, így a szolgáltatásról szóló számlának már nincs adótartalma.

Nem egyedi

Arra is kitértek, hogy a díj alkalmazása nem egyedi a magyar piacon, versenytársaik díjszabásában és gyakorlatában is megtalálható, a DHL pedig piackövető módon vezette be a szolgáltatást. Ezt az állítást a Fedex és az UPS válasza is igazolta. Vagyis olvasónk tévedett, amikor ennek ellenkezőjét vélelmezte.

Hozzátették még: a DHL Express központilag összehangolt árazási gyakorlatot folytat, azaz a szolgáltatások kínálata és azok díjazása – az egyes országok gazdasági és jogi környezetéből fakadó sajátosságainak figyelembe vételével – az európai régióban harmonizált. Ennek megfelelően a díjat a DHL Express más leányvállalatai is alkalmazzák.

Fedex: több opció is van

Mint megtudtuk, a Fedexnél többféle lehetőségből lehet választani a vámkezelési megbízásoknál, így például a DHL-éhoz hasonló fix költség mellett is igénybe lehet venni a szolgáltatást. A Fedexnél a megelőlegezett köztartozás 2,5 százaléka, de minimum adónemenként 3310 forint plusz áfa. (A minimumösszeg tehát bő 1400 forinttal kevesebb, mint a DHL-nél.) Ezt a díjat olyan esetben számítják fel, ha közvetlenül őket bízza meg a megrendelő a vámoltatással. Az összeg a kezességük és vámkezeléssel végzett munkájuk díja – írták magyarázatul.

De van olyan opció is, amikor nem szabnak ki díjat (amikor nem az ő kezességükkel működik a vámolás). A választás joga tehát náluk a címzett kezében van.

Visszakérdeztünk, hogy utóbbi eset azt jelenti-e, hogy az ügyfélnek kell felvállalnia a vámkezelést. Kiderült, hogy nem feltétlenül. Van olyan megoldás is, hogy a határozatot elkészítik és megküldik az ügyfélnek, aki ez alapján be tudja fizetni egy vámpénztárban a vámot. És amikor behozza vagy visszaküldi a befizetési igazolást, akkor kiszállítják neki az árut (miután ellenőrizték a vámösszeg beérkezését a NAV-hoz).

UPS: a garanciavállalás díját meg kell fizetni

A UPS Magyarország Kft. is alkalmaz vámkezelési költséget, minden belföldi forgalmú vámkezelés után, melynek összege a közteher 2,5 százaléka, de minimum 4430 forint plusz áfa (vagyis szűk háromszáz forinttal kevesebb, mint a DHL díja, de a Fedexnél egy bő ezressel drágább).

A UPS azt is hozzátette: nem tesz különbséget jogi személyiség alapján, így az összeg azonos mind üzleti, mind magánszemély ügyfeleiknél.

A vámkezelési költséget ők megfogalmazásuk szerint azért alkalmazzák, mert garanciát vállalnak a vámhatóság felé arra, hogy a vám és áfa összege biztosan be lesz fizetve. Ez a garanciavállalás még a küldemény kézbesítése előtt megtörténik, amivel a UPS vállalja annak kockázatát is, hogy a címzett esetlegesen elutasítja a küldemény átvételét és a vonatkozó vám és adóterhek megfizetését – jegyezték meg, hozzátéve, hogy az UPS minden esetben kifizeti a vámterheket a vámhatóság felé.

Mi ebből a tanulság? Tudjunk róla, ha kis értékű terméket rendelünk, akkor az nem biztos, hogy megéri, a vámmal és a vámügyintézés költségével együtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik