FN

Kevés közgazdász tekinti hatékony eszközinek az állami szubvenciót, a módszert mégis szinte minden állam alkalmazza. Az uniós tagállamok indokoltnak tartják, hogy a magas kutatás- és tőkeigényű iparágak fejlesztését támogassák. A több tagország repülőipari vállalkozásait összefogó Airbus Industrie például létrejötte után egy évtizedig kapott jelentős támogatást annak ellenére, hogy fő versenytársa, az amerikai Boeing hevesen tiltakozott [...]
2000. 03. 14. 00:00
A távoktatás a kilencvenes évek elejétől divatos kifejezés, mind az akadémiai, mind pedig az üzleti alapú oktatási körökben. Nálunk viszonylag kevés azon intézmények száma, amelyek módszertanilag megalapozott távképzést tudnak nyújtani ebben a műfajban. Az egyik fellegvár az Euro-Contact Business School, amely az angol Open University Business School módszerei és tananyagai segítségével oktat. Dőri Tibor, az [...]
2000. 03. 14. 00:00
Majdnem mindenki egyetért azzal, hogy a legifőbb erőforrás az ember, mégis szinte senki sem él eszerint. Sok vezető téveszti szem elől azt a felismerést: a vállalat dolgozóit meg kell nyerni az ügynek, hogy a siker ne maradjon el. A témában néhány alapműnek számító könyvet – például Peters-Waterman: A siker nyomában, Lee Iacocca: Egy menedzser élete, [...]
2000. 03. 14. 00:00
GAZDASÁGI KÖRNYEZET Termelékenységi boom Amikor a közgazdászok a gazdasági növekedésről, illetve a munkanélküliség és az infláció csökkenéséről beszélnek, azt állítják, hogy Magyarországon jelentősen javul a termelékenység. Mennyire ért Ön egyet ezzel a kijelentéssel? A termelékenység hatása Önre Mi a véleménye: volt-e valamilyen hatása Önre a termelékenység javulásának? A gazdasági fellendülés és az Ön élete Általában [...]
2000. 03. 14. 00:00
Első ránézésre kicsit meirésznek tűnik Istók Edének, az MKB Értékpapír Rt. üzletkötőjének ajánlása, a portfóliónak ugyanis több mint harmadát Graphisoft-részvények adják. A szakembernek azonban meggyőződése, hogy Magyarországon is mindinkább előtérbe kerülnek a “new age”-hez valamilyen módon kapcsolható vállalatok papírjai. A frankfurti tőzsdén már több mint egy éve jegyzett Graphisoft budapesti bevezetése egyébként a jövő hónapra [...]
2000. 03. 14. 00:00
Megmozdult a már régóta alvó papírnak tekintett Human Oltóanyagtermelő és Gyógyszergyártó Rt. árfolyama. Múlt hétfőn és kedden, a szokottnál lényegesen nagyobb forgalom mellett, a gödöllői társaság papírjainak kurzusa több mint 20 százalékkal, egészen 2795 forintig emelkedett. Mint ismeretes, a vérkészítmények előállítására specializálódott gyógyszergyárban a privatizációt követően a kanadai Novopharm szerzett 55 százalékos részesedést. A társaság [...]
2000. 03. 14. 00:00
Az uniós csatlakozás ellenére sem tervez változást a jelenlegi társasági adókedvezményekben a magyar pénzügyi kormányzat. A kis- és középvállalkozások, valamint a környezetvédelembe fektető cégek 2002-től új kedvezményekben részesülhetnek.
2000. 03. 14. 00:00
A Tesco világelső online élelmiszer-kiskereskedő lesz, Nagy-Britanniában pedig a legnagyobb elektronikus kereskedelmi cég címére tör – jelölte ki a társaság helyét tavaly szeptemberben Terry Leahy vezérigazgató. A célhoz vélhetőleg jó eszközt választott a menedzsment: a Tesco az első helyen végzett abban az egyedülálló felmérésben, amely a legnagyobb növekedést felmutató vállalatok internetes stratégiáját kutatta. A London [...]
2000. 03. 08. 00:00
Néhány hete indult útjára a No Borders (Határok nélkül) című skót-magyar kezdeményezés, amely a brit kormány által működtetett Know-How Fund támogatásával jött létre. A No Borders egy olyan közös kelet-európai utcalap kiadására szerveződött, amely magyarországi szerkesztésben először Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában és Romániában kerül terjesztésre, később pedig Horvátországban és Szlovéniában is. Mint azt a hazai résztvevő, [...]
2000. 03. 08. 00:00
Forrás: Fortune Magazine, Arthur Andersen felmérés VÁROS Gazdasági környezet Üzleti költségek PC- és internet-ellátottság Életminőség Egy főre jutó GDP az ország- ban, 1998. (ezer dollár) GDP, 1998. (változás 1997-hez képest, százalék) Tőzsdei kapitalizáció (milliárd dollár) Irodabérleti díj, 1999. (dollár/négy- zetméter Titkárnő éves bruttó bére, 1997. (ezer dollár) Ezer lakosra jutó PC-k száma (darab) Ezer lakosra [...]
2000. 03. 08. 00:00
*A csoporthoz tartozó ABN Amro Equities (Hungary) Rt. azért nem szerepel a felsorolásban, mert nem tartozik az ABN Amro (Magyar) Bank konszolidációs körébe TÁRSASÁG Mérleg-főösszeg Működési eredmény Mérleg szerinti eredmény Mébit 5 843 -2 080 -2 080 Pannonlízing 26 796 818 492 Magyar Factor 8 003 140 102 AA Eszközfinanszírozó 2 056 2 2 AA [...]
2000. 03. 08. 00:00
Kissé profán az angol cím, sokkal dzsemesebb a magyar változat: Sivatagi cápák. Modern kincsvadászok, akik az Öböl-háború végén találnak egy térképet az iraki hadsereg által elrejtett aranyrudakról. A könnyűnek ígérkező kaland azonban más irányú felfedezéseket is rejt számukra. A David O. Russell forgatókönyvíró-rendező által elénk tárt sztori a színvonalas – urambocsá’, elgondolkodtató – akciófilm irányába [...]
2000. 03. 08. 00:00
Forrás: Fortune Magazine, Arthur Andersen felmérés Európa Észak-Amerika Dél-Amerika Ázsia London Dallas Monterrey Szingapúr Amszterdam San Jose Mexikó City Sydney Budapest Austin Buenos Aires Melbourne München New York Santiago Hongkong Stockholm Atlanta San Jose Taipei
2000. 03. 08. 00:00
Valószínűleg kedvezőek lesznek az idén a magyar gazdaság mutatói, különösen a régió többi országával összehasonlítva – véli Horváth Lóránd, a Rabobank elemzője. Az Európai Unió gazdasági növekedé-se 2000-ben felgyorsulhat, ami a környező országok gazdaságait is tovább élénkítheti. A vártnál nagyobb európai növekedésből a közép- és kelet-európai országok közül vélhetően a magyar gazdaság profitálna a legtöbbet, [...]
2000. 03. 08. 00:00
Egyetlen kép, egy 1,5×10 méter nagyságú 180 fokos panoráma alkotás szerepel Beöthy Balázs képzőművész kiállításán a Ludwig Múzeum Projekt Termében. A március 12-ig látható művet interaktív installáció, egy fénysorompó egészíti ki, amelyen a látogató áthaladva a kiállító térben hallható “A” hangon szóló sikítást, “B” hangra képes változtatni. A kiállításra szóló meghívókártyán a művész, s mellette [...]
2000. 03. 08. 00:00
Piaci híresztelések szerint a Synergon-részvények árfolyamának gyors emelkedése nem csupán a technológiai papírok általános előretörésének és a cég road-show-jának volt köszönhető. Néhányan tudni vélik, hogy a tavaly is tervezett vállalatfelvásárlások a közeljövőben újabb fordulóponthoz érkeznek.
2000. 03. 08. 00:00
Az Európai Bizottság mezőgazdasági ügyekért felelős biztosa szerint az uniónak olyan javaslatot kellene tennie a csatlakozásra váró országoknak, amely szerint a belépést követően csak 5-7 éves átmeneti időszak után részesülnének teljes egészében a közös agrárpolitika (CAP) keretében a termelőknek járó közvetlen támogatásokból. Az osztrák Franz Fischler a Financial Timesnak adott interjújában ezt az elképzelést részletezve [...]
2000. 03. 08. 00:00
Csak remélni lehet, hogy Peter Oswald Versekkel kártyázó szép hölgyek című darabjának Bárkabeli előadásait nem árnyékolja be Udvaros Dorottya február 29-i távolmaradása a Titanic-vízirevüről. A tizennyolcadik századi japán bábjáték történetéből kerekített verses dráma ugyanis olyan szerelemtől, csalódástól duzzadó szép mese, amelyre rettentően szüksége van a mai kor emberének. Tim Caroll rendezésében a szamurájok és udvarhölgyek [...]
2000. 03. 08. 00:00
Olvasói sztorik