Gazdaság

RÉSZVÉNYPIAC – Passzív rezisztencia

Múlt kedden kamatot emelt a Fed, csütörtökön kamatot csökkentett a magyar jegybank, és vasárnap elnököt választott Oroszország. A pesti tőzsdét pedig egészen péntekig a lemorzsolódás és az unalom jellemezte.

Egyesek szerint az utóbbi napok pangása az orosz választások miatti kivárással hozható összefüggésbe, a többség azonban nem tulajdonít különösebb jelentőséget az ottani szavazásnak – már ami a magyar börzére gyakorolt hatását illeti – hiszen az, hogy Putyin lesz az államfő, már régen nem kérdés.

A Fed kamatemelése sem rengette meg a piacokat, a 25 bázispontos növelés összhangban volt az előzetes várakozásokkal. A Dow Jones a korábbi, előre beharangozott mértékű kamatemelések során már megszokott módon, a döntés után néhány százalékkal emelkedett.

Meglepte viszont az állampapírpiacot a Magyar Nemzeti Bank (MNB) újabb repocsökkentése, hiszen a jegybank régóta az alacsony reálkamatok kiváltotta, csökkenő megtakarítási hajlandóságra figyelmeztet. A repokamatok mérséklése azonban kiszélesíti az MNB mozgásterét a rövid lejáratú kötvények piacán, ahol saját kibocsátású kötvényekkel reméli stabilizálni vagy kismértékben emelni a hozamszintet. Ez utóbbi azonban semmiképpen sem lehet negatív hatású a részvénypiacra, az utóbbi időben lezajlott hozam- és kamatcsökkenés inkább erősíti a részvényekbe vetett bizalmat.

Érkeztek hírek a tőzsdei vállalatokról is, számottevő hatást azonban ezek is csak pénteken és e hét hétfőjén tudtak kifejteni a részvénypiacon. Megközelítette a 14 ezer forintot is hétfőn a finn Orion-csoporttal stratégiai együttműködési szerződést kötő Egis árfolyama. Az elmúlt hét nyertese azonban ismét a Fotex részvénye volt, közel 29 százalékos emelkedésével. Jócskán erősödött a két vegyipari papír árfolyama: a TVK-é 8,2 százalékkal, a BorsodChemé pedig 6,1 százalékkal. Az egy héttel ezelőtti 5500 forintról egészen 6180 forintig ment fel a Danubius, hogy azután hétfőn árfolyama 5830 forintig essen vissza, 6 százalékos emelkedés a dolgozói részvények átalakításával hozható összefüggésbe. –

Ajánlott videó

Olvasói sztorik