FN

A kaliforniai mamutfenyő száz méter magas és több száz tonna is lehet. Ennél nagyobb élőlényt elképzelni sem könnyű, találni pedig még nehezebb; amerikai biológusoknak most ez sikerült. Az az óriásgomba, amelyet nemrég azonosítottak Oregon államban, térben is, időben is kilóg az ember által megszokott dimenziókból. Az amerikaiak szerint a Malheur National Park területén most megtalált [...]
2000. 08. 16. 00:00
A szünidő végére időzített amerikai Csibe futam a címe ellenére nemcsak a gyerekeknek nyújthat másfél órás kellemes szórakozást. A börtönös filmek zseniálisan szellemes animációs paródiája a baromfiudvar tollas foglyairól szól, akik a talpraesett Rozsda vezetésével újabb és újabb szökési tervet kovácsolnak. A kísérletek azonban rendre kudarcba fulladnak, mígnem egy napon a szabadság hírnökeként az etetővályúban [...]
2000. 08. 16. 00:00
Tavaly az első évnegyedben az orosz nyersolaj tonnája 61,5 dollárért kelt el a külső piacokon, a negyedikben már 155,6 dollárba került, az idei első negyedévben pedig 176-ba (ez utóbbi szám csak a FÁK-on kívüli exportra vonatkozik). A földgáz ára némi késéssel követte a folyamatokat: tavaly az első és negyedik negyedév között ezer köbméterenként 54,1-ről 61,7 [...]
2000. 08. 16. 00:00
Augusztus 18-ára rendkívüli közgyűlést hívott össze a Postabank és Takarékpénztár Rt. A napirendi pontok főként az 1999. évi összevont (konszolidált) éves beszámolóhoz és annak elfogadásához kapcsolódnak. Az igazgatóság, a felügyelőbizottság és a könyvvizsgáló jelentése mellett a részvényesek döntést hoznak ezen szervezetek tagjainak díjazásáról is. Az sem kizárt, hogy új könyvvizsgálót választ a bank.
2000. 08. 16. 00:00
A gabonakereskedők remek üzleti lehetőséget látnak a régiót sújtó gabonahiányban. Igaz, a hazai búzafelesleg is kevesebb lesz a vártnál, ám hogy mennyivel, abban nincs egyetértés a piaci szereplők között.
2000. 08. 16. 00:00
ÓVATOS. A magyar rádiótelefon-szolgáltatók négyes fogata az évtized utolsó éveiben a lakosság 50 százalékát, a gazdálkodó szervezeteknek pedig csaknem 100 százalékát szolgálja majd ki. BÁTOR. A mobiltelefonok a beszédforgalmi szolgáltatások területén 2010-re teljesen háttérbe szorítják hagyományos vezetékes társaikat. A “drótos társaságok” számára jobbára csak az adatátviteli szolgáltatások maradnak, ezek is csak átmenetileg. REALISTA. A harmadikgenerációs [...]
2000. 08. 16. 00:00
Miként a Veled, Uram című rockopera szerzői – Szörényi Levente és Bródy János – közötti kapcsolat sem volt az elmúlt években felhőtlen, úgy a mű középpontjában álló István király sem lehetett nyugodt uralkodásának utolsó éveiben országépítő munkájának jövőjét illetően. Az augusztus 19-én és 20-án az esztergomi Bazilika előtt színre kerülő mű mindazonáltal a megbékélést sugallja, [...]
2000. 08. 16. 00:00
KÖLTSÉGCSÖKKENTÉS Alacsonyabb beszerzési ár Alacsonyabb tranzakciós díj Csökkenő készletállomány JAVUL A BESZERZÉS Szabályellenes vásárlások kiszűrhetők Pazarlás csökken JOBB VEVŐ-SZÁLLÍTÓ KAPCSOLATOK Olcsóbb a szállítóknak Forrás: Compaq
2000. 08. 16. 00:00
Engedjék meg, hogy pár szóban reagáljak Szcientológia – Üzlet-egyház című írásukhoz (Figyelő, 2000/31. szám). Köszönet a cikkért. Laikusként úgy vélem, a szerző, Halaska Gábor, ügyes újságíró, bár meglehet, hogy ez nem a legtalálóbb jelző. Én személy szerint is hálás vagyok neki, amiért ennyit foglalkozott az egyházzal és egyéb intézményeivel, hiszen ehhez mélyebben bele kellett ásnia [...]
2000. 08. 16. 00:00
A kormány nyomásával dacolva a japán jegybank (BOJ) 0,25 százalékra emelte a napi refinanszírozási hitelek kamatát az eddigi – gyakorlatilag 0 százalékos – szintről, véget vetve ezáltal a tavaly február óta tartó zérókamat-politikának. A szigetországban utoljára tíz évvel ezelőtt került sor hiteldrágításra, úgyhogy a bank döntéshozó tanácsának tagjai közül többen most először részesülhettek a kamatemelés [...]
2000. 08. 16. 00:00
Éves időtávban gondolkodva, az állampapírok hozamánál magasabb nyereséget megcélzó magánbefektetőknek érdemes megvennie az egész BUX-kosarat – véli Szilágyi György, a Takarékbróker vezető elemzője. Mivel egy kontraktus határidős BUX piaci értéke – szeptemberi lejáratra – 825 ezer forint, ezért állampapír-befektetésre egyrészt nem sok maradna, másrészt a szakember szerint további két részvénytől az átlagnál jobb teljesítmény várható. [...]
2000. 08. 16. 00:00
Már 16 ezer sertést semmisítettek meg két kelet-angliai telepen, hogy lokalizálják a sertésvészt, amelynek kitöréséről múlt csütörtökön értesült először a nyilvánosság. Tizennégy évi szünet után először egy Suffolk megyei telepen jelentkezett az emberre ártalmatlan, de az állatokat gyorsan tizedelő kór. Ott 3500 állat került kényszervágásra. Közben a belga kormány tilalmat rendelt el az Angliából származó [...]
2000. 08. 16. 00:00
A jövő már jelen van a Westel Enternet bemutatótermében a budapesti Vörösmarty téren, ahol 300 négyzetméteren a távközlés és informatika világának legújabb technológiáit, alkalmazásait próbálhatják ki a látogatók, a világpremierekkel egy időben Magyarországon is. A Westel Mobil Rt. és az Enternet bemutatószalon létrehozásában együttműködő partnerek – az Ericsson, a Motorola, a Hewlett-Packard és a Volkswagen [...]
2000. 08. 16. 00:00
*Az adatok millió dollárban Forrás: tőzsdei gyorsjelentések Társaság Nettó árbevétel Üzemi eredmény Adózott eredmény (milliárd forint) (’99. I. félév = 100) (milliárd forint) (’99. I. félév = 100) (milliárd forint) (’99. I. félév = 100) BorsodChem 53,78 161 8,96 269 8,30 230 Danubius 12,96 114 1,65 136 1,78 139 Démász 27,32 109 2,97 116 2,77 [...]
2000. 08. 16. 00:00
Műholdak adatai alapján határozza meg a tarifáit Texas államban az amerikai Progressive biztosítótársaság. A cég az Autographnak elnevezett rendszerrel monitorozza, melyik ügyfele merre és hogyan vezet, milyen sebességgel halad és milyen utakon jár. A szisztéma lelke egy mobiltelefon, amely meghatározott műholdakkal együttműködve határozza meg a jármű helyzetét. A szatelit bizonyos időközönként elküldi a mért adatokat [...]
2000. 08. 16. 00:00
A két pont között haladó információ útja ma még távvezetékekhez, üvegkábelekhez, vagy adótornyokhoz igazodik. Új technológiájával a LaserBit Communications Rt. most arra készül, hogy megtörje az informatikában és a távközlésben eddig használt kommunikációs csatornák uralmát.
2000. 08. 16. 00:00
Az Economist nemrégiben megállapította, hogy a vállalatok összeolvadásai az eseteknek csak kevesebb mint felében eredményezték a részvényesi érték növekedését, egyharmad részük pedig nem hozott érdemleges javulást. Ennek ellenére mégiscsak lehet valamilyen oka annak, hogy 1999-ben e fúziók értéke világméretekben egyharmadával, 3400 milliárd dollárra, Európában pedig kétszeresére, 1200 milliárd dollárra növekedett. Ezért lehet a vállalati összeolvadásokat [...]
2000. 08. 16. 00:00
Nincs még végleges döntés a magyarországi gázliberalizáció időpontjáról. Erre legkorábban 2002. január elsején, legkésőbb pedig az uniós csatlakozással egy időben kerül majd sor. A Mol a gyorsabb piacnyitás híve; ettől is reméli a gázár felszabadítását. A kormányzat és a gázszolgáltatók óvatos és fokozatos liberalizációt tartanak jónak, egy ideig fenntartva a párhuzamosan működő közszolgálati és versenypiacot. [...]
2000. 08. 16. 00:00
Olvasói sztorik