Miként a Veled, Uram című rockopera szerzői – Szörényi Levente és Bródy János – közötti kapcsolat sem volt az elmúlt években felhőtlen, úgy a mű középpontjában álló István király sem lehetett nyugodt uralkodásának utolsó éveiben országépítő munkájának jövőjét illetően. Az augusztus 19-én és 20-án az esztergomi Bazilika előtt színre kerülő mű mindazonáltal a megbékélést sugallja, aminek ékes bizonyítéka, hogy ezer év múltán áll az ország, színpadi alkotások jönnek létre és – ha csupán egy produkció erejéig is – újra az állhat a minden bizonnyal slágerré váló betétdalok címe alatt, hogy Szörényi-Bródy. Akik ugyan nem feltétlenül akarták a ma már klasszikusnak számító István, a király zenei hangulatát felidézni, mégis – talán a megrendelések sokasága folytán – nemegyszer saját maguknak „visszaköszönő” melódiákhoz nyúltak. Az ősbemutató zenei anyaga természetesen CD-n is kapható lesz. –
- 17:04 A Google maga leplezte le az augusztusban érkező Pixel 11 mobilok egyik nagy újdonságát
- 16:57 Anya csak egy van – A bolygó neve: Halál 40 év után is magával ragad?
- 16:44 Zelenszkij lecserélheti az ukrán vezérkari főnököt
- 16:00 Közel 50 fokot mértek Tunéziában, megdőlt az eddigi melegrekord
- 15:58 Karácsony: Van-e helye ennek a borzalomnak itt a Szabadság téren?
- 15:49 Nem engedik be az Egyesült Államokba a spanyolok világbajnokát, Donald Trump segítségét kéri
- 15:36 Az osztrákoknál leszakadt felsővezeték miatt késik néhány vonat itthon
- 15:23 „Ez a kormány már nem az a kormány, amelyik háttéralkukkal intézi ügyeit” – üzente Tarr Zoltán a művei visszavásárlását tervező Orbán János Dénesnek
- 15:05 Lemondott a német konzervatívok frakcióvezetője, miután béranya segítségével született gyermeke
- 15:04 Moldova: az orvosi turizmus új hazája?
- 14:37 Europion: Újabb 5 százalékponttal csökkent a Fidesz támogatottsága
- 14:32 Újra kinyitott az országtortagyőztes Hisztéria, a vezetőség szerint nem a cukrászda üzemét zárta be a Nébih
- 14:06 Parasztok temették mocsárba a magyar királyt
- 14:06 Tíz játékos távozott, de stabil élvonalbeli kézicsapatot ígér a Fradi szakosztály-igazgatója
- 14:00 Különösen oda kell figyelni, ha mostanában erdők közelében vezetünk – figyelmeztet az agrárminiszter
- 06:04 Letartóztatták az „Év Tanára” díjjal kitüntetett tanárnőt – kiskorú szexuális zaklatása miatt
- 09:01 24/7: És ha Szijjártó Péter az EU ügynöke a BYD-ban?
- 10:57 Orbán hatása Trumpra Ukrajnával kapcsolatban: semekkora
- 14:06 Parasztok temették mocsárba a magyar királyt
- 14:32 Újra kinyitott az országtortagyőztes Hisztéria, a vezetőség szerint nem a cukrászda üzemét zárta be a Nébih
- 03:33 „A mérkőzés, amin senki sem akar játszani” – mi értelme van a focivébé bronzmeccsének?
- 12:53 Rekordközelben a NATO támogatottsága Magyarországon, Zelenszkij megítélése viszont mélyponton
- 15:58 Karácsony: Van-e helye ennek a borzalomnak itt a Szabadság téren?
- 06:55 Nem tudják a helyiek, hogyan került utcájukba azbeszttartalmú kőzúzalék Győrben, az elszállítást viszont nekik kell megoldaniuk
- 10:58 Magyar Péter támogatná, hogy 16 évre csökkentsék a választási korhatárt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
