FN

A Vígszínház házi színpadán a napokban mutatták be az ír Enda Walsh Diszkó disznók című darabját Majsai-Nyilas Tünde és Gyuriska János főszereplésével, Rusznyák Gábor rendezésében. A két tizenhét éves serdülő ,,disznóságairól” szóló történet a mai fiatalok tétovaságát, redukált érzelmeit, agresszív elutasításait elemzi a tanmesék szintjén. Az előadás éppen ezért e korosztály számára lehet igazán izgalmas, [...]
1999. 11. 17. 00:00
Ez lesz az utolsó mentőöv – fogadkozott Pavel Mertlík cseh pénzügyminiszter azt követően, hogy a kormány eldöntötte: a Ceská sporitelna takarékpénztár állami tulajdonrészére pályázó osztrák Erste Bank nyomásának engedve átvállalja a pénzintézet kétes, illetve egyértelműen rossz kinnlevőségeinek nagyobbik részét. A bejelentés után a cseh vagyonügynökség meg is kötötte az előzetes megállapodást az Erstével az 52 [...]
1999. 11. 17. 00:00
Kontaktlencse, szilikon implantátum, fogtömés – a gyártásukhoz szükséges anyagokban az a közös, hogy nem fordulnak elő a természetben. Mesterségesek, de a testbe ültetve nem váltanak ki immunreakciót. Az MTA Kémiai Kutatóközpontjában ilyen anyagokkal kísérleteznek a kémikusok. Az amerikai Akron városának egyetemével együttműködve nemrég olyan új gélt állítottak elő, amelyből műereket is lehetne készíteni. Az új [...]
1999. 11. 17. 00:00
Eddigi második legnagyobb beruházását hajtotta végre Budapesten a Pannon GSM. A cég, 4 évi kísérletezést követően, csaknem a teljes metróhálózatot “lefedte”, így előfizetői már a metróalagutakban is telefonálhatnak. A társaság egyébként három belvárosi metróállomást kísérleti jelleggel már 1998-ban alkalmassá tett a mobilhívások lebonyolítására. Akkor az illetékesek azt mondták: csak akkor folytatják a beruházást, ha igény [...]
1999. 11. 17. 00:00
“A teljes hiteldíj-mutató (…) az a belső kamatláb, amely mellett az ügyfél által visszafizetendő tőke és hiteldíj egyenlő az ügyfelek által a folyósításkor a pénzügyi intézménynek fizetett költségekkel csökkentett hitelösszeggel.” (41/1997-es kormányrendelet) –
1999. 11. 17. 00:00
Nem történt előrelépés az Amerikai Szabadkereskedelmi Övezet (Free Trade Area of the Americas – FTAA) létrehozása ügyében azon a múlt heti torontói találkozón, amelyet akár a közeledő seattle-i WTO-konferencia főpróbájaként is lehet értékelni. Az FTAA a tervek szerint 2005-ig valósulna meg, s a világ legnagyobb kereskedelmi övezetét jelentené, Alaszkától a Tűzföldig. A mostani csúcs – [...]
1999. 11. 17. 00:00
*Új Suzuki Swift 1.3 GL vásárlása esetén, 1 millió 685 ezer forintos alapárral számolva, 20 százalékos önrész mellett; **Az önrész 25 százalék Forrás: Figyelő, az autókereskedések banki ügyintézőinek információi alapján Bank neve Éves kamat THM Budapest Autófinanszírozási Rt. 13,54 26,98 Euroleasing Rt.** 21,70 23,99 Merkantil Bank Rt. 14,24 27,48
1999. 11. 17. 00:00
Etikai kódexet készített a 10 éves születésnapját ünneplő Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham). Ebben alapvetőnek nevezik, a törvények és a jog tiszteletben tartását, a fogyasztók és az ügyfelek felelősségteljes kezelését, a környezetvédelmet. A Magyarországon regisztrált külföldi befektetések 60 százalékát, több mint 12 milliárd dollárnyi invesztíciót képviselő tagok kötelezettséget vállaltak arra is, hogy részt vesznek a Vállalatok [...]
1999. 11. 17. 00:00
A közeljövőben elkészül a Pénzügyminisztérium (PM) és a Postabank közötti konszolidációs szerződés módosítása. “A tárca és a hitelintézet között az álláspontok közeledtek, mindkét fél számára kedvező lesz a változás” – jelentette be a Campona bevásárlóközpontban létesített új fiók múlt heti megnyitóján Auth Henrik. A pénzintézet vezérigazgatója elmondta: álláspontjuk az, hogy a PM ismerje el a [...]
1999. 11. 10. 00:00
Kisebb pánik tört ki a múlt hét végén a varsói devizapiacon. Az ügy előzménye, hogy a két kormánypárt, a koalícióban vezető szerepet betöltő Szolidaritás Választási Szövetség (AWS), illetve a másodhegedűs Szabadság Unió (UW) között az adókról és a jövő évi költségvetésről zajló vitában Leszek Balcerowicz pénzügyminiszter, az UW elnöke bejelentette: lemond, ha a parlament nem [...]
1999. 11. 10. 00:00
Biztosítható a magyar gazdaság kiegyensúlyozott fejlődése az elkövetkező években mind a kormányzat vezetői, mind az elemzők többsége szerint, amennyiben a nemzetközi folyamatokban nem történik valamilyen számunkra drasztikusan kedvezőtlen változás. Egy kilengésektől valóban mentes időszakban a külföldi befektetések fokozott idevonzása honi eredetű beruházások nélkül is lendületes bővülést eredményezhetne, komparatív előnyt jelentve a magyar gazdaság számára. A [...]
1999. 11. 10. 00:00
*A német statisztikai hivatal tényadatai; **A “hat bölcs” prognózisai Forrás: Handelsblatt MUTATÓK 1998.* 1999.** 2000.** GDP 2,2 1,4 2,7 Lakossági fogyasztás 2,3 1,7 2,1 Beruházások 1,4 3,9 4,3 Export 7,0 2,8 6,9 Import 8,5 4,6 5,3 Inflációs ráta (százalék) 1,0 0,6 1,2 Munkanélküliségi ráta (százalék) 10,6 10,2 9,7 Munkanélküliek száma (millió fő) 4,3 4,1 3,9 [...]
1999. 11. 10. 00:00
Öt esztendőre eldőlhet november 14-én, hogy északkeleti szomszédunk, Ukrajna – Oroszország után Európa második legnagyobb országa – meg tudja-e őrizni állami függetlenségét. A dolog lényegét tekintve erről szólt ugyanis az elnökválasztás első menete november első vasárnapján, s akkor végleges döntés nem született. Leonyid Kucsma, a hivatalban lévő elnök – aki korábban egy szovjet rakétagyártó üzem [...]
1999. 11. 10. 00:00
Csík István Van egy kicsi házikó című írásában (Figyelő, 1999/41. szám) helyesen világít rá, hogy ma Magyarországon szinte kizárólag készpénzért lehet lakást venni, így a legtöbben 5-15 millió forintnyi – 25-75 ezer dollárnak megfelelő – készpénzt kénytelenek a lakásért kifizetni, ha tudnak. Persze néhány dolgot érdemes megjegyezni. Igaz, hogy Amerikában általában csak a vételár 20 [...]
1999. 11. 10. 00:00
Európa legkülönbözőbb gyűjteményeiből, többek között a budapesti Szépművészeti Múzeumból is kölcsönöztek képeket a londoni Királyi Művészeti Akadémia közelmúltban megnyílt Van Dyck kiállításához. Magyarországról a Fekete ruhás férfi és felesége című kép gazdagítja a páratlan anyagot, amely december végéig látható a brit fővárosban. Anthonis Van Dyck képeinek nagy része a barokk kor diktálta megrendelt portré. A [...]
1999. 11. 10. 00:00
Közel 6 milliárd forinttal, 5,6 milliárdra csökkent a TVK-csoport nemzetközi könyvviteli szabályok (IAS) szerint konszolidált adózás utáni eredménye az idei első kilenc hónap során. A visszaesés a gyorsjelentés szerint az olefingyár második negyedévi rendkívüli nagyleállásának, és a petrolkémiai üzletág tavalyitól elmaradó fedezeti szintjének rovására írható. A TVK-csoport konszolidált árbevétele 18,9 milliárd forinttal nőtt, s elérte [...]
1999. 11. 10. 00:00
Úgy tűnik, a nagyvárosi lét mind nyomasztóbb a pesti színházi rendezők számára, hiszen ketten is ilyen témájú darabot választottak, mindkét esetben nemrég volt a bemutató. Az Új Színházban Ács János vitte színre sajátos értelmezésű Brecht-világát, Egy nagyváros dzsungelében címmel. Ezzel a közönségsikert elnyert évadnyitó Othellónál is komorabb téma került a repertoárra. Efelől a plakát alcíme [...]
1999. 11. 10. 00:00
A most megfogalmazott lakáspolitikai koncepció a pénztárakat mindössze egyetlen ponton érinti közvetlenül. Jelesül a hitelekhez nyújtható 40-50 százalékos kamattámogatásoknál, amelyeket meglehetősen speciális esetekben lehet csak kiérdemelni. Ehhez a kiszemelt hajléknak első és új lakásnak kell lennie, a majdani tulajdonosoknak, illetve a hitel és a kamattámogatás élvezőinek pedig fiatal házasoknak. Mindezek teljesülésekor a kamattámogatás a lakás-takarékpénztárak [...]
1999. 11. 10. 00:00
Jól bevásároltunk! – mondhatnák azok a moziüzemeltető cégek, amelyek szinte egy időben – csütörtökön és pénteken – összesen 26 teremben először fogadják a fővárosi közönséget. Az Európában összesen 235 millió dollárt beruházó dél-afrikai illetőségű Ster Century a megaplex műfajt hozta el a budai Campona, illetve a Nyugati pályaudvarnál felépült Westend City Center bevásárlóközpontokba. A mozi [...]
1999. 11. 10. 00:00
Olvasói sztorik