Magabiztosan hajtott Kalmár István, a Magyar Posta elnök-vezérigazgatója az egyik leányvállalat, a Tetra (MPT) Rt. sebtében és szabálytalanul összehívott január 23-i rendkívüli igazgatósági ülésére. Joggal gondolhatta, hogy az utolsó árajánlatok előző napi felbontása után arról szavaznak, kitől vásárolják meg a készenléti szervezetek új rádióhálózatát. Tévedett. Nem tudta, hogy Demeter Ervinnek, a titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszternek hirtelen nemzetbiztonsági aggályai támadtak a Tetrával kapcsolatban, s lényegében a lezárult verseny leállítására szólította fel a Tetra Rt. vezetését.
SZÍNJÁTÉK. A kormány tavaly nyáron több évig tartó rákészülés után kötelezte el magát a készenléti szervezetek Tetra-rendszerű rádiókommunikációs rendszerének kiépítése mellett. Ennek ellenére a hálózat kiépítésére soha nem volt elég pénz. Ahhoz, hogy zöld utat kapjon, olyan megoldást kellett találni, amelyben a készenléti hálózat állami kézben marad, de megépítéséhez nincs szükség költségvetési pénzre.
A kecske is jóllakik, a káposzta is megmarad jellegű konstrukciót Kalmár Istvánnak, a Magyar Posta elnök-vezérigazgatójának, Orbán Viktor informatikai főtanácsadójának sikerült kimunkálnia. Az általa felvázolt elképzeléseket magáévá tevő kormány döntése szerint a posta saját forrásai és hitelek felhasználásával mintegy 51,3 milliárd forintot használhat fel az országos készenléti Tetra-rendszer megépítésére. Hamar kiderült azonban, hogy a hálózat a teljes összeg valamivel több mint feléből megépíthető.
Kezdetben úgy látszott, a posta versenyeztetés nélkül választja majd ki az új országos rádiókommunikációs rendszer szállítóját, a beruházás megvalósítása az amerikai Motorola feladata lesz. Késő ősszel azonban a posta mégis pályázatot írt. A jelentkezők között a Motorola mellett ott volt a finn Nokia és az olasz Marconi is. A Tetra-tender első fordulója után azonban csak az amerikai és a finn cég maradt versenyben.
Az MPT január 10-én lényegében lezárta a Tetra-tender második fordulóját. Az akkori közlések szerint mindkét pályázó eleget tett a pályázat követelményeinek, ajánlataik műszaki szempontból megfelelőek voltak. Ezért az MPT a szerződéskötés felé vezető tárgyalásokat tovább folytatta a Nokiával és a Motorolával egyaránt.
Az elsősorban pénzügyi kondíciókkal, illetve a szállítók hálózatai által garantálható titkosítással foglalkozó tárgyalások lezárására a Figyelő információi szerint január 22-én került sor. A zárt borítékban beérkezett végső árajánlatokat az MPT illetékesei egyszerre, a pályázók képviselőinek jelenlétében nyitották ki. Arról, hogy ki adott kedvezőbb árajánlatot, a Nokiánál éppen úgy nem beszélnek, mint a Motorolánál. Ezzel együtt az MPT neve elhallgatását kérő munkatársától származó információk szerint a technikai-műszaki megmérettetésen egyértelműen jobban szereplő Motorola ajánlata 19 millió euróval kedvezőbb volt versenytársáénál.
Az amerikai cég árelőnye az összesen hozzávetőleg 100 millió eurós beruházás esetében nem elhanyagolható. Ennek ellenére egyik pályázó sem lepődött meg azon, hogy az MPT csak két héten belüli eredményhirdetésre tett szóbeli ígéretet. Valamitől azonban az események hirtelen felgyorsultak. Búza Éva, az MPT vezérigazgatója a hírek szerint már az árajánlatok felbontását követő reggelen, tehát január 23-án határozott instrukciókat kapott a Tetra-pályázatot illetően.
Megbízható forrásból származó értesüléseink szerint kézhez kapta a titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszternek a Tetráról megfogalmazott nemzetbiztonsági kifogásait összefoglaló levelét. Demeter Ervin legkomolyabb felvetése az volt, hogy a készenléti szervek érdekeinek megfelelően a lehető legbiztonságosabbnak, tehát lehallgathatatlannak szánt készenléti hálózaton zajló kommunikáció monitorozása, azaz lehallgatása a nemzetbiztonsági szervezetek számára sem megoldott. Márpedig ezt a távközlési törvény egyik kiegészítő rendelkezése, a korábbiakkal ellentétben nem a szolgáltatás beindulását követő egy éven belül, hanem azonnal kötelezővé teszi.
LEÁLLÍTÁS. Búza Évát azonban nemcsak a miniszter látta el friss jó tanácsokkal. Az MPT kisebbségi tulajdonosa, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Rt. is elküldte instrukcióit. Az állami pénzintézet szintén magát megnevezni nem kívánó munkatársa szerint Simicska Lajos egykori főtanácsadó a Nokia és a Motorola árajánlatának január 22-i felbontása után hirtelen úgy látta, hogy az MFB a korábbi elígérkezés ellenére jobban teszi, ha mégsem biztosít forrást a Tetra-fejlesztéshez.
A kisebbségi tulajdonos kezdeményezésére január 23-án összehívták az MPT rendkívüli igazgatósági ülését. A találkozó több szempontból sem felelt meg a követelményeknek. Részben azért, mert összehívására és megtartására ugyanazon a napon került sor, holott a két esemény között az MPT alapszabályát ismerők szerint legalább 8 napnak kellett volna eltelnie. Emellett formailag az is kifogásolható, hogy az igazgatósági tagokat csupán telefonon értesítették.
Az MPT igazgatósága a formai hibáktól nem zavartatva végül egy ellenszavazattal elfogadta a Tetra-tender eredménytelenné nyilvánításáról és lezárásáról szóló határozatát. A döntésről azonban nem értesítették a pályázókat. Egy nappal később Búza Éva még mindig csak szóban tájékoztatta a Nokia és a Motorola képviselőit a döntésről. Galambos József, a Motorola magyarországi ügyvezetője újságírók előtt arra emlékeztetett: a Tetra-rendszer 2002. december 31-ig történő országos kiépítésére érvényes kormányhatározat van. Ezért az MPT vezetésének választ kell találnia arra, hogy milyen módon kívánnak eleget tenni a kormányhatározatnak.
KINEK JÓ EZ? Aligha lehet tagadni: a két szállítót nem egyformán érintette a pályázat eredménytelenné nyilvánítása. A korábban biztos befutónak tartott Motorola vezetői joggal érezhetik úgy, hogy a nyertes pozícióban voltak a verseny lefújásakor. A Tetra-tender váratlan lezárása a biztos győzelem elmaradása mellett azért is érzékenyen érinti az amerikai céget, mert az eredménytelenség hatással lehet további magyarországi jelenlétére is.
A Nokia számára az MPT döntése kevésbé kellemetlen. A pályázat lezárása lehetőséget adott a társaságnak, hogy presztízs-veszteség nélkül visszavonuljon. Emellett nem elhanyagolható szempont az sem, hogy ha a most lezárult tender eredménytelensége nyomán esetleg az egyedüli Tetra-szállító marad hazánkban, egy későbbi versenyben kevésbé kell majd tartania az erős versenytársaktól. Ha úgy tetszik, bejöhet a hátsó ajtón.
Semmiképpen sem jött jól a meglepő döntés Kalmár István számára, aki egyik legjelentősebb projektjének zátonyra futását kénytelen tudomásul venni. Az ellenzék korábban is támadta Kalmár nagyra törő terveit, alapvetően azért, mert ezáltal a parlament kontrolljától mentes újabb gazdasági központ alakult volna ki. Az informatikai szakember a szürke postából egy, a különféle állami feladatok teljesítésében érdekelt logisztikai, információs technológiai és pénzügyi szolgáltató vállalatot igyekszik kialakítani. Információk szerint most Kalmár fejében a lemondás lehetősége is megfordult, de közvetlen munkatársai – akik nagy küzdőképességet tulajdonítanak neki – úgy tájékoztatnak, hogy ez a lehetőség lekerült a napirendről. Kalmár megkezdte a lobbizást az újabb tender kiírásáért, s leporolta az üzleti alapon működő civil Tetra tervét. Közben pedig más területeken szépen, csöndben kezdenek megvalósulni elképzelései.
MENNYIT ÉR A POSTABANK? Például a Postabank esetében, amelyről a múlt héten végre kiderült, hogy mennyit is ér tulajdonosának, a magyar államnak. A pénzintézet teljes megszerzésén fáradozó Magyar Posta ugyanis nyilvános ajánlatot tett a bank szavazó részvényeire, mivel a papírok megszerzésében – Varga Mihály pénzügyminiszter “jogtechnikai manőversorozatnak” nevezte ezt a folyamatot – a bűvös 33 százalékos tulajdon küszöbére ért. Az értékpapírtörvény szerint pedig ekkor nincs más választása.
Az információink szerint január 18-án benyújtott, s a Magyar Tőkepiac hasábjain január 21-én megjelent ajánlatban – amely a PSZÁF jóváhagyását illetően lép érvénybe – 180 százalékos vételi árfolyam szerepel. A bank 20 milliárd forintos jegyzett tőkéjének ismeretében a kurzus azt tükrözi, hogy a Magyar Posta – és közvetve a magyar állam – 36 milliárd forintra, azaz a 35 milliárdos saját tőkét közelítő összegre taksálja a Postabank piaci értékét. E deklarációnak persze leginkább elvi jelentősége van, mivel az állam képviselői hivatalos nyilatkozatot még nem tettek arról, mennyire is tartják az 1998-1999-ben mintegy 200 milliárd forintnyi állami segélycsomagot felemésztő, hányatott előéletű bank valódi értékét. A piaci szereplők értetlenkedtek, amikor a Princz-korszakot követő privatizációs tervek kapcsán kormányközeli politikusok a piaci szemlélettől elrugaszkodva inkább a konszolidációra fordított összeg alapján akarták beárazni a bankot. Járai Zsigmond akkori pénzügyminiszter már mérsékeltebb összeget jelölt meg, amikor 2000-ben arról beszélt, hogy 80-90 milliárd forintos vételárat sem tart elképzelhetetlennek. Az OTP-vel egy évvel ezelőtt folytatott értékesítési tárgyalások kapcsán viszont már arról kaptak szárnyra hírek, hogy az állam az akkor kimutatott 40 milliárdos saját tőkét közelítő összeggel is beérné, ám végül az üzletet nem sikerült tető alá hozni, és az eladó valódi árelvárására sem derült fény. Persze a szándékok mostani megismerése is vélhetően csak annak köszönhető, hogy az állam nem csak az eladó szerepét tölti be, hanem egyben a vevőét is, tehát kénytelen színt vallani.
BELTERJES KONSTRUKCIÓ. Igazi gyakorlati jelentősége viszont nincs az ár mostani megjelölésének, hiszen arról szó sincs, hogy a Magyar Posta a 36 milliárd forint kifizetésére készülne. A postabanki részvények ugyanis jellemzően apportügyletek útján tartanak az állam egyik zsebéből a másikba. A részvények 32,99 százaléka a közlekedési tárca részéről végrehajtott apport formájában már egyébként is a Magyar Posta tulajdonát képezi, s a tervek szerint további 67 százalék is hasonló pénzügy- és jogtechnikai fogásokkal kerül az új tulajdonoshoz. A mostani ajánlat tehát mindössze 0,1 százaléknyi részvény megvásárlását célozza, ami így mindössze 36 millió forint kifizetését teszi szükségessé. A kidolgozott konstrukció szerint néhány – az ÁPV Rt. által kijelölt – állami vállalat és intézmény él majd a eladási lehetőséggel.
A vevő számításait a kisrészvényesek valószínűleg nem húzzák keresztül. Bár utóbbi tulajdonosi csoport kezében – közel kétezer természetes és jogi személynél – éppen 0,1 százaléknyi részvény van, ám ők most aligha kaphatók az üzletre. Részvényeik 10 ezer forintos névértéke ugyanis az 1998-as tőkeleszállítás következményeként 5 forintra zuhant, így most darabonként mindössze 9 forint üthetné a markukat – szemben az állami cégekkel, amelyek a leszállítást követő tőkeemelés kapcsán 10 ezer forintos névértékű részvényekhez jutottak, tehát most papíronként 18 ezer forintra számíthatnak. Mint azt a számos kisrészvényes képviseletét ellátó két ügyvéd, Hidasi Gábor és Fehér Tibor elmondták, ügyfeleiknek továbbra is az az érdeke, hogy az állammal az említett 1998-as ügy kapcsán egyezségre jussanak. Mégpedig úgy, hogy a törvényeknek megfelelően az állam tulajdonszerzésének időpontjához mért forgalmi értéken vegye meg papírjaikat.
Egyelőre úgy tűnik, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) sem akadályozza a koncepció megvalósítását, a hivatalnál elvégzett eddigi vizsgálatok szerint nincs akadálya a jóváhagyó nyilatkozatnak. Böröcz Isván, a Magyar Posta vezérigazgató-helyettese a napokban úgy nyilatkozott, hogy bármelyik pillanatban megérkezhet hozzájuk a PSZÁF-engedély. Váratlan fejlemény is volna, ha a felügyelet ellenállna, hiszen megbízható források szerint az ajánlatban szereplő árfolyam meghatározásának módjáról már előzetesen is kikérték a véleményét. Az értékpapírtörvény ugyanis nem nyújthatott kapaszkodót, mivel a Postabank-részvényeknek évek óta nincs forgalma, így a leggyakrabban használható módszer – az ajánlattétel előtti 180 nap átlagárának kiszámítása – ezúttal nem alkalmazható. Ilyen esetekre úgy szól az előírás, hogy az eladó által tett árfolyamajánlatot a PSZÁF-nak jóvá kell hagynia. Patay Gyula, a Magyar Posta gazdasági főigazgatójának elmondása szerint a részvényárfolyam saját tőke alapján történő meghatározását a PM sem vitatta. Fel sem merült senkiben – tette hozzá -, hogy a feladatra felkért jó nevű és független Nemzetközi Bankárképző megállapításait megkérdőjelezze.
OLVADÓ SAJÁT TŐKE. Az ajánlatnak van még egy érdekessége: azt mutatja, hogy a Postabank saját tőkéje 2000-ről 2001-re tetemesen csökkent. A Nemzetközi Bankárképző által számított 35 milliárd forintos saját tőkével szemben ugyanis 2000-re vonatkozóan a bank hivatalos könyvszakértője, az Ernst & Young még 40 milliárdos saját tőkét hagyott jóvá. Az 5 milliárdos zuhanás meglepő annak ismeretében, hogy a pénzintézet alig három évvel ezelőtti, 200 milliárd forintos állami konszolidációját követően a bank prominensei úgy nyilatkoztak, hogy a pénzintézet talpra állítása 1999 végéig lezárult, a 2000-es esztendőt már nyereséggel zárták. Tavaly pedig nem indultak fejlesztések, lévén, hogy a bank új stratégiáját csak 2001 decemberének végén fogadta el az igazgatóság.
Egy másik megközelítésből viszont e kérdésnek éppen az ellenkezőjét lehet feltenni: vajon mi okozza a 7 milliárd forintos növekedést ahhoz a 28 milliárdos értékhez képes, amelyet tavaly ilyentájt, vételi ajánlatát megelőzően az OTP állapított meg a Postabankra?
A Postabank háza táján nem kívántak nyilatkozni az okokról, mondván, az eladás alatt álló pénzintézetről beszéljen a tulajdonos. A Magyar Postánál viszont szintén nem kommentálták az eltérést, a vezetőség láthatóan inkább azzal van elfoglalva, hogy a pénzintézet megszerzése március végéig sikeresen befejeződjön.
