Gazdaság

Tovább gyűrűzik az Enron-csőd – A romlás virágai

Kenneth Lay vezérigazgató lemondásával és Clifford Baxter ex-alelnök öngyilkosságával tovább hömpölyög az Enron-ügy lavinája, amely az Arthur Andersent is maga alá temetheti.

Tovább gyűrűzik az Enron-csőd – A romlás virágai 1Mostanság szokatlan, hogy az Enron vezetőségében pozitív karakter tűnik fel. Az amerikai média az utóbbi napokban mégis hőst faragott a cég egyik alelnökéből, a 42 éves Sherron Watkinsból. Watkins augusztus 15-én, jóval a botrány kipattanása előtt írt levelet Kenneth Lay vezérigazgatónak, abban olyan “könyvelési szabálytalanságokra” figyelmeztet, amelyek “botrányok sorozatát” okozhatják. A levelet Lay állítólag az Enron jogi tanácsadóinak továbbította, akik így reagáltak: “Semmi nem indokol egy esetleges széles körű vizsgálatot”. A válasszal elégedetlen Watkins korábbi munkaadójának, az Enron mérlegeit ellenőrző Andersennek is előadta kifogásait, ám azt egyelőre nem derítette ki a vizsgálat, mi lett Watkins jegyzetének sorsa a könyvvizsgáló cégnél. Watkins feljegyzéseinek nyilvánosságra kerülése újabb mélyütést mért a két bajba jutott cégre: most már nem mondhatják, hogy még csak nem is sejtették a problémákat.

Érzelmi húrokMár a kilencvenes évek boomja is megosztotta az amerikai közvéleményt. A legtöbben örvendeztek a gazdaság áldásainak, közülük sokan próbálták meg a maguk pecsenyéjét sütögetni az emelkedő részvénypiacba invesztálva. Az üzlet e kör számára divattá vált. Mégis, a tőzsdéken uralkodó bika és az Új Gazdaság szárnyalása ellenére többeknek kezdett elegük lenni a felfuvalkodott nagyvállalatokból: az elkényelmesedett légitársaságokból és távközlési szolgáltatókból, az árfelhajtó gyógyszercégekből, a cipő- és ruhagyárak által fenntartott rabszolga-üzemekből.

A recesszió és a jelenleg pangó piacok mellett az Enron botránya most újabb nagyvállalat-ellenes érzelmeket gerjeszt. Igaz, a Business Week január közepi felmérése szerint az amerikaiak kétharmada hisz abban, hogy a “nagyok” jó minőségű termékeket gyártanak és versenyképesek a világpiacon. De azt már csak egyharmaduk gondolja, hogy etikus az üzleti magatartásuk. A megkérdezetteknek csupán 26 százaléka véli úgy, hogy a nagyvállalatok nyíltan és őszintén viszonyulnak ügyfeleikhez vagy alkalmazottaikhoz. “A hitelesség és a bizalom a legfontosabb az üzletben – figyelmeztet Jeffrey R. Immelt, a General Electric vezérigazgatója -, de a recesszió, valamint újabban az Enron-ügy miatt ez a bizalom elveszni látszik.”

Úgy tűnik, a mostanság kialakuló amerikai gazdaságpolitikai klíma lényegesen elfogadóbb lesz a kormányzati beavatkozásokkal szemben, mint amit az elmúlt években megszokhattunk. Valószínűleg megszorongatják majd a könyvviteli ágazatot, a társaságok igazgatóságai pedig új összeférhetetlenségi törvénnyel találhatják szemben magukat, arról nem is beszélve, hogy a vállalati könyvvizsgálatot az eddigieknél szigorúbban kell majd felügyelniük.

Bár még nincs számszerűsített bizonyíték arra, hogy az Enron tovább rontotta az üzleti világ megítélését a közvélemény szemében, félő hogy e szomorú történet nyomán egyre gyanúsabbak lesznek a “saját magukkal kereskedő” vállalatvezetők. A vállalatok és a politikusok közötti összekacsintásra is rosszallóan tekint majd a publikum. Az idézett közvélemény-kutatás szerint az amerikaiak 79 százaléka véli úgy, hogy a nagyvállalatok vezetői – mint az Enron esetében is történt – személyes érdekeiket az alkalmazottak és a részvényesek érdekei elé helyezik.

A reformok hívei igyekeznek kihasználni ezt a közhangulatot. Az Enron-alkalmazottak nyugdíjalapjának veszteségei nyomán például egyes nyugdíj- és munkaügyi szervezetek azt az ambiciózus tervet hirdetik, hogy az alkalmazottaknak nagyobb beleszólása legyen a vállalati nyugdíjalapok kezelésébe. Más érdekvédelmi szervezetek pedig az Enron-üggyel azt próbálják alátámasztani, hogy a nagy könyvvizsgálók működését korlátok közé kell szorítani. Álláspontjuk szerint az Andersen azért volt olyan “rugalmas” az Enronnal, mert az olajóriás tanácsadásért több pénzt fizetett be a kasszájába, mint könyvvizsgálatért.

Többek szerint ez nem kivétel ebben az üzletágban, inkább a szabály maga. A probléma megoldása érdekében egyes befektetők korlátoznák vagy teljesen meg is szüntetnék azt a gyakorlatot, hogy könyvvizsgáló cégek olyan vállalatoknál legyenek tanácsadók, amelyeknél auditálást is végeznek. Más kérdés, hogy az amerikai tőzsdefelügyelet nem igazán támogatja ezt az ötletet. Megint mások inkább azt szeretnék elérni, hogy a vállalatoknak hét évente kötelező legyen könyvelőt váltaniuk.

A reformokat támogató szervezetek mellett a megijedt tőzsdei befektetők nyomása is hatással van egyes vállalatokra, legalábbis rövid távon. Például a Kmart áruházlánc január 22-i csődkérelme is részben az Enron-ügy által generált félelmeknek köszönhető, csakúgy mint a Tyco International szintén január 22-ére dátumozott döntése, miszerint a vállalat négy üzleti egységre bomlik. A Tyco vezérigazgatója, Dennis Kozlowski azzal magyarázta döntését, hogy a gyorsan növekvő társaság részvényeseinek minden félelmét el akarta oszlatni: a bonyolult pénzügyi jelentésekben nincsenek kockázatos könyvelési trükkök. Erre a lépésre nem lett volna szükség, ha az Enron összeomlása nem élesztette volna fel a befektetői aggályokat.

Az átlag amerikai már az Enron-ügy előtt is gyanúsan méregette a nagyvállalatokat és a politikusokat. A vállalat összeomlása már csak rontott a helyzeten.

Business Week

A Republikánus Párt kampányát a 2000-es választások előtt több mint 4 millió dollárral támogató, a Fehér Házban csak Kenny boyként emlegetett Lay egyelőre nem ismerte el bűnét az Enron bukásában. Sokatmondó azonban, hogy a cégét vizsgáló 11 bizottság, valamint a Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) által indított eljárás nyomása alatt Lay a múlt héten beadta lemondását, mert – mint mondta – egyre kevesebb ideje jut arra, ami “igazán fontos a részvényesek számára”. Pedig a süllyedő hajót kétségbeesetten elhagyni próbáló Lay az utóbbi időben nem túl sokat törődött a most álszenten felemlegetett részvényesi érdekkel. A Thomson Financial Datastream becslése szerint a cégvezér az elmúlt három évben 119 millió dollárt kasszírozott magánszemélyként Enron-részvények eladásával. Ő már láthatta előre, ami másokat hidegzuhanyként ért: a féktelen túlköltekezés előbb-utóbb romba dönti a vállalatot.

Az Enron houstoni székházában mostanában a kongresszusi vizsgálóbizottságok szakemberei ülnek a bőrfotelekben, mégsem lehet egyelőre pontosan tudni, mekkora a cég vagyona, illetve mennyi az adóssága. A Financial Times szerint csak az elkövetkező években várható számos per nyomán lehet majd az adósság végösszegét kiszámolni. Az egyetlen biztos pont egyelőre egy októberi adat: az Enron kétes hitelállománya akkor 500 millió dollárt tett ki. A részvény árfolyama a múlt ősszel még 90 dolláron járt, 2002 első napjaiban azután 1 dollárra esett vissza. Azóta pedig teljesen felfüggesztették e papírok kereskedelmét a tőzsdén. Annak a befektetőnek, aki mondjuk 10 ezer dollárért vásárolt Enron-részvényt 2000 karácsonyán, most nem egészen 120 dollárt ér a befektetése – de még ezt az összeget sem tudja realizálni.

Vélelmezhető, hogy a botrány miatt több volt Enron-vezető ellen hamarosan vádat emelnek. A kongresszusi vizsgálóbizottságok most azon dolgoznak, hogy bizonyítékokat találjanak a szándékos pénzügyi csalásra. Clifford Baxter, a cég egyik ex-alelnöke ezt nem várta meg: a múlt hét végén főbe lőtte magát. Ezzel az Enron-ügy tragikus fordulatot vett.

A politikai támogatásról eközben újabb számok láttak napvilágot: 1989 óta az Enron összesen 5,8 millió dollárral szállt be a két nagy párt választási költségeibe, de az összeg 73 százaléka a republikánusokhoz került. Jelzésértékű az is, hogy a Bush-adminisztráció magas rangú vezetői között legalább hatan vannak, akik közvetlenül az Enronnak dolgoztak, illetve akiknek komoly érdekeltségei voltak a cégben. Az Enron javaiból azért csurrant-cseppent a demokratáknak is: a szenátus energiaügyi bizottságának elnöke, Jeff Bingaman például szerepelt támogatottjaik között. Amikor 1996-ban a Clinton-kormányzat egy rosszul alakuló indiai üzletet segített helyrehozni az Enronnak, máris 100 ezer dollár “adomány” folyt be a Demokrata Párt kasszájába.

A politikai támogatásért megfelelő ellentételezésben részesült az Enron. A Business Week szerint az utóbbi tíz évben nem született olyan nagyobb horderejű energiaügyi szabályozás, amelyben a cég delegáltjai ne segédkeztek volna. A legemlékezetesebb talán az elektromos áram nagykereskedelmét lehetővé tévő 1992-es törvény volt. Életbelépése után az Enron azonnal be is indította ezt az üzletágát.

A társaság kártyavárszerű összeomlása maga alá temetheti az olajóriástól tavaly 50 millió dollárt kasszírozó, a világ 84 országában 85 ezer embert foglalkoztató Andersent – korábbi nevén Arthur Andersent – is. Pedig e cég eddig az ügyfelek elégedettsége alapján listavezető volt a szakma vezető cégeit alkotó Big Five között. Sokat mondó fejlemény, hogy egy Houston-környéki fejvadász cég egyetlen hét alatt ezer önéletrajzot kapott vezető beosztású Andersen-alkalmazottaktól. Joseph Berardino, az Andersen igazgatója a sajtónak eljuttatott nyílt levelében maga is elismeri: cége még sosem élt át ilyen mély válságot. A bizalmi tőke a könyvvizsgálóknál alapvető fontosságú, ennek elolvadása akár a cég létét is veszélybe sodorhatja.

A baj az volt, hogy az Andersen túlságosan is belefolyt az Enron-üzletbe: nem csak könyvvizsgálatért, hanem tanácsadásért is számlázott az olajcégnek, márpedig ez eleve kétségessé teszi a könyvvizsgálat függetlenségét. A két cég közeli partnerkapcsolatára jellemző, hogy az Andersen munkatársai nem ritkán Enron-alkalmazottakká váltak. Az Enron egyik alelnöke és a cég főkönyvelője korábban az Andersentől került át az olajóriáshoz.

Azt az Andersen vezetői maguk is elismerték, hogy houstoni részlegük munkatársai szándékosan semmisítették meg az Enron dokumentumainak ezreit. Ez pedig nem egyszerű szakmai hiba, hanem büntetőjogi eset még akkor is, ha a megsemmisített dokumentumok egy részét azóta sikerült pótolni, illetve helyreállítani.

Tovább gyűrűzik az Enron-csőd – A romlás virágai 2Nem meglepő tehát, hogy az Andersen vezetése január 15-én felmondott David B. Duncannek, aki a houstoni irodában az Enron-kapcsolat felelőse volt. Duncan mellett összesen hét houstoni vezetőjüket bocsátották el vagy függesztették fel, beleértve D. Stephen Goddardot, az iroda igazgatóját is. Az Andersen azonban még a vezéráldozatokkal sem tudja egykönnyen elhitetni, hogy csupán a houstoni iroda megingásáról van szó. Duncan ugyanis “dalolni” kezdett, s állítja: az iratok megsemmisítésére Chicagóból, az Andersen felső vezetésétől kapta az utasítást. Az már kiderült, hogy a két hét alatt lezavart iratmegsemmisítés idején az Andersen chicagói főhadiszállásának egyik ügyvédje, Nancy Temple többnyire a houstoni irodában tartózkodott. Hivatalosan azonban az Andersen központja továbbra is cáfolja, hogy tudomása lett volna Duncan akciójáról.

Elemzők szerint a könyvvizsgáló társaság sorsa a következő három hónap alatt eldőlhet. Nincs kizárva egy esetleges fúzió, de ha túl sok ügyfél és alkalmazott fordul el a cégtől, a vég ennél is tragikusabb lehet az Andersen számára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik