Az 52. Berlini Filmfesztiválon versenyen kívül mutatják be Szabó István új filmjét a Taking Sides-ot#<#, amelynek főszerepét Harvey Keitel alakítja. A február közepén sorra kerülő seregszemle műsorán szerepel majd a the Royal Tenenbaums című Gene Hackman mozi, továbbá Robert Altman legújabb rendezése, a Gosford Park). A Berlinale 28 filmből álló programját a német mozi jelenlegi legnagyobb tehetségének tartott Tom Tykwer (A lé meg a Lola, A harcos és a hercegnő) új filmje nyitja meg. Az állandóan megújulásra képes Wim Wenders az idén versenyen kívül egy dokumentumfilmmel képviselteti magát Berlinben. Franciaország két vadonatúj versenyfilmmel jelentkezik: Otar Ioseliani rendező filmje a Lundi Matin, míg a másik francia premiernek, 8 Femmes címűnek Catherine Deneuve és Isabelle Huppert emeli a fényét. Berlinben látható először az Eltűntnek nyilvánítva és a Music Box című filmek rendezőjének, Costa-Gavrasnak az új mozija. Az Amen című film kényes témát dolgoz fel, hiszen az alkotás a katolikus egyház és a náci Németország együttműködését mutatja be. Szintén a II. világháborúhoz nyúl vissza Szabó István, Taking Sides című új filmjével. A valóságon alapuló drámai történet 1946-ban játszódik, főszereplője Wilhelm Furtvängler, a világhírű karmester, akinek el kell számolnia életének tíz évével, azzal, hogy mit tett Németországban a háború évei alatt. A vád ellene, hogy kiszolgálta a német propagandát. A mintegy 24 millió márkás költségvetéssel készült film forgatókönyve Ronald Harwood hasonló című színdarabja alapján készült.
- 23:26 Az újabb bíróbotrány árnyékában történelmi mélypontra került a két Serie A-óriás párharca
- 21:54 „A második félidő katasztrófa volt” – a Győr idén harmadszorra sem tudta legyőzni a Lokit
- 21:46 Terroristák robbantottak Kolumbiában: 19 halott, 48 sérült
- 21:19 Tóth Gabi: Álmomban nem gondoltam volna, hogy ennyire a fideszesek vérét akarja mindenki inni
- 21:08 A bukaresti kézicsapat a mumust elsöpörve jutott a BL-elődöntőbe
- 20:56 Feljelentették azokat a kormányhivatali dolgozókat, akik a szombathelyi fideszes jelölt kampányán dolgozhattak
- 20:50 T. Danny érkezik Curtis helyett a Megasztár zsűrijébe
- 20:05 Harmadik nekifutásra összejött: a Vasas visszajutott az NB I-be
- 20:03 Pléh Csaba: Ellenállhatatlan sarlatánokkal küzd a tudományos világ
- 19:59 Majka Magyar Péterről: Ha ez az ország tényleg felvirágzik, akkor állva fogok neki tapsolni
- 19:22 Csak Böde csapta nyakon a védőt, de a Paks nem okozott gondot a Fradinak
- 18:49 Dopeman: Az, hogy másnak börtönt kívánj, ez a legalja
- 18:28 Ha ezt a darabot mindenki megnézné, másnap egy jobb országban ébrednénk
- 18:10 Kósa Lajos sem veszi fel mandátumát, és nem indul semmilyen fideszes tisztségért
- 18:06 A meghalt csapattársáról megemlékező Pogacar nyerte a legrégebbi egynapost
- 18:10 Kósa Lajos sem veszi fel mandátumát, és nem indul semmilyen fideszes tisztségért
- 07:03 Horn Gábor: Nem azt mondták, Viktor!
- 09:43 Előkerült egy videó az ifjú Szájerről, a Fidesz megalakulásáról beszél
- 10:57 A vagyonvisszaszerzés vagy a műemlékvédelem központja is lehetne a nemsokára kiürülő Karmelita kolostor
- 08:00 Ráthonyi-Palácsik Tímea: Nem férek hozzá annyi pénzhez, hogy ezt úgy tudjam élvezni, ahogy gondolják az emberek
- 09:25 Lövöldözés a Fehér Házi Tudósítók Vacsoráján: Charlie Kirk asztal alatt bujkáló és zokogó feleségét is ki kellett menekíteni
- 10:01 Nyilvános italozás, közpénzből védett barátnő, hazugságvizsgálat a beosztottaknak: Kash Patel botrányról botrányra bukdácsol az FBI élén
- 20:50 T. Danny érkezik Curtis helyett a Megasztár zsűrijébe
- 10:29 „Orbán Viktor ezt nem tekinti cserbenhagyásnak” – Bánki Erik nem veszi fel a mandátumát, visszavonul a politikától
- 18:49 Dopeman: Az, hogy másnak börtönt kívánj, ez a legalja
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
