FN

Július 21-én teszi közzé a szakembereket igazán érdeklő kiskereskedelmi forgalmi adatokat a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az év első négy hónapjában folyó áron ugyan 4 százalékos volt a növekedés, de összehasonlító áron közel 5 százalékos csökkenést regisztráltak év/év alapon. Július 20-án a májusi építőipari tevékenységről számol be a KSH, a júniusra vonatkozó foglalkoztatottsági és munkanélküliségi [...]
2000. 07. 19. 00:00
Helytelenül magyarázta meg “a szerk.” a Kutatás – a felelő-sök után című cikkben (Figye- lő 2000/27. szám), hogy egy gallon = 4,543 liter, az ugyanis a brit imperial gallon átszámítása, márpedig az amerikai benzinárakat taglaló cikkben értelemszerűen a US gallonról van szó, amely csak 3,78 liternek felel meg. KÁSA ISTVÁN
2000. 07. 19. 00:00
Üdítő kivétel az amerikai akciófilmek véresen szadista dömpingjében a John Woo rendezte Mission: Impossible 2, melynek sikerét – nem alaptalanul – Tom Cruise kitűnő alakítására alapozta. A legjobb James Bond hagyományokat követő alkotás látványos, fordulatos, igazi kalandfilm, amelyben a forgatókönyvíró természetesen egy nagyszabású nemzetközi válság kellős közepébe taszítja különleges ügynök hősünket. Az Ausztráliától Spanyolországig tartó [...]
2000. 07. 19. 00:00
MUTATÓK 1999-ES SZABÁLYOK 2000-ES SZABÁLYOK Bevételi határ 3,5 millió forint (kiskereskedőknél 15 millió forint) 4 millió forint (kiskereskedőknél 15 millió forint) Tevékenységi kör Csak a törvényben meghatározott tevékenységek esetén választható Bármely tevékenységre választható Költséghányad 80 százalék (kiskereskedőknél 87 vagy 93 százalék) 35 százalék, nyugdíjas esetén 17 százalék; meghatározott tevékenységek esetében 80, nyugdíjasnál 75 százalék (kiskereskedőknél [...]
2000. 07. 19. 00:00
Ön most már az egész régióban felel cége tevékenységéért. A hazai Compaq leányvállalat jobban teljesít, mint a környező országokban működő társai, ez azonban nem igaz az informatika egészére: Magyarországon nem nő sem az eladott PC-k, sem pedig az internetezők száma.? – Magyarország a régión belül jó pozícióból indult néhány évvel ezelőtt, most pedig tényleg kezdünk [...]
2000. 07. 19. 00:00
Befordultak az utolsó körbe az amerikai elnökiválasztási küzdelem hosszútávfutói. A hónap végén Philadelphiában a republikánusok konvenciója pajzsra emeli Bush ex-elnök fiát, George W. Bush texasi kormányzót. Augusztus derekán pedig a demokratapárti gyűléstől megkapja a jelöltségi mandátumot Al Gore jelenlegi alelnök. A párharcban résztvevők személye már nem vitás, így mindkét választási gépezet a másikra irányítja az [...]
2000. 07. 19. 00:00
A navigációs és kommunikációs berendezések, illetve a barát-ellenség felismerő (IFF) rendszer lecserélése A harci alkalmasságot erősítő változtatások Az üzemben tartási költségek csökkentését és az élettartam növelését célzó átalakítások A két javítás közötti üzemidő meghosszabbodását lehetővé tevő módosítások *A fegyverzetrendszer cseréje nem szerepel a tervek között
2000. 07. 19. 00:00
ráadásul angolul, még nem a világ, a Financial Times hasábjain mégis majdnem az! Különösen akkor, amikor a globális üzleti elit lapja és hangja nem pusztán ismerteti, de szerkesztőségi vélemény formájában is bírálja a magyar kormánynak a Mol gázáremelését megtorpedózó döntését. A lap keresetlen megfogalmazása szerint Orbán Viktor magyar miniszterelnök túlságosan mélyen beleütötte az orrát az [...]
2000. 07. 19. 00:00
Az autópálya-építés parlamenti vitanapján kiosztott, kormányoldalon készült dokumentum meglehetősen élesen bírálja a korábbi gyakorlatot. Politikai felhangoktól korántsem mentes hangnemben ítéli el a külföldi tulajdonba került cégek (Magyar Aszfalt, Strabag, Betonútépítő) “árkartelljét, bennfentes üzleteit”, amellyel megalapozatlan extraprofitot értek el, kirekesztve a magyar vállalkozókat az autópálya-építésekből. A dokumentum bírálja a valóban nem túl jól sikerült koncessziós megoldásokat, [...]
2000. 07. 19. 00:00
MUTATÓK Nyíltvégű befektetési alap Unit-linked biztosítás Cél Az előre rögzített befektetési politikának megfelelő vagyonkezelési szolgáltatás Vagyonkezelési szolg., sokszor csak jelképes kiegészítő kockázati biztosítási elemmel Ki hozhatja létre? Befektetési alapkezelő Biztosító Felügyeleti engedélyeztetés Kötelező Csak bejelentési kötelezettség Napi felügyeleti ellenőrzés Van Nincs Napi kötelező eszközértékelés Van Nincs Nyilvános információk Éves, féléves jelentés, napi nettó eszközértékelés Nincsenek [...]
2000. 07. 19. 00:00
Jól döntött az Audi AG vezetése, amikor Győrt választotta első közép- és kelet-európai befektetésének helyszínéül. Az Audi Hungaria Motor Kft. nemcsak hazánk egyik legnagyobb vállalatává és exportőrévé, hanem az anyacég legnyereségesebb vállalkozásává is fejlődött.
2000. 07. 19. 00:00
Hát persze! Mondhatnánk, hogy akinek nem inige, ne vegye magára. De Ed Jones általánosító, a magyar reklámosokat egy kalap alá vevő, eltángáló és kioktató írása (Figyelő, 2000/27. szám) ezt nem teszi lehetővé. De nézzük közelebbről, igaza van-e Ed Jones kollégánknak, aki rabiátus, agyagba döngölő cikkében nem csupán hozzá nem értéssel, a kiterjedt haveri kapcsolatrendszer burjánzásával, [...]
2000. 07. 19. 00:00
A Második Deviza Factory Rt.-nek július 20-a után valószínűleg újabb rendkívüli közgyűlést kell összehívnia, mert június 20-i közgyűlési határozatának nem sikerült eleget tennie. Annak értelmében ugyanis 30 napon belül, névérték feletti áron kellett volna eladnia az rt.-nek 2800 darab részvényét, ám egy héttel a határidő letelte előtt megjelent közleményük szerint még a pakett 15 százalékát [...]
2000. 07. 19. 00:00
INDEX hétfői záró- érték (pont) változás egy hét alatt (százalék) 1999 vége óta (százalék) BUX, Budapest 8 117 -0,21 -7,96 Dow Jones, New York 10 804 +1,47 -4,70 Nasdaq, New York 4 275 +7,41 +5,70 FTSE-100, London 6 525 +0,92 -5,84 DAX-30, Frankfurt 7 431 +5,18 +10,07 CAC-40, Párizs 6 619 +2,03 +11,86 WIG, Varsó [...]
2000. 07. 19. 00:00
Az utóbbi száz év legsúlyosabb aszálya ellenére Románia gazdasága három évi visszaesés után az idén végre növekedési pályára áll – nyilatkozta a jegybank vezető közgazdásza. Valentin Lazea szerint az ipari és a szolgáltatási szektorban megfigyelhető javulásnak köszönhetően teljesülni fog az idei 1,3 százalékos GDP-növekedési cél, jóllehet a mezőgazdaság a mostani becslések alapján 400 millió dolláros [...]
2000. 07. 19. 00:00
HDI Születéskor várható élettartam Felnőttek írástudása Összevont beiskolázási arány Életszínvonal (vásárlóerőparitáson mért egy főre jutó GDP) GNEI Tudásmunkák (IT-szakértők, felsővezetők, mérnökök aránya, illetve felsőoktatási beiskolázási arány) Technológiai innovációs kapacitás (szabadalmak, K+F költés, K+F személyzet) Gazdasági dinamizmus és verseny (produktivitás, motiváció, folyamatirányítási jártasság, kisvállalkozások, a vállalati szektor pénzügyi stabilitása, kockázati tőke jelenléte) Globalizáció (export, tengerentúlról jövő, [...]
2000. 07. 19. 00:00
Érintett szervezetek Büntetés Dohánygyárak Philip Morris 73,96 R. J. Reynolds 36,28 Brown and Williamson 17,59 Lorillard Tobacco 16,25 Liggett 0,79 Egyéb szervezetek Council for Tobacco Research 1,95 Tobacco Institute 0,28
2000. 07. 19. 00:00
A human genom, az ember génkészletének megfejtése óriási felfedezés. Azonban nem arról van szó – mint ahogyan azt tévesen a Székely Krisztinával, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének elnökével folytatott beszélgetésünkben írtuk (Figyelő, 2000/27. szám) -, hogy az ember génkészletének nukleinsav szekvenciája vált ismertté, hanem a bázis szekvencia. A különbség – mint arra olvasóink is felhívták a [...]
2000. 07. 19. 00:00
Olvasói sztorik