FN

Az amerikai Moody’s hitelminősítő jelenleg aktívan vizsgálja Magyarországot, de nem kíván jóslásokba bocsátkozni a valószínű osztályzatjavítás idejéről. “A lépés természetesen attól függ, hogy a jelenlegi pozitív fejlemények folytatódnak-e” – nyilatkozta e hét elején Jonathan Schiffer, a New York-i intézet vezető hitelelemző munkatársa. Ezt megelőzően a londoni Fitch IBCA szakértője arról beszélt, hogy egy éven belül [...]
2000. 08. 09. 00:00
A Microsoft – az 1999-es adatok alapján – az eladási darabszámot tekintve 38 százalékos részesedéssel rendelkezik a szervereken használatos operációs rendszerek világpiacán, amivel az első helyen áll. A második a Linux 24, a harmadik a Novellhez tartozó NetWare 19, a negyedik pedig a Unix 15 százalékkal. Ugyanakkor a bevételt nézve a Unix az első 53 [...]
2000. 08. 09. 00:00
Augusztus 3-án a júniusi előzetes ipari termelési adatokat, 7-én pedig a mezőgazdasági termelői árak júniusi alakulását teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Augusztus 4-én az első félév lakásépítési és építési engedélyekre vonatkozó számadatai válnak publikussá, míg 9-én a turizmus első félévi adatait hozzák nyilvánosságra. A Magyar Nemzeti Bank augusztus 3-án a folyó fizetési mérleg [...]
2000. 08. 02. 00:00
Ellenzői szerint áltudományos módszerekre épülő, álvallási közösség. Az alapító atya, Lafayette Ronald Hubbard, az amerikai haditengerészet tisztje, sci-fi író, – a hívek szerint – polihisztor. Az egyház tanainak alapjait az 1950-es kiadású, “Dianetika, a mentális egészség modern tudománya” című művével rakta le. Az általa ajánlott eljárás terápiaként történő alkalmazását – a felmerült orvosetikai kifogások miatt [...]
2000. 08. 02. 00:00
PIACOK 2000. I. FÉLÉV VÁLTOZÁS (1999. I. FÉLÉV=100) (millió forint) (millió dollár) HUF alapon USD alapon Belföld 9 575 35,5 -6,8 -20,2 Export összesen 24 722 91,9 37,3 17,8 FÁK 8 978 33,4 45,9 25,1 Kelet-Európa 5 363 19,9 9,3 -6,1 EU, USA és egyéb 10 381 38,6 49,5 28,2 Összes árbevétel 34 297 127,4 [...]
2000. 08. 02. 00:00
A Figyelő 2000/30. számának Posta rovatában megjelent Rumbach Magdolna (Pécsi Tudományegyetem) olvasói hozzászólása, amelyben társaságunkat összefüggésbe hozta egy – általa ismertetett – GAAP nevű könyvelési szoftverrel. Megköszönve kedves olvasójuk kitüntető figyelmét, sajnálatos módon többszörös tévedésére kell felhívnunk a figyelmet: a Siemens átállása a US-GAAP számviteli elvekre vonatkozik, amely az amerikai tőzsdére menetellel van összefüggésben és [...]
2000. 08. 02. 00:00
Átmenetinek bizonyult a két héttel ezelőtti optimista hangulat a Budapesti Értéktőzsdén. A múlt héten ismét több mint 300 ponttal csökkent az index. Ráadásul a forgalom az elmúlt napokban mindvégig jócskán alatta maradt a 10 milliárd forintnak.
2000. 08. 02. 00:00
INDEX hétfői záróérték (pont) változás egy hét alatt (százalék) 1999 vége óta (százalék) BUX, Budapest 8 221 -4,05 -6,78 Dow Jones, New York 10 522 -1,53 -7,19 Nasdaq, New York 3 767 -5,40 -6,86 FTSE-100, London 6 365 -0,25 -8,15 DAX-30, Frankfurt 7 190 -1,88 +6,50 CAC-40, Párizs 6 543 +0,62 +10,58 WIG, Varsó – [...]
2000. 08. 02. 00:00
Az immár újra csak a kétezer egynéhány forintot érő Synergonnak igencsak szüksége lenne egy, a befektetőket felvillanyozó remek második negyedéves gyorsjelentésre. Az augusztus 3-ra, csütörtökre beharangozott közzététel előtt azonban továbbra is csökkent a részvény árfolyama. Ez a Nasdaq gyengélkedésén túl inkább annak köszönhető, hogy a piaci várakozások és találgatások a menedzsment által beígért mintegy 300 [...]
2000. 08. 02. 00:00
A szúnyogcsípés idegesítő, a méhszúrás égetve viszket, a bögölyharapás kifejezetten fájdalmas, mindez azonban semmi ahhoz a darázsmaráshoz képest, amely szabályosan az őrületbe kergeti áldozatát – igaz, nem az embert, hanem egy trópusi pókfajt. A szóban forgó darázsfaj Costa Rica szigetén fordul elő és sok más rokonához hasonlóan parazitoid életmódot él: a nőstény egy meghatározott pókfaj [...]
2000. 08. 02. 00:00
Megmozgatta a millennium a színidirektorok fantáziáját: soha ennyi Bánk bán-előadás még nem futott egyszerre az országban. A sort a Ferencvárosi Ünnepi Játékok nyitotta az Erkel operával még júliusban, ezen a hétvégén a prózai változat kerül színre a Zsámbéki Nyári Színház saját produkciójában, majd zárásként egy ünnepi opera-előadást élvezhetünk augusztus 18-án a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. István, [...]
2000. 08. 02. 00:00
A jelek szerint mindinkább a biztonságot keresi, és mind kevesebb saját tőkét kockáztat a hosszú ideig a pénzvilágban bátran hazardírozó Soros György. A magyar származású amerikai befektető a múlt héten elnyerte az amerikai kormány megbízását egy 150 milliós befektetési alap kezelésére, amelyből balkáni országokban támogatnak üzleti vállalkozásokat. Az üzletember állami kapcsolatokat ápol Angliában is, ahol [...]
2000. 08. 02. 00:00
1994 A Harvardon végzett adójogász, Domenico De Sole elfoglalja az ügyvezető igazgatói széket, és az amerikai Tom Fordot nevezi ki kreatív igazgatónak. Nekilát a szerkezeti átalakításnak, a költségek lefaragásának és a cég modernizálásának. 1995 Az 1960-as éveket idéző tavaszi kollekció a Guccit az európai konfekcióipar csúcsára röpíti. De Sole vezérigazgató lesz, és a Guccit a [...]
2000. 08. 02. 00:00
Hosszú távon gondolkodhat, s van kockázattűrő képessége – az ilyen ideális ügyfeleknek ajánlja elsősorban portfólióját Szabó László, a ConCorde Befektetési Alapkezelő Kft. ügyvezető igazgatója. A szakember az állampapírok helyett áramszolgáltató részvényekbe fekteti pénzét. A portfólióban így 15 százalékos súlyt kapott az Émász és a Titász, mert a kiszámítható nyereségesség (s az e miatti alacsony kockázat) [...]
2000. 08. 02. 00:00
Augusztus 3-án esedékes a Bank of England kamatmegállapítása. Bár az elemzők nem várnak szigorítást, a tanács egyik újdonsült tagja úgy nyilatkozott, hogy a közeljövőben 0,5 százalékos emelés indokolt a jelenlegi 6 százalékos szintről. Kamatügyben e napon az Európai Központi Bank is ülésezik. A júniusi emelés után nem vár beavatkozást a piac. Augusztus 7-én a német [...]
2000. 08. 02. 00:00
Már-már legendák szóltak arról, hogy mennyire pontosan előre jelezhető a Pannonplast eredménye, a cégcsoport ezúttal azonban megtréfálta a piaci szakembereket: a második negyedévre várt nyereség kétharmadát sem érte el. Míg az elemzők előzetesen 550 millió forint körüli nettó eredményre számítottak, és még a pesszimistábbak is félmilliárdhoz közeli nyereséget vártak, addig a 18 cégből álló holding [...]
2000. 08. 02. 00:00
Amióta a közös európai valuta tavaly január óta számlapénz formájában megjelent a piacon, egyre több, főleg céges ügyfél nyit számlát euróban. A honi hitelintézetek – elsősorban persze azok, amelyek kiterjedt, rendszeres külföldi tranzakciókat bonyolító vállalati ügyfélkörrel rendelkeznek – az euró alapú számlavezetés irányába terelik partnereiket. Az osztrák tulajdonú magyarországi Raiffeisen Banknál például azon vállalati ügyfelek [...]
2000. 08. 02. 00:00
Sok más közép- és kelet-euróipai mezőgazdaságból élő családhoz hasonlóan a csehországi Zitnán élő Josef Grillt is súlyos válságba sodorta a kilencvenes évek gazdasági átalakulása. A nagy cégekkel nem volt képes felvenni a versenyt, kis gazdaságában nevelt disznói sorra eladatlanul híztak nála. Három évvel ezelőtt már azon volt, hogy feladja az egészet és szociális segélyen tengődik. [...]
2000. 08. 02. 00:00
Yamaha XVS 1100 A chopper 2,400 Yamaha XVZ 1300 TF chopper 4,449 Yamaha YZF 1000 R sport 2,626 BMW R 1100 RS sport-túra: 2,973 BMW R 1100 R naked-bike 2,649 Suzuki VL 1500 chopper 2,789 Suzuki TL 1000 S sport-túra 2,848 Harley Davidson Fat Boy 5,315 Harley Davidson Ultra Classic Electra Guide 6,618
2000. 08. 02. 00:00
Olvasói sztorik