Üzleti tippek

Román-magyar idegenforgalmi együttműködés

admin
admin

2003. 06. 05. 00:00

A magyar és a román fél egyaránt stratégiai fontosságúnak tekinti a két ország együttműködését az idegenforgalomban – jelentette ki Pál Béla, az idegenforgalomért felelős magyar államtitkár csütörtökön Marosvásárhelyen.

A magyar államtitkár, aki Dan Matei Agathon román idegenforgalmi miniszter meghívására tesz látogatást Romániában, szerdai bukaresti tárgyalásait követően Kovászna, Hargita és Maros megyékben folytatott megbeszéléseket a helyi vezetőkkel, valamint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség képviselőivel.

Romániai látogatásának tapasztalatait összegző marosvásárhelyi sajtóértekezletén Pál Béla hangsúlyozta, hogy hamarosan felülvizsgálják a két ország 1997-ben kötött idegenforgalmi együttműködési megállapodását. A magyar államtitkár szerint ebben az együttműködésben új fejezet nyílt azzal, hogy Románia tavaly decemberben turisztikai képviseleti irodát nyitott Budapesten. A Magyar Turizmus Rt. képviselete már évek óta működik Kolozsváron. Ennek éves működési költsége 20 millió forint, és összesen mintegy 60 millió forintot fordítanak a magyarországi idegenforgalmi lehetőségek népszerűsítésére Romániában.

Ma a világ idegenforgalmában Magyarország és Románia egyaránt biztonságos célországnak számít. Részint ez, részint hogy mind népszerűbbek a több országra kiterjedő turisztikai ajánlatok, alapot adnak arra, hogy a két ország – elsősorban a tengerentúli piacokon – közös csomagban, egységesített ajánlatokkal akar megjelenni. Pál Béla szerint romániai vendéglátóival teljesen egyetértettek abban, hogy a két ország idegenforgalmi együttműködésének fejlesztéséhez nagyon nagy szükség van a két főváros közötti autópálya megépítése és arra, hogy a Malév lehetőséget kapjon évek óta tervezett marosvásárhelyi járatának elindítására.

A magyar államtitkár a román idegenforgalom állami illetékesei mellett a Romániai Magyar Demokrata Szövetég képviselőivel is tárgyalt konkrét együttműködési lehetőségekről. Megállapodtak abban, hogy ösztönzik a megyék, a határmenti régiók közötti kapcsolatokat, elősegítik az idegenforgalmi szövetségek, vállalatok együttműködését. Támogatják a szakemberképzésben való tapasztalatcserét, a fiatalok közötti cserekapcsolatok létesítését.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Budapest, 1968. április 12.
Mátrai Zsuzsa énekesnő részt vesz az Egy óra Majláth Júliával című műsor felvételén. A műsort húsvét hétfőn mutatják be a Magyar Televízióban Kalmár András rendezésében.
MTI Fotó: Patkó Klári
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.