Üzleti tippek

Nyertes pályázat szállítmányozóknak

Magyar kisvállalat is részt vett az Európai Unió által meghirdetett LIFE-III közösségi program egy nyertes pályázatában, amelynek eredményeképpen 2004-ig létrehoznak egy olyan internetes alkalmazást, amely kis- és középméretű szállítmányozási vállalkozásoknak nyújt segítséget az üzletvitelükhöz kapcsolódó környezetvédelmi események dokumentálásához és jelentéséhez. A szoftver tesztelésére és alkalmazására még lehet jelentkezni.

A LIFE (L’Instruments Financiers pour l’Environement) elnevezésű közösségi programot az Európai Unió 1992-ben hozta létre azzal a céllal, hogy a tagországokban (illetve a későbbiek során a társult országokban) megvalósuló innovatív, demonstrációs jellegű környezet- és természetvédelmi projektekhez támogatást nyújtson.

A LIFE pályázatok

A LIFE, mint majd minden közösségi program szakaszokban valósul meg, a jelenleg futó harmadik szakaszban (LIFE-III) 2000–2004 között lehet pályázni összesen 640 millió euró támogatásra. A program három fő tevékenységi területet felölelő horizontális jogi eszközrendszer, amely alapján a környezet és természetvédelem teljes területén igyekszik kifejteni hatását. Hangsúlyos elemei meghatározásakor elsősorban az éppen aktuális környezetvédelmi akcióprogramokra támaszkodtak.

Jelenleg a LIFE-III program három alfejezetre oszlik (zárójelben az egyes alfejezetekhez tartozó költségvetési hányad):
• LIFE-ENVIRONMENT – környezetvédelem (47%)
• LIFE-NATURE – természetvédelem(47%)
• LIFE-THIRD COUNTRIES – harmadik országok (6%)

A pályázatban finanszírozott tevékenységek közé tartozik a környezetvédelem – ipari innovációs és demonstratív projektek a területhasználat és városi környezet, a vízgazdálkodás és szennyvízkezelés, a gazdaság káros hatásainak csökkentése, a hulladékgazdálkodás és az integrált termeléspolitika területén – a természet megőrzése – a vadon élő állatok és növények élőhelyeinek megőrzése –, valamint a harmadik országok – technikai segítségnyújtás egyes nem EU vagy társult országok számára a fenntartható fejlődést elősegítendő. A támogatott tevékenységek céljának összhangban kell állnia a közösségi politika és törvényhozás céljaival, és meg kell felelnie az információs csomagokban szereplő feltételeknek.

A program lehetőséget ad, hogy természetes, illetve jogi személyek egyaránt pályázhassanak támogatásra, amelynek előnye, hogy a LIFE figyelmet tud fordítani a kis léptékű, helyi színtű, nem kormányzati kezdeményezések társfinanszírozására. Ily módon olyan szervezetek – például kis- és középvállalkozások – is uniós támogatáshoz juthatnak, amelyek elsősorban a önkormányzatok számára fenntartott előcsatlakozási alapok által nyújtott támogatásokat nem vehetik igénybe.

Az elnyerhető támogatás aránya a jogos költségek 50 százaléka, néhány esetben ez 30–75 százalék között változhat. Fontos tudni azt is, hogy a LIFE programban nincs meghatározva a maximálisan elnyerhető támogatás nagysága, így akár 5-6 millió eurós támogatás is elnyerhető, a jellemző azonban az 1-2 millió eurós nagyságrend.

Hogyan Működik?


Számítások és jelentéskészítés:
Adatokat kell megadni a gépjármű fenntartása, üzemanyag-fogyasztása, valamint a megtett távolságra vonatkozóan
Képzések:
Részvétel képzéseken:
– Környezeti hatások
– ISO 14001 és EMAS
– Öko-vezetés
– Költségelszámolás

Egy sikeres projekt

Az alábbiakban bemutatunk egy olyan unió pénzügyi támogatását elnyert, sikeres LIFE-III pályázatot, amely egy magyar kisvállalkozás, a Geonardo Kft. aktív részvételével valósul meg. A projektet a Helsinki Műszaki Egyetem kezdeményezte és a Geonardo Kft.-vel közösen készítette el, majd nyújtotta be az EU-hoz, a LIFE III programja alá. A projekt koordinátora a Helsinki Műszaki Egyetem, amely mellet további két finn és egy portugál partner vesz részt. A pályázat beadására 2001 októberében került sor, az elfogadást követően a projekt hivatalosan 2002 szeptemberében kezdődött és 2004. augusztus végén zárul. A projekt fő célja egy olyan internetes alkalmazás megtervezése és kifejlesztése, amely kis- és középméretű szállítmányozási vállalkozásoknak nyújt segítséget az üzletvitelükhöz kapcsolódó környezetvédelmi események dokumentálásához és jelentéséhez. A rendszer vizsgálja a közúti szállításban alkalmazott járművek kibocsátását, annak légszennyező hatását, szimulálja a közúti forgalmazás környezetre káros hatásait és megoldási lehetőségek kidolgozását is támogatja. A rendszert úgy kívánják kifejleszteni, hogy alkalmas legyen ISO14001 és EMAS környezeti minősítésekhez szükséges jelentések előállítására. Az internet alapú eszközt az egyetem nemcsak Finnországban, de egész Európában kívánja terjeszteni, ezért a projektbe bevont egy portugál és egy magyar partnert is. Ezenkívül még két partner vesz részt a projektben, egy finn informatikai cég és a finnországi terjesztésért felelős finn Szállítmányozók Szövetsége.

Előnyök:


– Költségmegtakarítás az üzemanyag-fogyasztás csökkentése által
– Költség- és időmegtakarítás az automatikus jelentéskészítéssel
– Lehetővé teszi a költségek folyamatos figyelését és összevetését a költségvetéssel
– A program lehetővé teszi környezeti teljesítményünk folyamatos javítását és ezáltal megbízóink elégedettsége is folyamatosan javul
– Megfelel az ISO 14001 és az EMAS követelményeinek
– Jobban megismerhetjük saját üzletmenetünket és teljesítményünket
– Olcsó és rugalmas környezetvédelmi képzési programokhoz juthatunk hozzá


Egyszerű és biztonságos
– Nincs szükség a program feltelepítésére, csak egy internetkapcsolat kell
– Biztonság és az információk kezelése: személyesen csak Ön érheti el a cégére vonatkozó adatokat
– Könnyű használni: nincs szükség különleges képzésre a program használatához: ha megadja az adatokat, az EcoTra automatikusan elkészíti a jelentéseket
– A programot a szállítmányozó cégek számára és velük együttműködve fejlesztettük ki

Versenyelőny szállítmányozóknak

A projekt aktualitását a hazai, szállítmányozással foglalkozó kis- és középvállalkozások számára az adja, hogy a közelgő európai uniós csatlakozás alapvetően meg fogja változtatni a szektor jelenlegi kereslet-kínálat rendszerét. Az unió fejlettebb tagállamaiban a szállítás költséghatékonysága mellett ugyanis mind a szállító, mind megbízója egyre nagyobb figyelmet fordít a transzport környezeti hatékonyságra. Felismerték ugyanis, hogy az a cég, amely termékeit a környezet szempontjából a lehető legoptimálisabb módon juttatja el a fogyasztókhoz, jelentős anyagi- és marketingelőnyhöz juthat versenytársaival szemben. Várható, hogy ez a tendencia az egyre szigorodó környezeti szabályozás következtében tovább erősödik. Belátható tehát, hogy az a szállító cég, mely pontosan dokumentálni tudja a környezeti terhelését, ezáltal képes azt dinamikusan csökkenteni, előnyre tehet szert az ebből a szempontból jóval érzékenyebb uniós piacon.

A tervek szerint a szállítmányozási vállalkozásoknak kifejlesztett eszközt finn, portugál és magyar szállítmányozási vállalatok tesztelik. Ezenkívül a termékhez tartozik egy oktatási csomag is, amelyet a szállítmányozási vállalatoknál környezetvédelmi oktatásokhoz lehet alkalmazni. A projekt éppen a tesztelés szakaszába érkezett és jelenleg is nyitva áll olyan magyar szállítmányozó cégek előtt, amelyek érdekeltek környezetvédelmi teljesítményük javításában, és szívesen részt vennének a projekt során kifejlesztett új környezetirányítási szoftver térítésmentes tesztelésében és alkalmazásában. Az érdeklődő cégek jelentkezhetnek, illetve további információhoz juthatnak telefonon: (1) 250-6703, illetve emailon: gabor.kitley@geonardo.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik