FN

A tárca szóvivője szerint a lépés nem meglepő, hiszen június 1-től már az új állategészségügyi bizonyítványok az érvényesek, így a régi dokumentumokkal kísért szállítmányokat Oroszország nem engedi be – jelentette a Reuters. Nem valószínű, hogy a magyar húsipart megrázná a döntés: Menczel Lászlóné, a Magyar Húsiparosok Szövetségének titkára arról tájékoztatta a NAPI Online-t, hogy a [...]
2004. 06. 02. 00:00
A várt 3,6 helyett a növekedés 4,2 százalékkal volt magasabb a tavalyi első negyedévben mért értéknél. A vártnál gyorsabban nőtt a magyar gazdaság az első negyedévben – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A bruttó hazai termék 2004 első három hónapjában 4,2 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, noha az elemzők 3,6 százalékos növekedést vártak. [...]
2004. 06. 02. 00:00
Az adóelőleg levonása miatt érdemes egyéni vállalkozóknak igazolványuk számát számlájukon feltüntetni. Bár törvényileg nem kötelező, azonban az adóelőleg levonása miatt érdemes egyéni vállalkozóknak vállalkozói igazolványuk számát az általuk kiállított számlán feltüntetni – áll az APEH által közzétett (jogszabálynak nem minősülő, bíróságok által kötelezően nem alkalmazandó) állásfoglalásban.Az Áfa törvény szerint ugyanis nem kötelező a számlában az [...]
2004. 06. 02. 00:00
Több mint 10 százalékkal, jóval az infláció felett drágulhatnak a lakásárak az idén. Az Ecostat gazdaságkutató felmérése szerint ez főleg a kamatok emelkedésének, és a lakáshitel-támogatási rendszer szigorításának köszönhető. Várhatóan kevesen vesznek majd nyaralót is ezen a nyáron, ezért az áruk sem emelkedik. Az építési telkek azonban akár 10-12 százalékkal is drágulhatnak. De csak azok, [...]
2004. 06. 01. 00:00
Nagyon jó állapotban van a Balaton: a víz olyan jó minőségű, hogy inni lehet belőle, a vízszint pedig 19 centiméterrel magasabb az egy évvel ezelőttinél – mondta pénteken Balatonkenesén Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter.“Az elmúlt években megfogalmazott aggodalmak vészhírekként jelentek meg, eltúlozva a gondokat. A Balaton változik; hol több, hol kevesebb a vize, de a Teremtő [...]
2004. 06. 01. 00:00
Ma éjfélig kell a vállalkozásoknak a társasági adó és osztalékadó bevallást benyújtaniuk az adóhatósághoz. Azoknak, akik az idén léptek be az eva-körbe legkésőbb ma kell utoljára a tavalyi tételes elszámolások után adózni. Mivel a társasági adóbevallás és -befizetés határnapja május utolsó napja ünnepnap volt ma éjfélig a cégek még postára adhatják bevallásaikat. A 18 százalékos [...]
2004. 06. 01. 00:00
A GKI Gazdaságkutató Rt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzése szerint a gazdasági növekedés motorjává a még mindig élénk fogyasztás mellett mindinkább az export és az üzleti beruházás válik. Az előző években a teljesítményektől elszakadt reálkereset-növekedés az idén a minimálisra lassult. A külső és belső egyensúly egyes elemei romlottak, de itt látszanak a későbbi javulás [...]
2004. 06. 01. 00:00
A Mol – a nemzetközi piacokon tapasztalható kismértékű árcsökkentésre hivatkozva – csütörtöktől 2 forinttal enged 95-ös benzin árából, 4-gyel pedig a gázolajéból. Így június 2-án egy liter motorbenzin 250,50-forintba, a dízel 220 forintba kerül. A hétvégi szaúdi merénylet miatt egyébként tovább drágult az olaj, ám Szaúd-Arábia bejelentésére, miszerint további kitermelés-növekedést tervez, kissé megnyugodhatnak a piacok. [...]
2004. 06. 01. 00:00
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági és Vállalkozáselemzési Intézetének (MKIK GVI) tanulmánya – az elsõ év tapasztalatait alapul véve – egyértelműen megállapította, hogy az eva bevezetésével javult az adózási morál, csökkent a cégek adminisztrációja. Ugyanakkor a vártnál jóval nagyobb összeg folyt be az államkasszába. Az eva a PM illetékesei szerint EU-konform, illetve kis változtatással azzá [...]
2004. 06. 01. 00:00
Külkereskedelmi forgalom a fontosabb országokkal 2003-ban (folyó áron, millió forint) Ország Behozatal Kivitel Egyenleg  Érték Válozás (év/év, %) Érték Változás (év/év, %) ÖSSZESEN 10 695 408,4 110,2 9 643 709,8 108,7 -1 051 698,7 EURÓPA 8 008 820,8 110,0 8 834 164,9 109,2 825 344,2 Ausztria 671 051,8 99,8 781 823,9 124,5 110 772,1 Belgium [...]
2004. 05. 28. 10:33
A külkereskedelmi forgalom áruszerkezete 2003-ban (folyó áron, millió forint ) Árucsoport Behozatal Kivitel ÉrtékVáltozás (év/év, %)ÉrtékVáltozás (év/év, %)I. Élelmiszerek, italok, dohány (0+1)327 144,8111,9 630 256,5 104,8 00 Élő állat 4 474,7 79,9 28 487,9 81,6 01 Hús és húskészítmény 16 998,677,1160 271,7 97,2 02 Tejtermék és tojás 18 738,8126,2 30 545,3107,0 03 Hal, rák, puhatestű állat [...]
2004. 05. 28. 09:55
Június 1-étől tíz napra teljesen lezárják az M7-es autópálya Budapestre vezető szakaszát az érdi csomóponttól. A főváros felé tartó forgalmat az M0-ás autóútra terelik. Óriási torlódások várhatóak. Az Állami Autópályakezelő Rt. arra hívja fel az autósok figyelmét, hogy a pünkösd után kezdődő és tíz napig tartó lezárás alatt folyamatos dugók várhatóak. “Ismerve az M0 autóút [...]
2004. 05. 28. 00:00
Tízmilliárd forint értékű idegenforgalmi projekt valósulhat meg azzal, hogy a Bábolna Rt. apportál egy 46 hektáros földterületet a társaság és a város tulajdonában lévő Bábolna Gyógyfürdő Ingatlanfejlesztő, Beruházó Kft.-be. Horváthné Kovács Klára polgármester elmondta: a 70-es években olaj után kutatva találtak rá a társaság földterületén a 38 Celsius-fokos termálvizet és az 52 Celsius-fokos gyógyvizet adó kútra. [...]
2004. 05. 28. 00:00
A bért terhelő munkáltatói járulékok csökkentése, a mainál kedvezőbb személyi jövedelemadótábla és a gazdagoknak nem járó szja-kedvezmények lehetnek a jövő évi adóváltozások fő elemei. Draskaoics Tíbor pénzügyminiszter a kormány kétéves gazdasági teljesítményét értékelő sajtótájékoztatóján azt mondta: az szja-tábla sávjainak széthúzását tervezik 2005-ben, mégpedig azzal a céllal, hogy az átlagos keresetűek jövőre már ne a legnagyobb [...]
2004. 05. 28. 00:00
Az ünnepek alatt főleg az osztrák és a román határon kell számítani a szokásosnál hosszabb várakozási időre. A határőrség javasolja, hogy aki teheti, kerülje el a hegyeshalmi és az ártándi átkelőt. A csíksomlyói búcsú és pünkösd miatt péntek és jövő hét szerda között az átlagosnál nagyobb forgalom várható a határátkelőhelyeken – közölte a határőrség. Hegyeshalomnál [...]
2004. 05. 28. 00:00
Kelet-Európában elsőként Magyarországon tervez diszkont bútoráruházat nyitni az osztrák Leiner/Kika Budapest térségében – írta a WirtschaftsBlatt pénteki kiadásában. Az osztrák csoport Ausztriában is csak most indítja diszkont üzletágát. Leiner/Kika június 11-én Kremsben nyitja meg 2000 négyzetméteres, 3000 terméket kínáló áruházát. A következő három évben még további 15-öt akar nyitni Ausztriában, s fokozatosan meg akar jelenni [...]
2004. 05. 28. 00:00
KÜLKERESKEDELMI EGYSÉGÉRTÉKINDEXEK ÉS CSEREARÁNY-MUTATÓK ORSZÁGCSOPORTOK SZERINT(előző év=100)%ÉvFejlett országokKelet- és közép-európai országoka)Fejlődő országokb)Összesen Kiviteli egységértékindex (K)1990115,6106,1107,5110,21991119,5155,1125,1130,71992109,7110,8101,8109,31993109,4117,2113,7111,91994118,9116,2116,3118,11995135,0130,1137,0133,91996117,6118,8119,8118,01997114,7114,9116,3114,81998113,8109,3110,8112,91999103,9103,7100,5103,82000109,2113,8112,3109,92001101,9103,0107,3102,2200294,995,694,095,0200399,6101,593,899,6  Behozatali egységértékindex (B)1990115,5100,6121,6109,81991129,3214,8115,3145,91992114,8104,890,9109,91993111,9105,3108,0109,41994116,0114,6119,3115,51995131,0136,0134,2132,21996119,7123,4122,8120,81997111,6119,0115,5113,41998114,3101,0108,4111,41999105,3108,1103,3105,52000108,7138,5108,6112,92001102,3102,1103,8102,5200295,990,693,694,62003100,8102,894,8100,1  Cserearány-mutató (K/B)1990100,1105,588,4100,4199192,472,2108,589,6199295,6105,7112,099,5199397,8111,3105,3102,31994102,5101,497,5102,31995103,195,7102,1101,3199698,296,397,697,71997102,896,6100,7101,2199899,6108,2102,2101,3199998,795,997,398,42000100,582,2103,497,3200199,6100,9103,499,7200299,0105,5100,4100,42003 Forrás: KSHa) 1997 előtt átalakuló és nem piacgazdálkodású, illetve volt szocialista országok.b) 1999-től a korábban máshová nem sorolt országok adataival együtt.Megj.: a 2003-as egységértékindexek helyett egyelőre csak a külkereskedelmi árindexek állnak rendelkezésre.
2004. 05. 27. 15:36
A KÜLKERESKEDELMI TERMÉKFORGALOM ÉRTÉK- ÉS VOLUMENINDEXEI ORSZÁGCSOPORTOK SZERINT (előző év =100) Év Fejlett országok Kelet- és közép-európai országoka) Fejlődő országokd) Összesen Kivitel Értékindexc) 1990 129,6 84,1 101,8 105,7 1991 145,4 86,2 132,1 124,3 1992 115,7 109,2 70,0 110,4 1993 92,2 109,9 99,0 97,2 1994 146,6 120,8 99,4 137,7 1995 139,3 156,4 139,0 145,2 1996 124,3 [...]
2004. 05. 27. 12:27
JOSEF HOFFMANN: ASZTALSZÉRIA, 1900. Puritán formavilág (gyártó: Wittmann). Taburett, zsúrasztal, szervizasztal, gigone, trittito vagy quartetto. A sok különböző név mind egy bútortípust takar, egy 3 vagy 4 részből álló, csökkenő méreténél fogva egymásba csúsztatható asztalsort, amely a XVIII. századtól honosodott meg az európai bútorkultúrában. A névadás kérdésében több száz év alatt sem született konszenzus. Az [...]
2004. 05. 27. 08:00
Egyesek szerint Kanada mindaz, ami unalmas az Egyesült Államokban. Kanada tehát egy téli nyaraló, ahová minden használaton kívüli tárgyat kicipeltek a „mini-szünidők” idején az amerikaiak. De ide cipelik depressziójukat és sikertelenségüket is, így aztán azok, akik itt születtek vagy dühödt jégkorongozók, vagy popsztárok lesznek. Utóbbiakra példa Celine Dion, Bryan Adams, vagy éppen a triatlon nevű [...]
2004. 05. 27. 08:00
Olvasói sztorik