Kelet-Európában elsőként Magyarországon tervez diszkont bútoráruházat nyitni az osztrák Leiner/Kika Budapest térségében – írta a WirtschaftsBlatt pénteki kiadásában. Az osztrák csoport Ausztriában is csak most indítja diszkont üzletágát.
Leiner/Kika június 11-én Kremsben nyitja meg 2000 négyzetméteres, 3000 terméket kínáló áruházát. A következő három évben még további 15-öt akar nyitni Ausztriában, s fokozatosan meg akar jelenni a kelet-európai országokban is. Egy áruház létrehozatala 250.000 euróba kerül, áruházanként átlagosan 2-3 millió euró bevételt várnak.
A koncepció lényege, hogy a legdrágább tételeken – a személyzeten és az áruházak berendezésén – spórolnak: az áruházban csak három eladót alkalmaznak, nem lesz semmiféle dekoráció, s a vevők maguk vehetik le a polcokról az árukat. Ezért a “normális” áruházakhoz képest legalább 10 százalékkal olcsóbban kaphatják meg a bútorokat.
A Möbelix és a Mömax diszkont áruházakat üzemeltető Möbel Lutz igazgatója, Hans Jörg Schelling elmondta: miközben a bútorpiac összességében stagnál, diszkontüzleteik forgalma évente öt százalékkal bővül, s a bevételnek már 27 százalékát adják.
A Lutz folytatja az expanziót Ausztriában és Németországban, erre a következő két évben 20 millió eurót szánnak. Kelet-Európában azonban egyelőre még várnak: egyetlen üzletüket, a csehországi Ceské Budejovicében lévőt tapasztalatszerzés céljából tartják.

Elmagyarázzuk, miért kell a gyerekének az összes Mancs őrjáratos cucc a boltból
10 éve indult világhódító útjára A Mancs őrjárat című kanadai rajzfilmsorozat. A bátor mentőkutyákról szóló történet megragadta a gyerekek figyelmét, és globális marketinggépezetté nőtt. De mi az, ami miatt ez a sorozat más a többinél? Évfordulós cikkünkben egyebek közt erre kívánunk válaszolni.