FN
Kedvelik a horgászok a jet-skít. Persze nem abban a pillanatban, amikor 100 kilométeres óránkénti sebességgel elrobog mellettük, hanem egy-egy nagyobb létszámú verseny után. A tapasztalatok szerint ugyanis ilyenkor jóval gyakoribb a kapás. Mindez nem szemfényvesztés, valós tudományos alapja van. A jet-ski ugyanis kifejezetten környezetbarát vízi jármű. A gépek üzemanyagrendszere zárt, az adalékanyag pedig vízben oldódó [...]
2004. 07. 29. 08:00
Európa-szerte cégek sora köt alkut dolgozóival a munkaidő növeléséről. Jó ötlet, de a kormányzati reformokat nem pótolja.
2004. 07. 29. 08:00
Az átfogó reformok kidolgozása helyett pozícióharccal töltik a nyarat az MSZP vezetői és a kabinet tagjai.
2004. 07. 29. 08:00
A Bábolna Rt.-re olyan hazai befektetők pályáznak eséllyel, akik talán a Pick-csoporthoz is hozzájuthatnak.
2004. 07. 29. 08:00
Amióta világ a világ, az a generáció, amely már megette a kenyere javát, azzal biztatja a reményteljes ifjakat: jobb lesz nektek, mert tiétek a jövő! Különösképpen a rendszerváltás idején, érdemes eltűnődni e mondáson, amikor a „létező szocializmus” helyét átvette a merőben más szabályok és normák szerint működő „újkapitalizmus”. Ezért is hálás – ha nem is [...]
2004. 07. 29. 08:00
Legutóbb is úgy kezdtem beszámolómat, hogy „megint”. A kutya és az ember hajlamáról írván a visszatérő rítusokhoz, és hogy az ember mindenestül egy „Gewohnheitstier”. (Remélem, most jól sikerült nyomtatni, nem úgy, mint legutóbb ezt a zaftos német kifejezést, mely lefordíthatatlan. Mert a „szokás állatja” rossz magyarul. A „szokás rabja” pedig sokkal erőtlenebb.) Egyszóval az évi [...]
2004. 07. 29. 08:00
Az emberek hajlamosak régi családi konfliktusaikat a vállalatnál újrajátszani. Az efféle drámák a munkaidő felét is elvihetik.
2004. 07. 29. 08:00
Anno 1947-ben történt meg a csoda: egy fiatal amerikai gondolt egyet, és lerúgta vízisíit, majd mintha mi sem történt volna, mezítláb siklott tovább a víz tetején. Néhányan megpróbálták utánozni – nem sok sikerrel. Csaknem egy évtizednek kellett eltelnie, amíg a tengerentúlon igazán népszerűvé vált az úgynevezett mezítlábazás (barefoot). A hatvanas évek elején azután kitört a [...]
2004. 07. 29. 08:00
Egy kellemes csobbanásra invitáljuk olvasóinkat e kánikulai napokon. Összeállításunkat reményeink szerint üdítőnek találják majd, annyit azonban előrebocsátanánk: a bemutatott sportágak űzőit vélhetően sokszor elönti a forróság, dacára annak, hogy nyaktörő mutatványaikhoz a hűvös habok szolgáltatják a terepet.
2004. 07. 29. 08:00
Eger csoda a bonyolult hegyekkel a horizonton, a várost megkoronázó várral, termálvizeivel és boraival. Talán sehol ennyi talentumos borász egy borvidéken, mint errefelé. Táj, történelem és (bor)kultúra szerencsésen találkozik itt, a Felvidék hajdani kapujában, mely ma is élő, dinamikusan, jóllehet nem ellentmondásmentesen fejlődő része az országnak. Szóval az egy főre jutó jó borászokban alighanem Eger [...]
2004. 07. 29. 08:00
Örök kérdés, hogy a divat öltöztet vagy vetkőztet. Bár manapság az utcai trend inkább férfiszemet gyönyörködtető, azért a szakemberek véleménye meglehetősen megosztott. Abban egyetértenek ugyan, hogy az új módi egyértelműen vetkőztet, ám hogy ez mikor és hol létjogosult, már vita tárgya lehet. A fehérnemű-forgalmazók például állítják, nincs szebb annál, amikor egy mély dekoltázsból, az alakot [...]
2004. 07. 29. 08:00
Mindig is kihívást jelentett a gyorsaság a vitorlázó társadalom berkeiben. Kezdetben a vitorlázók nevetségesnek tartották a surfösök próbálkozásait, és gyakran kinevették őket. A négy versenyosztályban a legkisebb kategóriát — amelybe a windsurfösöket is besorolták – bébiosztálynak csúfolták. Ám a helyzet 1977-ben radikálisan megváltozott. Derk Thijs volt az első, aki 1977-ben egy windsurfdeszkán (Windglider) állva döntötte [...]
2004. 07. 29. 08:00
Egyáltalán nem mindegy, hogy a keringés központja, a szív miként dobog; a szívritmuszavarok nemcsak az infarktus kockázatát növelik, hanem egy sor egyéb betegséget is okozhatnak. Ma még jórészt sebészeti beavatkozással gyógyítják a szív e rendellenességeit, ám amerikai orvosok most új módszerrel próbálják befolyásolni a szívizom ingerületvezetését: a szöveteket lefagyasztják, és így terelik helyes útra az [...]
2004. 07. 29. 08:00
Közel 190 millió forintnyi brüsszeli pénzt nyert a Balaton Projekt.
2004. 07. 29. 08:00
Fellendülőben a külföldi tengerparti ingatlanok hazai piaca. A horvát tengerpart megfizethető, Spanyolország egyre drágább, Floridában pedig csak befektetni érdemes. Igazi slágerjelölt viszont a török Riviéra.
2004. 07. 29. 08:00
A nyílt forráskódú szoftverek megszorongatását és a számítógépes biztonság növelését várja új partnerstratégiájától a Microsoft.
2004. 07. 29. 08:00
A sikeresen alkalmazott játékelmélet nemcsak a pókerasztaloknál fialhat pénzt, de az államkasszát is gyarapíthatja.
2004. 07. 29. 08:00
A szárnyaló eredmény dacára stagnáló az árfolyam, az Inter-Európa Bank (IEB) mégis jó befektetésnek tűnik.
2004. 07. 29. 08:00
a Fidesz. A legnagyobb ellenzéki párt rendkívüli parlamenti ülést kezdeményez a héten bejelentett privatizációs döntések leállítása érdekében. Orbán Viktor szerint a kormány javaslata egy „bankárkormány bankár gondolkodásmódjára” emlékeztet. Ha éppen nem Magyarországon (na jó, Kelet-Európában) élnénk, elképzelhetetlen lenne, hogy ezek a szavak hagyják el egy jobboldali párt első emberének száját. De nem kell ahhoz bankárnak [...]
2004. 07. 29. 08:00
Fordulatot hirdet a közszféra működésében a Pénzügyminisztérium (PM) tervezési körirata.
2004. 07. 29. 08:00
Alan Greenspan az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed nevében továbbra is megfontolt kamat emelést ígér - ám bármi közbejöhet.
2004. 07. 29. 08:00
- 15:19 Tűz volt az Astoriánál, 500 ember hagyta el az épületet
- 15:19 Nyolcmilliós óvadékkal sem szabadulhat Mezei Zsolt, Dunaújváros DK-s alpolgármestere
- 15:07 Gulyás Gergely bejelentése: Eljárást indított a rendőrség Magyar Péter mai gödi videója után
- 15:03 Szabados Ági a terhességéről: Nem is nagyon hittük el eleinte
- 15:00 Csalási körkép: Magyarországon 2025-ben a jelentett csalások 47 százaléka a Facebookról indult, derül ki a Revolut felméréséből
- 14:58 Lovas Rozi: A Fidesz azt mondja, vagy minket választasz, vagy meggyilkolják a szeretteidet. Ez nonszensz
- 14:56 „Lesz egy hely, ahol szörnyű szégyen lesz Rogán Antalnak lenni” – bemutatták a Leborotvált országot
- 14:44 Szentkirályi Alexandra: Remélem, Hann Bandi bácsi elmegy végre nyugdíjba
- 14:35 Petíciót indít Magyar Péter a gödi akkugyárban történtek miatt
- 14:35 50 ezer forint: a banki költség ennyi lehetett tavaly átlagban az ügyfeleknek
- 14:33 „Lenyűgözött a játéka, érdemes lesz figyelni rá” – a legendás sznúkeres magyar ellenfelét dicsérte
- 14:30 „Integetni fogok, nézegetem őket, és utána húzok a másik szobába” – Kozso így képzeli az apaságot
- 14:28 Spiegel: Ha győz a Fidesz, az Európai Unió nem fogadhatja tovább Magyarországot soraiban
- 14:19 Mumifikálódott holttestet találtak egy debreceni panelház tárolójában
- 13:50 Orbán elállna Ukrajna támogatásának vétózásától, ha kivizsgálják a Barátság vezetékben keletkezett károkat
- 05:45 Kvíz: Te helyesen írod ezeket a szavakat?
- 08:22 „Biztosan nincs a kártyáján pénz” – belső vizsgálatot indított a SPAR Orsós János bejegyzése kapcsán
- 09:29 Átlátszó: Tűzeset és robbanás történt a komáromi akkugyárban
- 06:05 Kvíz: A Trónok harca melyik nagy házának leszármazottja lennél?
- 11:04 Kiara Lord a Stohllal töltött éjszakáról: A szarvasbőgést élesben is eljátszotta nekem
- 06:25 Nagy Feró legutóbbi fellépését parodizálták ki Molnár Áronék
- 07:40 Török Gábor egy Kövér László-idézettel reagált arra, hogy ukrán akcióktól tartva a kormány katonákat vezényel
- 09:39 A gödi akkugyár szállítmányozója Magyar Péternek: Az ellenőrzések előtt elszállították a rendkívül veszélyes, rákkeltő anyagokat
- 07:05 Halle Berry elmondta, mi az, amit többé nem hajlandó megtenni szex közben
- 07:34 A Btk. 338. §-t idézte Orbán Viktornak a Vidéki prókátor