Anno 1947-ben történt meg a csoda: egy fiatal amerikai gondolt egyet, és lerúgta vízisíit, majd mintha mi sem történt volna, mezítláb siklott tovább a víz tetején. Néhányan megpróbálták utánozni – nem sok sikerrel. Csaknem egy évtizednek kellett eltelnie, amíg a tengerentúlon igazán népszerűvé vált az úgynevezett mezítlábazás (barefoot). A hatvanas évek elején azután kitört a láz Európában is, azóta azonban szerte a világon hódít ez az új sportág. 
Akárcsak a léccel történő síelésnél, a mezítlábazásnál is az első feltétel a sima, nyugodt, lehetőleg hosszú (egy-két kilométeres) vízfelület, melyre legalkalmasabbak a tavak vagy a folyók nyugodt szakaszai, esetleg a csendes tengeröblök. Az emberi talpak méretei ugyanis meglehetősen kis siklási felületet jelentenek, melyen a hullámzás erősödésével egyre nehezebb egyensúlyozni. A második fontos feltétel a megfelelő vontatóhajó, viszonylag kis (5-6 méteres), lapos építésű hajótesttel, és ehhez képest erős (minimum 200 lóerős) motorral, hogy induláskor minél hamarabb elérhető legyen a szükséges 60-74 kilométer/órás vontatási sebesség.
A mezítlábazást versenyszerűen űzők ma már ugyanarra képesek, mint a hagyományos vízisízők. A feladatok közül a szlalomozás lényege, hogy 259 méter alatt a lehető legtöbbször kell átsiklani a főhullámon. Az ugrás esetében egy, a vízszinttől számított 45,5 centiméter magasságú rámpán megy végig a versenyző, melynek a menetirány szerinti bal oldalán, 2,75 méternyire halad a csónak, szintén a síző által választott sebességgel. Itt a 20 méter körüli ugrások világversenyeken is jó eredménynek számítanak. A legjátékosabb és legközkedveltebb szám mindenképpen a trükközés, amelynek repertoárjában a háton való megpördülésen, a hátrafelé egylábazáson keresztül egészen az előreszaltóig minden benne van. A versengés során az is nagyon fontos, miként startol a sportoló. Díjazzák például, ha hátrafelé és mély vízből indulva egy lábra áll fel a sportoló, de még jobb, ha az egészet stégről beugorva teljesíti.
Persze ebben a sportban is vannak extrém, „istenkísértő” megszállottak. A gyorsasági csúcsokkal kísérletező mezítlábasokról van szó, akik óránként 170 kilométeres sebességgel száguldva ostromolják az emberi teljesítőképesség határait. Erről az erőpróbáról azonban olvasóink közül lebeszélnénk még a legelszántabbakat is.
