FN

A kínai államelnök közelmúltbeli magyarországi látogatását követően, a magyar kormány meghívására a Kínai Népköztársaság Kereskedelmi Minisztériumának miniszterhelyettese vezetésével szeptember 14-17. között gazdasági-kereskedelmi küldöttség érkezik Magyarországra. A kínai kormánydelegációt 56 fős üzletember-delegáció kíséri, mely konkrét magyar export-termékek, együttműködés és befektetések iránt érdeklődik.A Külügyminisztérium, valamint a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium felkérésére a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Közhasznú [...]
2004. 09. 03. 00:00
A múlt évi rendkívül aszályos időjárás ellenére is a magyar mezőgazdaság több mint 300 milliárd forint többletet tett le a nemzetgazdaság asztalára – mondta az MTI-nek Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter pénteken Budapesten az Agrárgazdasági Tanács ülésének szünetében.A miniszter közölte: a nehéz körülmények ellenére is növekedett az egyéni vállalkozások száma mintegy 2.500-zal az ágazatban. [...]
2004. 09. 03. 00:00
Szép kis családot mutatunk be ezúttal, mely igényes ínyeket széles spektrumon képes kielégíteni. A családfő, a száraz furmint a férfiasabb borok kedvelőinek való. A Furmint, mint ismeretes, a Tokaji borvidék vezető fajtája, hatalmas lehetőségekkel rendelkező, nagy hungarikum, a világfajták méltó riválisa. Szóban forgó borunk szép zöld reflexeket vető, világos szalmasárga színű bor, tiszta, olajos-párálló illattal. [...]
2004. 09. 02. 08:00
Lengyel László azok közé a módfelett széles műveltségű és tájékozottságú, valamint élvezetes stílusú ritka szerzők közé tartozik, akik mindent tudnak választott témájukról. Sőt annál valamivel többet is. Erről tanúskodik legújabb Szorongás és remény című könyve, műfaját tekintve tudományos esszé, némi publicisztikával vegyítve. Erre a művére is jellemző, hogy bőségesen adagolt történelmi, irodalmi, politikai hivatkozásai, példái, [...]
2004. 09. 02. 08:00
Egyre nagyobb lett a különbség a politikai kampányok vezérelte legutóbbi három évben a nemzetgazdaság termelékenysége és a reálkeresetek növekedési üteme között: 2001–2003-ban összességében 32 százalékkal nőttek a reálkeresetek a termelékenység 6 százalékos bővülésével szemben, jókora versenyképesség-romlást idézve elő. PETSCHNIG MÁRIA ZITA, a Pénzügykutató Rt. főmunkatársa KÜSZÖB ALATT. Az idei kiigazítás lényeges eleme a szigorú jövedelempolitika, [...]
2004. 09. 02. 08:00
Nem csak Wagner Richárd élt és komponált vezérmotívumainak bűvkörében, hétköznapi életünk is tele van vezérlő motívumokkal. Szellemi vonzódásoktól a reggeli fürdőszoba-rituáléig. És persze itt vannak az étkezési szokások, a kacsazsíros friss kenyértől a homárig; ezen a téren nálam végtelen a skála, hiszen nem tudnék olyan ételt említeni, melyről azt mondanám, hogy eleve nem szeretem. Szerintem [...]
2004. 09. 02. 08:00
Jó lenne irányt váltani, mert a Magyar Szocialista Pártnak nem lesz visszaútja a kormányzásba a régi mondanivalóval, s talán a régi emberekkel. Vagy ha mégis, akkor az az országnak rosszabb lesz, mint a pártnak. E szavakkal ostorozta nem sokkal a Fidesz 1998-as hatalomra kerülését követően a Népszabadságban az akkor még pártonkívüli nagyvállalkozó, Gyurcsány Ferenc a [...]
2004. 09. 02. 08:00
Előadás a dóm előtt. Garantált siker. Nem vagyok tipikus látogató a Salzburgi Ünnepi Játékokon. Akkor ugyanis nem először járnék a fesztiválon, hanem tizenhatodszor. Volna három gyerekem, jó néhány szobám, harminc évvel több a vállamon, húsz karáttal több a gyűrűmön. Ha átlagos látogató lennék, házastársammal egy hetet töltenék el Salzburgban, de csak a fesztivál kedvéért, s [...]
2004. 09. 02. 08:00
Eddig ismeretlen jelenséget fedeztek fel amerikai biológusok: a sejtek hangját sikerült rögzíteniük. Az eredmény új diagnosztikai eljárások kifejlesztését valószínűsíti. A Los Angeles-i University of California kutatói atomerő mikroszkóppal végzett kísérleteik során figyeltek fel a sejténekre. A parány felszínét a lemezjátszó tűjéhez hasonlóan letapogató eszközzel a sejtek mozgását próbálták vizsgálni, ám a megfigyelések közben ritmikus rezgéseket [...]
2004. 09. 02. 08:00
közül kellett miniszterelnököt választaniuk a szocialistáknak. Az elnökség és a frakció ellenkező akarata ellenére az MSZP rendkívüli kongresszusa végül Gyurcsány mellett tette le a voksot. Ezzel a szocialisták a radikális változásra szavaztak a folyamatossággal, illetve az üzletszerű dinamizmusra a bürokratikus igazgatással szemben. A párt történetét ismerve szokatlan választás, ami „nem jöhetett volna létre” az MSZP [...]
2004. 09. 02. 08:00
Még az olimpiai játékok utolsó napjaiban is fél áron kínálgatták a jegyeket az athéni Akropolisz alatt, a Plaka negyed árusai. A szuvenír boltjairól és tavernáiról híres városrészt este ellepő olimpiai turisták persze nem azokat a jegyeket vehették meg ilyen olcsón, amelyekre vágytak. A vonzó ajánlatok többnyire a kevésbé népszerű sportágak helyosztó meccseire szóltak, a vízilabda [...]
2004. 09. 02. 08:00
Van-e még szellemi élet? A kérdést Jean-Claude Milner, a nyelvtudomány professzora tette föl. Pamfletszerű esszéjének konkluziója Franciaországra nézvést az, hogy szellemi élet immár nincsen. Korábban volt, és mintaadóan volt, egész Európa s Amerika számára példát ajánlva. Annak a korábbi pillanatnak Milner szerint az volt a kiváltó oka, hogy a régit – az Ancien Régime-et – [...]
2004. 09. 02. 08:00
Stagnál az utazási piac, s ez fokozza az árversenyt. Bár az Eurotours is ennek áldozata lett, külföldi irodánál foglalva akár 10 százalékkal is olcsóbban utazhatunk.
2004. 09. 02. 08:00
feltűnően hiányoznak az amerikaiak – fogalmazta meg önkritikusan a The New YorkTimes az athéni olimpia talán fő tanulságát. Furcsa paradoxon, hogy a látszólag egyre szigorúbb és valójában egyre drágább ellenőrzések korában mind kevesebben hisznek a játékok tisztaságában. Annál többen a gazdagabb országok fejlettebb laboratóriumainak eredményességében. A doppingolás megítélésén ez nem változtat, a lebukott bűnösöket keményen [...]
2004. 09. 02. 08:00
Folynak a koalíciós egyeztetések az új kormányprogram prioritásairól. Az MSZP újabb jóléti intézkedéseket tervezne, az SZDSZ a túlköltekezés ellen van.
2004. 09. 02. 08:00
Ha előző számunkban az esküvői ruhákról értekeztünk, magától értetődő, hogy ezúttal a kismama divatról kell néhány szót ejtenünk. E szegmens éppúgy különféle irányzatok „csatatere”, mint a hétköznapi, vagy éppen az alkalmi viseleteké. Ami egyértelműen leszűrhető, az a sokszor előnytelen és aránytalan gömbölyded formák széppé varázsolásának igyekezete – leegyszerűsítve, a kismama divat napjainkban inkább szexis, mint [...]
2004. 09. 02. 08:00
Bauxitból készítenek üveget amerikai vegyészek: az alumíniumgyártáshoz nélkülözhetetlen fémoxidból a drágakövekhez hasonló minőségű üveget sikerült előállítaniuk. Bár már régóta ismert, hogy a porszerű alumíniumoxid az úgynevezett ritka földfémekkel – ilyen például a niobium, vagy az ittrium – reakcióba lépve üveget képez, ám csak akkor, ha ezen anyagok több ezer fokosra melegített, vagy a föld felszínén [...]
2004. 09. 02. 08:00
Olvasói sztorik