FN

A forint néhány fillérrel gyengült a bankközi devizapiacon szerdán reggel, az eurót 246,45/60 forinton jegyezték, 20 fillérrel erősebben a 246,25/40 forintos keddi árfolyamnál. A forint 7 bázisponttal lejjebb, 12,67 százalékon állt a +/-15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán.
2005. 07. 20. 11:00
Érdemes nyáron is munkát keresni, a meleg hónapokban sem csökken Magyarországon a munkaerő-piaci kereslet. A vezetői, a szellemi és a fizikai pozíciókra pályázóknak sem kell visszafogniuk az álláskeresés tempóját.
2005. 07. 20. 10:10
A svájci Roche gyógyszergyár az első félévben 4 százalékkal 3,242 milliárd svájci frankra növelte adózott eredményét a tavalyi első félévi 3,121 milliárdhoz képest, jóllehet a tavalyi első félévi eredményt jelentős egyszeri tételek duzzasztották.
2005. 07. 20. 10:07
Az Intel Corporation második negyedéves bevétele elérte a 9,2 milliárd dollárt, amely 15 százalékkal magasabb a korábbi év hasonló időszakához képest, azonban 2 százalékkal alacsonyabb az előző negyedévi adatokhoz hasonlítva – áll a cég által kiadott közleményben.
2005. 07. 20. 10:03
Az építőipari termelés idén májusban kiigazítatlan adatok szerint 10,9 százalékkal, munkanaptényezővel kiigazítva 9,6 százalékkal nőtt 2004 májusához képest. Az előző hónaphoz képest azonban 3,1 százalékkal csökkent.
2005. 07. 20. 09:41
Szerdán a kereskedés kezdete után néhány perccel a Budapesti Értéktőzsde hivatalos részvényindexe átlépte a 20 ezer pontos lélektani határt. Ezzel új fejezet kezdődhet a BUX-történelemben.
2005. 07. 20. 09:16
Az orosz KrasAir irányította holding lehet a Malév új tulajdonosa. A nemzeti légitársaságért ugyanis a krasznodariak ajánlották a legtöbbet a Magyar Hírlap információi szerint. A privatizációs szervezet a héten dönt.
2005. 07. 20. 08:41
Lényegében elkelt a székesfehérvári Parmalat Rt. – nyilatkozta a Világgazdaságnak a keddi ártárgyalás után Somogyi Ferenc, a felszámolást végző T-M Line Kft. ügyvezető igazgatója. A vevő várhatóan a 82 tejtermelőt tömörítő debreceni székhelyű Alföldi Tej (AT) Kft. lesz.
2005. 07. 20. 08:19
A gazdaság a túladóztatás miatt bénult állapotban van, a növekedési ütem vészesen lassul. Mindezek ellenére Magyarország képes lesz kilábalni a nehézségekből – mondta Orbán Viktor a Nemzetközi Demokrata Unió (IDU) pártvezetői értekezletén Washingtonban.
2005. 07. 20. 08:18
Keddi rendkívüli közgyűlésén 2,88 milliárd forintos alaptőke-emelésről határozott a Délhús Rt. A döntést azért született, mert hétfőn a PSZÁF jóváhagyta a cég nyilvános vételi ajánlatát a Pick Szeged Rt. – a Délhús Rt. tulajdonában nem lévő – összes részvényére.
2005. 07. 20. 08:12
A MÁV Rt. készül a 2010-re végleg elöregedő intercity- és vidéki elővárosi vonatállománya részbeni pótlására. E járműcsere a most folyó budapesti vonatbeszerzéssel együtt húsz év alatt 82 milliárd forintos eredményjavulást ígér a társaságnak – írja a Világgazdaság.
2005. 07. 20. 08:03
Miután két hónapig nem kapott fizetést a szeghalmi Ikarus-Főnix Kft. 300 alkalmazottja, a többség kénytelen volt rendkívüli felmondással távozni, hogy el tudják tartani családjukat. A telephelyet megvette egy másik vállalkozás, és néhányan az új vállalatnál kaptak munkát, de nem tudni, mi lesz a ki nem fizetett bérükkel. Ráadásul a felmondással jogi hátrányba is kerültek.
2005. 07. 20. 07:21
Az unióban működő kis- és középvállalkozások üdvözölték az Európai Parlament egyik legutóbbi döntését, amellyel sokkal kedvezőbbé tette számukra az új hitelminősítési szabályokat.
2005. 07. 20. 00:00
Tavaly 20,4 százalék volt az átlagos adóterhelés, s minden jövedelemkategóriában kisebb volt, mint 2003-ban – jelentette be tegnap Vámosi-Nagy Szabolcs, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal elnökhelyettese, aki ismertette az önbevalló magánszemélyek 2004. évi jövedelemadózásának főbb jellemzőit.
2005. 07. 20. 00:00
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 382,70 pontos emelkedéssel, 19 924,22 ponton, új történelmi csúcson zárt kedden, ez az előző napi záró értékhez képest 1,96 százalékos emelkedés.
2005. 07. 19. 17:21
Olvasói sztorik