Szerda reggel kissé drágult a kőolaj a szabadpiacon. A befektetők bizonytalanok, hogy a világfogyasztás növekedésének lassulására vagy az amerikai hurrikánkárok okozta termeléscsökkenésre figyeljenek-e.
Augusztusban 894 226 új autó kapott rendszámot Európában, 7,5 százalékkal több, mint tavaly augusztusban – közölték az európai autógyártók szövetségében (ACEA).
A jövő héten kerül a kabinet elé a Nemzeti turizmusfejlesztési stratégia. A program megvalósításához közel ezermilliárd forint szükséges. Az anyagban kiemelt helyen szerepel a főváros, a Balaton, valamint a gyógyfürdők fejlesztése – írja a Világgazdaság.
Csütörtöktől négy forinttal csökkenti a benzintermékek és három forinttal a gázolaj nagykereskedelmi árát a hazai piacot ellátó Mol - tudta meg a Népszabadság.
Nyolc év alatt 7,6 milliárd eurót kell a MÁV Rt. fejlesztésére fordítani, miközben 47 ezer fős létszáma 20 százalékkal apad – jelentette ki Gaál Gyula elnök-vezérigazgató. A cég üzemeltetési tevékenységét, azaz közel egészét 2013-ra privatizálni kell.
Napirenden van a szerzői jogi törvény módosítása, s ennek részeként az alkotások után fizetendő szerzői jogdíjak kiszámítási módja. Egy uniós irányelv miatt is szükséges a változtatás.
Elvetették a kamatadót, a tőzsdei árfolyamnyereség adóját pedig jövőre még nem vezetik be. Ez is kiolvasható a kormány az öt évre szóló adójogszabály-tervezetéből, amelyet a szerdai ülésen tárgyalnak a Világgazdaság értesülései szerint.
A piac sokszor fittyet hány a vállalati hírekre és a makromutatókra is. A technikai elemzők szerint ezek az információk nem is fontosak, elég az árfolyam alakulását vizsgálni. Ez alapján még tart a lendület a hazai tőzsdén.
A közúti árufuvarozók és autóbuszos személyszállítók versenyképességét csak a gázolaj jövedéki adójának csökkentése javítaná, az általános forgalmi adó felső kulcsának mérséklése közvetlen költségcsökkentést nem jelent.
Az eredetileg tervezett jövő január elseje helyett október elsejétől minden termék áfakulcsa 25-ről 20 százalékra csökken. Az év utolsó három hónapjában ugyanakkor az árcsökkenést csak a benzin és a gázolaj esetében vehetjük majd ezt észre.
Iparűzési adóval kapcsolatos magyarországi perhez kért egyes részkérdésekben állásfoglalást a luxembourgi Európai Bíróságtól egy magyar ítélkező fórum.
A kormányzat feltett szándéka a minimálbér emelése, valamint végzettség szerinti differenciálása. Közgazdászok szerint ez a kisvállalkozókat sújtja a leginkább.
Elvetették a kamatadót, a tőzsdei árfolyamnyereség adóját pedig jövőre még nem vezetik be – ez is kiolvasható a kormány az öt évre szóló adójogszabály-tervezetéből.
Aki valaha dolgozott már elektromos kéziszerszámmal, annak nem hangzik idegenül a Metabo márkanév. A világszerte száznál is több országban jelenlévő cég magyarországi képviselete elérkezettnek látta az időt, hogy korábbi, egyedi f
Mindössze három munkanap alatt váltott Microsoft Navision 4.0-ra a BakeMark Magyarország Kft.
A MultiSoft által végzett verzióváltás (3.7-ről 4.0-ra) sokkal nagyobb lépés, mint ahogy az a verziószámokból következne. A Magyaror
A Budapest Airport Rt. (BA) tulajdonosi jogait gyakorló Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV) igazgatósága hétfőn jóváhagyta a BA Rt. menedzsmentje és a szakszervezeti képviselők között létrejött megállapodást.
Portfólió-tisztítási céllal hosszú lejáratú magyar államkötvényeket értékesít a Magyar Nemzeti Bank - mondta az MTI-nek Missura Gábor, a jegybank szóvivője kedden, megerősítve, a bankközi piacról származó értesüléseket.
A Rába Rt. igazgatósága a 2005. szeptember 13-i ülésén rendkívüli közgyűlést hívott össze 2005. október 20. napjára. Ekkor kerül sor az új igazgatósági tagok megválasztására.
Az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága kedden a kormánypárti képviselők támogatásával 11 igen szavazat és 4 tartózkodás mellett általános vitára alkalmasnak találta a 2004. évi zárszámadásról szóló törvényjavaslatot.
Tavaly a Gazdasági Versenyhivatal rekord összegű, 8 milliárd 888 millió forintos bírságot vetett ki összesen - mondta Nagy Zoltán, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke kedden a parlamentben.