A Világgzadaság úgy tudja, hogy a korábbi terveknek megfelelően 2007-től vezetnék be a tőzsdei árfolyamnyereség adóját, amelynek mértéke ekkortól 10 százalék lenne.
Az adóváltoztatások egy részét a koalíciós pártok megegyezése határozta meg: az MSZP úgy fogadta el az SZDSZ igényét az szja felső kulcsának 38-ról 36-ra való csökkentésére, ha cserébe a liberális párt támogatja a 4 százalékos ehót, az áfacsökkentést és a tőzsdei árfolyamnyereség adóját. A szocialista frakcióban a képviselők már bejelentették a vezetésnek, módosító indítványt nyújtanak majd be a kormány ellenében az szja jelenlegi, 38 százalékos felső kulcsának megemelésére – tudta meg lapunk. Ezt természetesen majd leszavazzák, ám ez is jelzi majd, hogy az MSZP a felső kulcs emelésének volt a híve.
A 2006–2010-re törvényben rögzíteni kívánt adójogszabály-tervezet lényegében megfelel a miniszterelnök által a száz lépés program keretében bejelentetteknek, a legtöbb változás a személyi jövedelemadót érintené. A csomagot november 15-ig kell elfogadnia az Országgyűlésnek.

Rókusfalvy Pál: Nem azért vagyok közelebb a tűzhöz, mert oda születtem
„Két centire áll a gép orra a becsapódástól, a legfontosabb feladat, hogy felhúzzuk kicsit” – mondta a 24.hu-nak adott interjújában Rókusfalvy Pál. A kormánybiztossal kivi ízű és alkoholmentesített borokról, az influenszerek borászatban betöltött szerepéről, zéró toleranciáról és a turisztikai támogatásokról is beszélgettünk.