Gazdaság

A gazdasági bizottság is vitára bocsátja a zárszámadást

Az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága kedden a kormánypárti képviselők támogatásával 11 igen szavazat és 4 tartózkodás mellett általános vitára alkalmasnak találta a 2004. évi zárszámadásról szóló törvényjavaslatot.

A zárszámadási törvényjavaslat 2004. évi központi költségvetési mérlegének főösszegei és a hiány jelentős összegekkel térnek el a tavaly év közben módosított összegektől – mondta Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke az ülésen. A tényleges kiadási főösszeg 63 milliárd forinttal, a hiány több mint 218 milliárd forinttal, míg a bevételi főösszeg 155 milliárd forinttal haladja meg a módosított előirányzatot. Ennek legfőbb oka az volt az ÁSZ szerint, hogy az elmúlt évben nagyarányú bevételkiesés jelentkezett a központi költségvetésben: a legfontosabb adónemek – így az szja, az áfa, a jövedéki adó – elmaradtak az előirányzattól. Különösen nagy volt az áfabevételek elmaradása, amely 177,2 milliárd forintot tett ki.

Ennek ellensúlyozására a pénzügyminiszter 2004 október végén azonnali intézkedésként utasítást adott “minden európai uniós adószámmal rendelkező adóalany kiutalás előtti ellenőrzésére”, amelyet elsősorban az uniós export-import áfaelszámolások ellentmondásaival indokolt a PM.

Az ÁSZ szerint az utasítás előkészítetlen, indokolatlan és szakmailag téves volt, a költségvetés 2005. évi pozíciójára és az APEH folyamatos feladatellátására is kedvezőtlenül hatott.

A 2005. évi költségvetés első félévi folyamatait a pénzforgalom tekintetében mintegy 600-700 milliárd forinttal terheli meg a tavalyi áfavisszatartási ügy, valamint a költségvetési maradványok több éve folyó zárolása.

Pénzforgalmi szemléletben a 2004-es hiány 6,5 százalék, míg az EU által érvényesített ESA-számítási módszerrel az eredményszemléletű tavalyi deficit 4,9 százalék volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik