Rövid időn belül ez a második alkalom, hogy az adónem ügye valamilyen formában a luxembourgi bírák elé kerül. A Komárom-Esztergom Megyei Bíróság három magyar kft., illetve a Komárom-Esztergom Megyei Közigazgatási Hivatal közötti per kapcsán egyebek mellett annak pontos meghatározásában vár iránymutatást, hogy mi alapján minősül egy adófajta forgalmi típusú adónak, illetve hogy helyes értelmezése-e a vonatkozó EU-irányelvnek az, miszerint a tagállamokban csak egyfajta forgalmi típusú adó tartható fenn.
Mészáros Lőrincéknél is cseng a kassza Tóth Alex Premier League-be igazolása után
A 20 éves válogatott középpályás januárban az NB I-ből történelmi rekordnak számító 12 millió euróért szerződött az angol bajnokságban szereplő Bournemouth-ba, klubváltása után meglepő helyen, Mészároséknál is nagyot csengetett a kassza. Mutatjuk, mekkorát.
