FN

A változatlan áron számított kiskereskedelmi forgalom januárban 6,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a naptárhatástól megtisztított előzetes adatok alapján a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint.
2006. 03. 22. 09:25
150-200 milliárd forintos körbetartozást számolhat fel évente a kormány szerdán elfogadott csomagja. A kisebb tőkeerejű kis- és középvállalkozásokat érintő körbetartozást a közbeszerzési szabályok módosításával, speciális pénzügyi konstrukciókkal segítenék a következő parlamenti ciklusban –olvasható a Világgazdaságban.
2006. 03. 22. 08:50
Ősztől átveszi az Euronet 300 bankjegykiadó automatáját az OTP Bank, így a hazai ATM-ek több mint felén a legnagyobb hitelintézet logója szerepel majd – írja a Világgazdaság.
2006. 03. 22. 08:22
Március 1-jétől megújult struktúrában működik a Danubius Sales House. Új részleg alakult a kereskedelmi osztályon belül. A new revenue generation feladata a rádió promóciós aktivitásainak koordinálása, új termékek és szolgáltatások kialakítása, valamint üzletfejlesztés. Az osztály vezetője, Vajda Judith a TV2-ből érkezett, ahol a promóciós marketingosztály irányítását végezte. Ezt megelőzően 3 éven keresztül szert tett rádiós [...]
2006. 03. 22. 08:00
Figyelő Konferenciák: "MINŐSÉGI INFORMÁCIÓK ELSŐ KÉZBŐL" A Figyelő Magyarország vezető tisztán üzleti és gazdasági hetilapja, amelynek bázisán szerveződnek a Figyelő konferenciák. Az 1999-es arculatváltás óta a középpontban a magyar közép- és felsővezetők tudásának állandó bővítése, cégeik versenyképességének növelése áll.
MédiaPulitzer-emlékdíjakMárcius 12-én a magyar Pulitzer-emlékdíjat öt egyéni alkotó (Uj Péter, Fehér Béla, Szente László, Teknős Miklós, Lengyel László), valamint az Alkotóközösség kategóriában a hamarosan 50 éves hetilap, a Figyelő (szerkesztősége képviseletében Martin József Péter főszerkesztő) vehette át.A díjakat az alapító, a New Orleansban élő magyar üzletember, Fábry Pál adta át.30 milliót bukott az MTV Harmincmillió [...]
2006. 03. 22. 00:00
Mit gondolnak a többnyire arctalan magyar cégvezetők saját cégük jövőjéről, a környezetvédelemről, termékeik minőségéről, a piaci kihívásokról? És mit esznek, hol nyaralnak, mivel töltik szabad idejüket, mire költik pénzüket? Ezekre a kérdésekre is bizonyára választ adnának a nálunk még ismeretlen, tőlünk nyugatabbra viszont oly népszerű cégvezetői blogok.
2006. 03. 22. 00:00
A nyomtatott sajtó halálát már többször megjósolták, ám ennek ellenére túlélte a rádió, a tévé, a kábeltévé vagy a videojátékok megjelenését is. Az internet azonban most olyan kihívást jelent, amely valóban korszakváltásra kényszeríti.
2006. 03. 22. 00:00
Kibõvülõben van a modern vállalatvezetõ munkaköre: reklámfilmben szerepel, blogot ír, jótékonykodik, beül a pultba, keresi a fogyasztókkal az aktív kapcsolatot. Szereptévesztés vagy új marketingstratégiai megközelítés?
2006. 03. 22. 00:00
A reklámvilág nem csak azt tartja számon, hogy egy-egy sikeresebb reklámfilmet melyik reklámügynökség, melyik produkciós cég készítette. Külön kasztjuk van azoknak a kiváltságos rendezőknek is, akik a legnevesebb hirdetőknek dolgozhatnak.
2006. 03. 22. 00:00
A lapkiadók egységes álláspontot képviselnek az ekho ügyében: azoknak a munkatársaknak, akik nem a munkaviszony–ekho kombinációt választják, a jövőben valóban megbízásszerűen vagy vállalkozásszerűen kell majd végezniük a munkájukat, szakítva az eddigi hagyományokkal.
2006. 03. 22. 00:00
Néhány fontosabb piaci szegmens értékesített példányszámának 2005-ös alakulását böngésztük át. A MATESZ megújulásával több kiskapu is bezáródik a példányszám-auditálás rendszerében.
2006. 03. 22. 00:00
A nyomtatott sajtót sokan és sokszor temették már. Volt, amikor a rádió, máskor a tévé, azután a videojátékok előretörésétől féltették a szektort, az utóbbi néhány évben pedig az internetet tartják a fő veszélynek. Csökkenő eladott példányszámok, öregedő olvasóközönség – ezzel riogatják egymást a piaci szereplők. És valóban vannak figyelmeztető jelek.
2006. 03. 22. 00:00
A bulvárlapokról kialakult torz képet leküzdve akár a duplájára is nőhet a piac Fejes Gábor, a Blikk főszerkesztője szerint, aki egykor sportújságíróként kezdte a szakmát.
2006. 03. 22. 00:00
Hiánycikk a hazai piacon az olyan karizmatikus főnök, aki nemcsak vezetői kvalitásaival rí ki a tömegből, hanem markáns személyiségével is népszerűsítő hatást gyakorol termékére.
2006. 03. 22. 00:00
Az idei Utazás Kiállítás egyik szenzációja volt, a Pont Ez. szoftverfejlesztői által kínált TravelSYS utazási varázsló program. Ma már, Magyarországon is, az utazások-, szállások interneten keresztüli foglalása napról-napra növeks
2006. 03. 22. 00:00
A Synergon Csoport csehországi tagvállalatának, az Infinity a.s-nek az igazgatósága 2006. március 20-i ülésén új megbízott vezérigazgató azonnali hatályú kinevezéséről döntött: a döntés értelmében a társaságot a jövőben Vladimir Čech irányítja.
2006. 03. 21. 18:05
A Discovery Networks Europe (DNE Forgács Kingát nevezte ki közép-európai részlege terjesztési és értékesítési igazgatójává. Forgács 2006. március 6.–tól tölti be e posztot.
2006. 03. 21. 17:41
Olvasói sztorik