Kovácsolt autóalkatrészeket gyártó üzemet létesít a Gyöngyösi Ipari Parkban a németországi székhelyű HBS konszern – jelentette be Hiesz György, a város polgármestere.
A heti televíziós nézettségi lista első helyét a hétfői Legyen ön is milliomos szerezte meg az AGB adatai szerint. A jelek szerint sokakat érdekelt, hogy a játék során első alkalommal vitték el a 40 milliós fődíjat.
A foglalkoztatottságot bővítő kiigazítást javasol a magyar gazdaság bajainak orvoslására fiatal közgazdászok egy csoportja. A jegybank támogatásával dolgozó szakemberek szerint így a növekedés átmenetileg sem esik vissza, ráadásul a terápiát már több uniós országban teljes sikerrel alkalmazták.
Tavaszi aukciósorozatát ezúttal is ékszer- és grafikai árveréssel kezdi a BÁV március 21-22-én. A néhány ezer forintos tételektől a millión túliakig bő a választék.
A piacon eluralkodott negatív hangulat, a forint további gyengülésétől és a kamatok emelkedésétől való félelem a budapesti tőzsdén forgó részvények közül az OTP árfolyamát veszélyeztetik a leginkább – áll az ING lapunkhoz eljuttatott elemzésében. Az elemzés szerint ugyanakkor a bank alulteljesítése fundamentálisan nem indokolt, és az alacsonyabb árfolyam vételi lehetőséget kínál.
2005. december 15. Megjelenik a Felsőoktatási felvételi tájékoztató. 2006. január 15.Jelentkezés a keresztféléves képzésekre (régi képzési rendszerű szakok is lehetnek)2006. január második feleMegjelenik a felvételi tájékoztató hivatalos kiegészítése: minden olyan információ, ami a korábbi tájékoztatóban valamely okból nem szerepelt.2006. február 15.A jelentkezési határidő a felsőoktatási intézményekbe és az érettségire. A jelentkezési nyomtatványok beadása és vele [...]
Felsőfokú szakképzés: képzési idő 4 félév – a képzés során szerzett kreditek egy része az alapképzésben beszámítható.Alapképzés (bachelor vagy baccalaureus, rövidítve BA és BSc): az új képzési rendszer első ciklusa. A képzési idő 6-8 félév, szaktól függően. Mesterképzés (master vagy magister rövidítve MA, MSc): az új képzési rendszer második ciklusa. A képzési idő 2-4 félév.Az [...]
Kedden délelőtt a forint tovább gyengült a zlotyval együtt a bankközi devizapiacon, ennek hatására 5-8 bázisponttal emelkedtek a hozamok az állampapírok másodpiacán.
A kelet-európai bérek nagyobb mértékben növekednek, mint Nyugat-Európában, ami az infláció és a GDP alakulásának tudható be. A cégek egyre inkább a teljesítménybérezés felé fordulnak.
Globális és hazai tényezõk egyaránt gyengítik a régió devizáit, melyek közül most a forint a legsérülékenyebb. Az FN-nek nyilatkozó elemzõk véleménye ugyanakkor eltérõ: van, aki 270-nél is erõsebb euróárfolyamot vár, és van, aki 262-es kurzust prognosztizál egy hónap távlatában.
Az E.ON Titász Rt. visszaélt gazdasági erőfölényével, amikor a csatlakozás létrehozásának díját két éve jelentősen megemelte, emiatt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2 millió forint versenyfelügyeleti bírságot szabott.
A SkyEurope diszkont-légitársaság várakozása szerint Magyarországon 2010-ig a tavalyi 2,24 millióról 4 millió fölé emelkedik a diszkont légitársaságok utasszáma, az élesedõ versenyt az utasokért a minõségi szolgáltatásokat nyújtó társaságok nyerhetik meg.
A magyar lakosság legnagyobb része változatlanul a kisebb önkiszolgáló üzletekben vásárol kenyeret és péksüteményt. Étkezési szokásaink folyamatos változásával egyre nagyobb népszerűségnek örvend a barna kenyér.
Várhatóan három sarokpontot fogalmaznak meg a gazdasági versenyképesség operatív program (gvop) „örökébe lépõ" versenyképes gazdaság operatív program (vegop) keretében a 2007–2013-as idõszakra, olvasható a Világgazdaságban.
A forint kedden reggel enyhén gyengült a bankközi devizapiacon, nyitáskor az eurót 262,55/65 forinton jegyezték, szemben a 262,20/30 forintos hétfői árfolyammal, ám tíz órakor már 263 fölé erősödött az euró.
Felvásárlási ajánlatot tett Nagy-Britannia legnagyobb biztosítótársasága, az Aviva Plc. a brit piac második legjelentősebb szereplőjére, a Prudential Plc.-re, de ez utóbbi nemet mondott az ajánlatra.
A kormányzat részéről össze kell hangolni azokat a forrásokat, eszközöket, fejlesztési lehetőségeket, amelyekkel a mikro-, kis- és középvállalkozásokat segíti az állam, közölte Veres János pénzügyminiszter hétfőn egy szakmai konferencián.
Megsemmisítette a Közbeszerzési Döntőbizottság az Autóbusz-Invest Kft. közbeszerzési pályázati kiírását 115 darab 12 méteres és 62 darab 13 méteres elővárosi busz szállításáról - tudta meg a Népszabadság.
2006. március 21., Szentkirály – A víz világnapja előtti napon herendi porcelán Szent Korona került a világdíjas Szentkirályi Ásványvíz lelőhelye fölé emelt kápolnába. Szent István élethű koronamását Kecskeméten dr. Szécsi G