FN

Vállalati coaching, azaz üzletitanácsadás-képzés indul 2007 szeptemberében a Budapesti Műszaki Főiskola Keleti Károly Gazdasági Karán (BMF KGK). Ez az első olyan két féléves, posztgraduális coachképzés, amelyet a felsőoktatási törvény által előírt módon akkreditáltak.
2007. 05. 10. 11:42
Az igazságügyi tárca honlapján már olvasható az a javaslat, ami átalakítaná az egyéni vállalkozások szabályozását. Kizárható lenne a vállalkozói felelősség, így vonzóbb vállalkozási formává válhatna az egyéni cég.
2007. 05. 10. 11:27
A napokban egymásba érnek azok a konferenciák, amelyek azt állítják magukról, hogy mindent megtudhatunk az online médiáról. Hogy az érdeklődőket összezavarják, három ebből egyszerre fut. Szerkesztőségünk az Interaktív Marketing konferenciáról tudósít.
2007. 05. 10. 10:49
Hiába van sok hasonló rádió, ha jobb a műsorunk, akkor minket fognak hallgatni – mondja B. Tóth László a gödöllői, de Budapesten is fogható Calipso Rádió igazgatója, aki biztos abban, hogy jogosan használják az adó nevét. A Marketing&Média interjúja.
2007. 05. 10. 10:30
A külkereskedelmi hiány 280,4 millió euró volt január-márciusban, 377,6 millió euróval kisebb a 2006. évi első három havinál, miközben márciusban a kivitel 17 millió euróval meghaladta a behozatalt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az előzetes adatokat.
2007. 05. 10. 09:15
A Graphisoft SE az év első negyedévében éves összevetésben 27,5 százalékkal 7,503 millió euróra (1,857 milliárd forint) növelte árbevételét, miközben a nettó nyereség 50,6 százalékkal 1,702 millió euróra emelkedett.
2007. 05. 10. 09:15
Szerdán az általános várakozásoknak megfelelően változatlan szinten, 5,25 százalékon tartotta az alapkamatot az amerikai szövetségi tartalékbank (Fed) kamatalakító Nyíltpiaci Bizottsága.
2007. 05. 10. 08:46
A Világbank igazgatótanácsa további haladékot adott Paul Wolfowitz elnöknek, hogy válaszoljon az őt ért vádakra, amelyek szerint közbenjárt barátnője előmenetele és fizetésének emelése érdekében – közölte szerdán a nemzetközi szervezet.
2007. 05. 10. 08:16
Már a helyszínt keresik a magyar AIDS-tapasz gyártó­bázisához, bár a felépítéshez mintegy 10 milliárd forint is hiányzik még.
2007. 05. 10. 08:00
Főként a tudásalapú iparágakban és a gasztro­nómiában érhetnek el sikert magyar cégek a fejlett piacokon, amelyek továbbra sem számítanak komoly portyaterepünknek.
2007. 05. 10. 08:00
Nem biztos, hogy Jókai örülne, ha mennyei íróasztalánál ülve tudomására jutna, hogy ma Magyarországon leginkább bablevessel párosítva fordul elő a neve. A Rákóczi-túrós sem a legsikeresebb találmánya a fejedelemre való emlékezésnek.
2007. 05. 10. 08:00
Politikai gesztus a jobboldalnak, taktikus lépés a baloldal és a befektetők felé - így összegezhető a jegybankelnök javaslata a Monetáris Tanács átalakítására.
2007. 05. 10. 08:00
Roger Gough, Kádár János brit életrajzírója találóan nevezte a volt pártfőtitkárt banális politikai figurának. Olyannak, akinek a politikai pályafutását - kommunista volta ellenére - nem a nagy eszmék, hanem a túlélés ösztöne vezette. Ám amilyen banális volt az élete, olyan szimbolikus volt a halála.
2007. 05. 10. 08:00
A Siemens éléről távozni kényszerül Klaus Kleinfeld, akinek neve egybeforrott a német nagyvállalati szféra megújításával.
2007. 05. 10. 08:00
Elfogadottnak számít piaci elemzők körében az a nézet, miszerint a mai magas infláció hamarost erőteljesen csökkenni kezd, ami a kamatszint hasonlóan erőteljes, akár 150-200 bázispontos mérséklődését is maga után vonja - a kérdés csupán az időzítés.
2007. 05. 10. 08:00
Több űrszonda is kering jelenleg a világűrben a Mars, a Szaturnusz, vagy a Vénusz felderítésének feladatával. A célpontként meghatározott égitestek sora hamarosan tovább bővül: az Európai Űrügynökség (ESA), együttműködésben japán csillagászokkal, nemsokára a Merkúrt is alaposabb tanulmányozásnak veti alá.
2007. 05. 10. 08:00
Nevében magyar, lelkében viszont ízig-vérig francia Nicolas Sarkozy, Franciaország új elnöke. Vele célba ért egy politikusnemzedék: Párizs politikájában új időszámítás kezdődik.
2007. 05. 10. 08:00
Nyáron évtizedek óta sokkal rosszabbul teljesítenek a tőzsdék, mint hidegebb időben. Az idén Budapesten is bölcs döntésnek bizonyulhat a májusi eladás.
2007. 05. 10. 08:00
Olvasói sztorik