A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett econet.hu Nyrt. többségi részesedést szerzett az EMG Médiacsoport Vagyonkezelő Kft-ben, és ezen keresztül a Pesti Est Kft-ben, mely az országosan megjelenő Est-lapok kiadója.
Az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. 2006. évi üzemi eredménye 5,9 milliárd forintot, adózás utáni nyeresége 7 milliárd forintot tett ki – közölte Winkler-Virág András, az ÁAK kommunikációs vezetője.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) valamint az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. a kis- és középvállalkozások versenyképességét elősegítő együttműködési megállapodást kötött szerdán Budapesten.
A kispénzű egyetemistából tíz éve elismert brókerré lett Bokorovics Balázs a Pannonplast igazgatósági elnöki székében bő két év alatt a négyszeresére növelte a cég árfolyamát. Ezt részint egy merész többlépcsős tőzsdei tranzakció-sorozattal, részint viszont a társaság könyörtelen átszabásával érte el. A tegnap műanyagipari holdingja ma a zöld energiában sejti a holnap üzletét - írja a csütörtökön megjelenő Figyelő.
A jegybank inflációellenes politikáját jobban szolgálná a forint lebegtetése, mint a jelenlegi árfolyamrendszer – mondta Christoph Rosenberg, az IMF európai irodájának vezetője szerdán Budapesten.
A szokásos napon utal a Nyugdíjfolyósító, de nemcsak a megszokott összeget, hanem a 13. havi nyugdíj első részletét is, így márciusban másfél havi juttatást kapnak a nyugdíjasok.
Különösen a gazdasági területen dolgozók idejének nagy részét kötik le a beszámolók: vagy készítik, vagy olvassák azokat – esetleg mindkettőt egyszerre. A beszámolók a vezetői döntéshozatalt támogatják, de sok esetben a főnök el sem olvassa azokat. Az IFUA Horváth&Partners tanácsadójának cikke.
A gazdasági célú illegális szoftverhasználat visszaszorítására szerződött szerdán a Business Software Alliance (BSA) és az adóhatóság. A szövetség az illegális használat 35 százalékos szintre csökkenését, az APEH legalább 30 milliárdos többletbevételt remél az egyezségtől.
A központi egyensúlyi tartalékból fedezik az elvárt adó kiesése miatti bevételcsökkenés első félévre eső részét – jelentette be a szerdai kormányülés után Veres János pénzügyminiszter. Közölte azt is, hogy a kabinet nem tett le a közteherviselésben részt nem vevő cégek adóztatásáról.
A globális üzleti környezet új típusú vállalatokat és szakembereket kíván - ehhez azonban a felsőoktatási intézményeknek is alkalmazkodniuk kell. Kevés, ha a végzett hallgató csak programozni tud.
Miközben egy szerdai konferencián kiderült, hogy a PPP-programok hosszú- és középtávú költségvetési hatásáról keveset tudunk, az Országgyűlés gazdasági bizottsága jóváhagyta, hogy hasonló konstrukcióban épüljön autóút Szekszárd és Pécs között.
Együttműködési megállapodást kötött a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a lakossági pénzügyi panaszok kivizsgálásáról.
Közzétette 2007-es vizsgálati prioritásait a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF). A hatóság kiemelten ellenőrzi majd egyebek mellett az ingatlanlízing tevékenységét, a nyugdíj-előtakarékossági számlákat és a nyugdíjpénztárakat, de az életbiztosítók ügyféltájékoztatási gyakorlatát is.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) a szerdai kereskedési napra felfüggesztette az econet.hu részvények tőzsdei adásvételét – közölte a BÉT a honlapján szerdán.
A PRIOMOM Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Vállalkozásélénkítő Alapítvány közel 900 millió forint mikrohitellel segítette a térségben működő kisvállalkozásokat tavaly - közölte Kovács István, a szervezet ügyvezető-igazgatója.
Az olasz Giusi Kft. betelepülésével 76-ra nőtt a győri ipari park cégeinek száma, közülük a Giusi az első, amely beruházását bérbeadási céllal hajtja végre – közölte Balogh László, a Győri Nemzetközi Ipari Park Kft. ügyvezető igazgatója.
Az Európai Unió gazdasági fejlődése csak most érte el azt a szintet, melyet az Egyesült Államok húsz évvel ezelőtt – derült ki az Európai Kereskedelmi és Gazdasági Kamarák Szövetségének tanulmányából.
A multinacionális cégek jellemzően évente egyszer, az első negyedévben emelik a dolgozók bérét, de előtte jól körülnéznek a versenytársaknál. Több évre előre eltervezett béremelési javaslattal viszonylag ritkán élnek, mert félnek az elkötelezettségtől. Általában a béremeléseket a munkaerőpiaci változásokhoz, nem pedig a megélhetési költségek növekedéséhez igazítják.
Lassan a mexikói és az ázsiai fizetési válságok előtti helyzetre kezd emlékeztetni a három balti köztársaság súlyosan megbillent külső finanszírozási egyensúlya. A Fitch Ratings az országcsoport leminősítését helyezte kilátásba.
Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter március 16-i hatállyal Szűcs Balázst nevezte ki a Magyar Turizmus (MT) Zrt. marketingigazgatójának, egyúttal a társaság vezérigazgató-helyettesének.