A tíz éve piacvezető Katedra Nyelviskola az idén országos hálózattá bővült, így forgalma a tulajdonos reményei szerint a 2 milliárd forintot is elérheti.
Mindig szívesen hallgatom (és olvasom műveiben), amikor Szakonyi Károly barátom gyerekkora emlékeiből szemezgetve a nagyapa vendéglőjéről mesél. Képzeletben próbálom felidézni, ahogy kinyitottak.
Ma már mindenki elismeri, hogy mennyiségi lakáshiány nincs Magyarországon. Ezt a különböző európai összehasonlító adatok is bizonyítják. Éppen ezért azt sem hiszem, hogy központi lakáspolitikai eszközökkel kezelni kellene azt a helyzetet, miszerint csökkenő tendenciát mutat a lakásépítés.
Amióta leállították a Concorde repülőgépeket, egyetlen légitársaság sem üzemeltet szuperszonikus járatokat, pedig a például New York-London távolságot két-három óra alatt megtévő gépre lenne kereslet.
A kispénzű egyetemistából tíz éve elismert brókerré lett Bokorovics Balázs a Pannonplast igazgatósági elnöki székében bő két év alatt a négyszeresére növelte a cég árfolyamát. Ezt részint egy merész többlépcsős tőzsdei tranzakció-sorozattal, részint viszont a társaság könyörtelen átszabásával érte el. A tegnap műanyagipari holdingja ma a zöld energiában sejti a holnap üzletét.
Az egykulcsos adó jó eszköz lehet az adóbevételek növelésére, de nem alkalmas a szociális piacgazdaság intézményrendszerének működtetésére - állítja szerzőnk.
Egy koromfekete, deltaszárnyú lopakodó bombázó fenyegető sziluettjét választották címlapképnek az Economist február 10-i számához. A kép felett a nem kevésbé fenyegető felírás: „Irán a következő állomás?”
Nemrégiben leállt a Hubble űrtávcső legfontosabb fedélzeti műszere - egy rendkívül nagy teljesítményű kamera -, így a teleszkóp csak korlátozott mértékben, biztonsági üzemmódban működik.
Mi az emo? Leegyszerűsítenénk a választ, ha azt mondanánk: emós az, akinek az ismerkedés „ismizés”, és aki szerint cool dolog, ha a kilencedikes fiúk egymással smárolnak.
a közepes cégek részvényei, szinte már hetente érkeznek hírek felvásárlásokról, nyilvános vételi ajánlatokról. Ez ellen a tendencia ellen sajnos nincs mit tenni.
Bár egyre több nő dolgozik világszerte, a női munkanélküliség folyamatosan emelkedik, miközben az iskolából kimaradók többsége is lány. Eközben nőnek a különbségek a férfi és a női bérek között is, még a tipikus női szakmákban is kevesebbet keresnek a hölgyek.
Inkább fogadóirodára, mintsem brókercégre emlékeztető helyiségekben viszi megtakarítását az értékpapírpiacra a kínaiak szinte összes nemzedéke. Elemzők a múlt heti összeomlás után úgy vélik, hogy a még dübörgő, de teljesen átláthatatlan kínai piac már bármelyik pillanatban befolyásolhatja a világ tőzsdéit.
A kis- és középvállalkozások a jövőt illetően bizakodóak, konjunktúra-mutatóik javulni látszanak, beruházásaikat azonban bizonytalan időre felfüggesztenék - derült ki a Magyarországi Volksbank, a Figyelő gazdasági hetilap és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáselemző Intézet (MKIK GVI) közös felméréséből.