Szigetváry Zsolt kedvencei
Tévéműsor: hírműsorok
Rádió: Tilos Rádió
Netes portál: Hírkereső
Könyv: Vonnegut: Ötös számú vágóhíd
Film: Ponyvaregény
Hobbi: a munkája
– Meglehetősen népes mezőnyből, 4460 fotós közül sikerült győztesként kikerülnöd az őszi zavargásokról készült képeiddel. Ki közölte veled a jó hírt? – A feleségem… Éppen Ferihegy mellett voltam, hogy alacsonyan szálló repülőgépeket fotózzak egy zajterhelésről szóló cikkhez. A környékbeliek állították, hogy percenként jönnek a repülők, de kedvezőtlen lehetett a széljárás, és valószínűleg Vecsés felé kerültek, mert két óra alatt egy sem jött. Amikor meg végre közeledett egy repülő, akkor megcsörrent a mobilom. Dezső Tomi (a WPP tavalyi magyar díjazottja – szerk.) hívott, és kérdezte, hogy nem izgulok-e, mert ő éppen az eredményhirdetést várja. Mondtam neki, most nem érek rá, majd beszéljünk később. Fél óra múlva megint hívott, és mondta, hogy nyertem. Sokat szoktunk hülyéskedni, nem hittem neki, ezért felhívtam a feleségem, hogy nézze meg az interneten… Utána három napon keresztül folyamatosan csörgött a mobilom. – Valaki hívott azzal, hogy megvenné a képeim jogait, mert német galériáknak tudná továbbadni. Megnéztem egy ilyen galéria honlapját, és zömében gombolyaggal játszó macskákról és naplementékről készült fotók voltak, ezért inkább nem éltem a lehetőséggel. – Az ember azt gondolná, hogy komolyabb hozadéka is van egy ilyen díjnak.
– A gratulációk mellett érkezett felkérés is?
– Áprilisban lesz Amszterdamban a WPP díjátadója, ahol tarthatok én is egy prezentációt a képeimről. Ezt nemzetközi hír- és képügynökségek vezetői, valamint nagy kiadók képszerkesztői ülik végig. Ez lesz az igazi lehetőség.
– Elképzelhető, hogy például a Newsweek státust ajánl?
– Nem-nem, ahogy én látom, ők elegendő munkatárssal dolgoznak. A kelet-európai térségben lehet inkább szükségük fix emberre, hisz mindig történik valami érdekes esemény a Balkánon, Ukrajnában…
– S most már nálunk is. Groteszk módon a budapesti zavargások nyertesének tekintheted magad.
– Igen, a zavargások nélkül nem lett volna egyszerű nyerni. Nyilván nem az esemény kapja a díjat, de mondjuk egy szakszervezeti gyűlésen nehéz olyan ütős képeket készíteni, amit a WPP díjazna.
– Az őszi zavargások alatt volt olyan esemény, amit bánsz, hogy nem sikerült lefotóznod, esetleg ahol ott voltál ugyan, de veszélyben érezted magad?
– A tank elkötéséről lemaradtam. Éppen leadtam a fotóimat egy kávézóból, és indultam volna a tankhoz, amikor elsüvített két könnygázgránát 10 centivel a fülem mellett, majd jött egy gumilövedék-zápor. Gondoltam, ennek fele se tréfa, fényképeztem még kettőt, és beugrottam egy kiállított Csepel teherautó alá. Ott összefutottam a Reuters fotósával, és megállapítottuk, hogy egy jó kép sem ér annyit, hogy kilőjék az ember szemét… Az MTV-nél történt az, hogy egy nagydarab kopasz ember elkapott, a falnak nyomott, és az iránt érdeklődött, hogy kinek fényképezek. Mondtam, hogy az MTI-nek, ezen elgondolkodott, majd úgy döntött, hogy elenged.
– Egy népszabadságos kollégád mesélte, hogy ő ilyenkor valamilyen radikális jobboldali médium nevét, például a Nemzetőrt, a Szittyakürtöt vagy a Kuruc.infót szokta mondani. Ez hatékonyabb stratégia, nem?
– Az sem mindig biztos, hogy célravezető. Pár hete, a kordonbontás utáni esti tüntetésoszlatást fotóztuk néhány kollégával. Odajött egy ember és kérdezte: „melyikőtök a Magyar Nemzet fotósa?” A srác boldogan jelentkezett, erre az illető odahajolt hozzá, és ezt mondta: „megjegyeztem öcsi a pofádat, a címlapfotód miatt ítéltek el szeptemberben”.
