Pénzügy

Alkalmazkodniuk kell az egyetemeknek

A globális üzleti környezet új típusú vállalatokat és szakembereket kíván - ehhez azonban a felsőoktatási intézményeknek is alkalmazkodniuk kell. Kevés, ha a végzett hallgató csak programozni tud.

A XXI. század uralkodó üzleti szervezete az úgynevezett globálisan integrált vállalat lesz, amely nem hozza létre az ideálisnak gondolt szervezet hasonmását minden telephelyén. Ehelyett inkább kevés hierarchikus szintet tartalmazó lapos szervezetben működik majd, az egyes funkciókat pedig a világ azon pontjaira koncentrálja, ahol a rendelkezésre áll a megfelelő társadalmi és gazdasági környezet.

Egy ilyen szervezetben alapvetően olyan tulajdonságokra lesz szükség, mint a rugalmasság, a tanulási hajlandóság, a speciális tudás és a nyelvismeret. Ha a vállalatok nem akarják kiképezni maguk a szükséges alkalmazottakat, vagy legalább el akarják kerülni a pályakezdők jelentős utóképzését, akkor együttműködést kell kialakítaniuk az oktatási szférával, elsősorban a felsőoktatási intézményekkel.

A Magyar Tudományos Akadémián rendezett fórumon az IBM és több felsőoktatási intézmény vezetője is részt vett. Paál Péter, az IBM Magyarország vezérigazgatója elmondta, az elmúlt három évben Magyarországon számos együttműködési programot indítottak el felsőoktatási intézményekkel. Hozzátette, hogy a vállalati szféra és a felsőoktatás rendkívüli mértékben egymásra utalt, mert nem csak a cégeknek fontos a jó szakember-utánpótlás, hanem az egyetemeknek is szükségük van a vállalatoktól érkező tapasztalatra.


Kevés, ha csak programozni tud

Az IBM minden intézménnyel más keretszerződést köt, ezekben azonban közös, hogy a cég szakértői előadásokat tartanak és megtanítják az IBM-technológiákat, valamint oktatási célból ingyenesen elérhetővé teszik a cég által fejlesztett szoftvereket. Emellett a céghez szakmai gyakorlatra is érkezhetnek a hallgatók, segítenek nekik a TDK-munkákban, és bekapcsolódhatnak a konkrét kutatásokba is. Az IBM Magyarországon a szakképzési hozzájárulás jelentős részét utalja oktatási intézmények számára.

Magyarországon az idén 17 akkreditált felsőoktatási intézménybe 4600 főt vesznek fel informatikai képzésre. Igaz, az intézmények képzési színvonala között nagy a különbség. A megváltozott piacon ugyanis ma már kevés, ha valaki csak programozni tud. „Ahhoz, hogy képes legyen beilleszkedni egy vállalati vagy akár államigazgatási szervezetbe, át kell látnia az ottani üzleti- és munkafolyamatokat is” – vélekedett Rehus Péter, az IBM hazai szoftver üzletágának igazgatója. Ezért fontos, hogy már az egyetemi, főiskolai évek alatt gyakorlati problémákat oldjanak meg, és lehetőség szerint bekapcsolódjanak a fejlesztésekbe is. Akik ezekkel az ismeretekkel felvértezve lépnek ki a piacra három-öt éves előnyre tesznek szert a többiekkel szemben.

Gyenge önéletrajzok

Kiss Enikő, az IBM HR-igazgatója arról beszélt, hogy miközben a globálisan integrált vállalatok világa már ránk köszöntött, az egyetemi állásbörzéken hozzájuk benyújtott önéletrajzok nem tükrözik az ehhez való alkalmazkodást, ezek jelentős része ugyanis igen gyenge minőségű. Közben a munkaadók elvárásai is megváltoztak: például leértékeli magát az, aki túl gyakran, egy-két évente vált munkát. A specializáció miatt ugyanis a vállalatok sokat fektetnek a szakemberek képzésébe, akik így nagyon felértékelődnek a piacon, és szívesen alkalmazzák őket más cégek is. Aki azonban anyagi előnyök miatt túl gyakran vált állást, azzal szemben bizalmatlanná válnak a munkaadók.

A lapos globális szervezetek létrejötte csak tovább erősíti ezeket a folyamatokat. Ha ugyanis valaki a technológiai cégek piacán a világ egy pontján versenyképes, az a világon mindenütt versenyképes. Ez megváltoztatta a karrierutakat is: ma már nem csak a klasszikus értelemben vett szamárlétra létezik, hanem különböző szervezeti egységek között változtathatja pozícióját, másik országban, régióban vagy akár földrészen kaphat munkát, vagy nem vezetői, hanem szakértői karriert fut be. A jövedelmek sem feltétlenül a beosztás szintjétől, hanem a vállalat szempontjából képviselt értékek alapján alakulnak ki. Egy terület legismertebb szakértőit akár még a vállalatvezetőknél is jobban megbecsülik a cégek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik