FN

Ha nem is rendezi át agyféltekéinket az 52. Velencei Biennálé mottója - Gondolkodj az érzékeiddel, érezz az elméddel -, a rendezvény mindenképpen maradandó élményt nyújt egy-egy kiemelkedő alkotásnak köszönhetően.
2007. 10. 25. 08:00
Élethosszig tartó hiteltörlesztést és a régi kölcsönök lecserélését kínálva próbálnak alacsony törlesztő­részletet biztosítani a bankok, hogy szinten tartsák a lakosság hitelfelvételi kedvét.
2007. 10. 25. 08:00
Leprás, ne fogd meg! - kiáltottak rá még harmadikban a gyerekek a lányomra, amikor arrébb akarta tenni az újonnan jött roma kislány táskáját. A hangadók a szünetben szétfocizták a jövevény játékkutyáját, és kihegyezett ceruzát nyomtak a karjába.
2007. 10. 25. 08:00
A Wizz Air és a Ryanair tulajdonosi átfedései miatt akadnak, akik szerint nem véletlen, hogy egyetlen közös útvonala sincs e két cégnek, amelyek immár a honi fapados piac vezetőinek számítanak.
2007. 10. 25. 08:00
a szocialista és liberális érvek az állami rendszerek reformja kapcsán. Most éppen a két társadalombiztosítási alrendszer (nyugdíj és egészségügy) esetében ütközött az állami beavatkozást sürgetők és az öngondoskodást pártolók álláspontja.
2007. 10. 25. 08:00
Miután a magyar tőzsde évekig elkényeztette befektetőit, ma a pangás jeleit mutatja: a vezető részvények teljesítménye nemzetközi összehasonlításban igen gyenge, ráadásul a második vonalban is elhaltak a sztorik.
2007. 10. 25. 08:00
Miután a Temzétől a Pó folyón át a Dunáig gyakorlatilag az összes nagyobb európai folyamban sikerült már kimutatni különböző kábítószereket, brit kutatók most a papírpénzeken található drognyomok eredetének jártak utána.
2007. 10. 25. 08:00
Ha nem is rendezi át agyféltekéinket az 52. Velencei Biennálé mottója - Gondolkodj az érzékeiddel, érezz az elméddel -, a rendezvény mindenképpen maradandó élményt nyújt egy-egy kiemelkedő alkotásnak köszönhetően.
2007. 10. 25. 08:00
Ezúttal a szociálisan érzékeny és kedélyes Hard-Fi második lemezét, illetve a közéleti kérdéseket nem artikuláló, alapvetően melankolikus Editors szintén második albumát kínáljuk, kóstoltatjuk.
2007. 10. 25. 08:00
Egyik sarokköve az evolúciós tudományok és a genetika diszciplínájának a fajok egysége: eszerint a fajok - vagy esetleg azok rendkívül közeli rokon fajainak - egyedei alkotnak szaporodási közösséget.
2007. 10. 25. 08:00
Mátraaljai Németh-chardonnay, danolja a Bëlga a magyar borkultúrának a rendszerváltás óta az egyik legsikerültebb produktumában, a Boros című bordalban, pontosabban bor-reggea-ben. Mely tökéletes pontossággal ragadja meg a lényeget.
2007. 10. 25. 08:00
A kereskedők 30-40, az energiahivatal legfeljebb 5-10 százalékos áramár-emelkedést vár jövőre. Az MVM október 25-i árverésén múlik minden.
2007. 10. 25. 08:00
Számos elmélet kering arról, hogy bizonyos politikusok vagy szerveződések éppen az ellenkező oldalon állnak ahhoz képest, amit hangoztatnak.
2007. 10. 25. 08:00
Bonyolult világunkban az összeesküvés-elméletek meggyőzőbbek és érthetőbbek, mint a hivatalos változatok. A különböző történésekre adott konspirációs magyarázatok ugyanis az apró részleteket is készségesen beillesztik a képbe, emellett többnyire tálcán kínálják a bűnöst - azaz az éppen aktuális bajok felelősét nem kell magunkban keresnünk -, ráadásul a befogadó a saját ízlése szerint igazíthatja az egyes elméleteket a világnézetéhez és az előítél
2007. 10. 25. 08:00
a messze földön híres - az Unesco világörökségi listáján is szereplő - történelmi borvidék borászai, a környezetvédők, de még Sólyom László köztársasági elnök is, ám a régió keleti szélén fekvő Szerencsen a múlt hét óta mégis épül a szalmaerőmű. Mennyire jogosak az aggodalmak?
2007. 10. 25. 08:00
Szabad kezet adtak a Rába korábbi tulajdonosai a menedzsmentnek, amely a mostani részvényesi átalakulások után is önállóan dönthet. Kérdés, meddig.
2007. 10. 25. 08:00
A reform késlekedése a MÁV-nál a külföldi verseny­társak kezére játszhatja a nyereséges nemzetközi és intercity vonalakat a 2009-es kötelező piacnyitás után.
2007. 10. 25. 08:00
Olvasói sztorik