Gazdaság

Ki aggódik Tokajért?

A Figyelő legfrissebb számának „a Figyelő álláspontja” rovatában, a Tokajért aggódnak című cikkben azt írják, hogy „a szerencsi erőműre a város ugyanúgy áldását adta, mint a (...) világörökségért felelős nemzetközi szervezet, azaz az Icomos.”

Ez utóbbi állítás téves. Az Icomos az Unesco műemlékvédelmi világszervezete, amelynek Magyar Nemzeti Bizottsága tiltakozik a szerencsi erőmű megépítése ellen.
MÉSZÁROS LÁSZLÓ, Tokaj Renaissance Egyesület

• MLE helyett MLBKT

A Kamionstop című cikkben (Figyelő, 2007/42. szám) a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) elnökségi tagjaként szerepelek, holott a Magyar Logisztikai Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) elnökségi tagja vagyok (immár 2 éve). Az eset számomra és az MLBKT számára felettébb zavaró, hiszen bár 2 éve voltam az MLE elnökségének tagja is, de onnan szándékosan távoztam (több elnökségi taggal), és az MLBKT-ban vállaltam szerepet. A két társaság között pedig szakmai és etikai alapokon határozott distinkciók tehetők.
DUMA LÁSZLÓ, elnökségi tag, MLBKT

• TOP 200-korrekció
Magánszemélyként előfizetője vagyok lapjuknak, így a TOP 200 kiadványukat a minap megkaptam. Ebben a szakági összesítések közül különös figyelemmel olvastam a szállítmányozók listáját, hiszen ebben az iparágban dolgozom immár 11 éve, a közölt cégek közül a 38. helyen szereplő Euro-Log Kft.-nél. Társaságunkat büszkeséggel tölti el ez a helyezés, hiszen legfeljebb tízre tehető azon társaságok száma a kiadványban feltüntetett félszázas listában, amelyek magyar tulajdonban állnak, és a logisztikai szolgáltatások mellett kizárólag közúti szállítmányozással foglalkoznak. Sajnos az adatok között két hibát is felfedeztünk, melyeket ez úton pontosítanék: címünk helyesen 1107 Budapest, Ceglédi út 19., a céget pedig Dunai Tamás ügyvezető igazgató vezeti.
KOVÁCS ÁKOS, Euro-Log csopor

• Globalizációs végkifejlet
„Sajnálattal olvastam a Kamionstop című cikkben (Figyelő, 2007/42. szám), hogy egy ilyen sok magyarországi alkalmazottat foglalkoztató cég gyengélkedik. A magam részéről hosszú távon semmi olyasmibe nem fektetnék, ami a globális légkör egyre gyorsuló melegedését okozza: logisztika, kőolaj- és földgázszektor, műanyag- és autóipar, gyógyszer- és vegyipar, hőerőmű, autópálya. A bombabiztos hulladékdeponálás, lótenyésztés, egyes körzetek termőföldjei, a családi agrárgazdaságok biogáz- és gázmotoros fejlesztései (amelyekkel a gazdaságok energiafogyasztókból energiatermelőkké válnak) – ezek a jó néhány év múlva is talpon álló befektetések. Mert a recesszió kezdetével óriási változások jönnek: azok, amelyeket a „fenntartható növekedés” és a „klímaváltozás” marketing-fogásokkal sikeresen elodáztunk, soha nem látott hatást hoznak a világgazdaságban, ami akár a világkereskedelem ellehetetlenüléséhez is vezethet.”
Dezső László, Budapest

• Harmadik erő
„Gratulálok a címlapgrafikához (Hol a 3. erő? – Figyelő, 2007/40. szám), bár nem tudom, mit szimbolizálnak az egyenlő méretű, életerős szegfűk, és a jóval nagyobb, gyümölcseit hullató, de újakat növesztő, dús narancsfa. Jövőkép? Viszont, sajnos, a harmadik növénynek senki sem kínál ilyen szép, demokratikusan egyforma cserepet, termőföldet; ha lenne is, összetörnék, épp erről beszél Lányi András is. Ha lenne cserép, lenne harmadik termény is.”
Rumbold Éva

• Szülni csak úgy lehet…

„Anagy bébibiznisz című írásukat (Figyelő, 2007/38. szám) olvasva elborzadtam, mert arra a gondolatra sarkallt: ennyi pénzért nem érdemes szülni, főleg, ha nem tudják biztosítani azt, hogy a baba biztonságosan jöjjön a világra. Erről az is eszembe jutott, hány hónapig kellene kuporgatnom a férjemmel együtt, hogy összegyűjtsünk annyi pénzt, amiből a terhesség és szülés költségeit állni tudjuk. Végkövetkeztetésként az adódik, hogy addig nem érdemes babát vállalni, amíg meg nem nyeri az ember a lottó ötöst…”
Lona, Kecskemét

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik