FN

A Toyota tavaly 6 százalékkal, 9,37 millió darabra növelte eladásait, amivel iparági elemzők szerint már az idén a világ legnagyobb autógyárává lépett elő. Ráadásul hazai pályáján verte meg az eddigi első General Motorst.
2008. 01. 10. 12:13
Az állampapír-befektetés az egyik legbiztosabb megtakarítási forma, amit inkább a konzervatívabb, kockázatkerülő befektetőknek szoktak ajánlani. Ugyanakkor extrahozamért is lehet spekulálni velük. Ismerje meg a hazai kínálatot a FigylőNet segítségével!
2008. 01. 10. 12:05
A megváltozott TEÁOR a számlázásban nem hoz változást, ám arra azért ügyelni kell, mikori kiadású számlakönyvben számlázunk. Az új rendszerre történő átállást a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és az adóhatóság is segíti.
2008. 01. 10. 10:44
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 168,65 pontos emelkedéssel, 25 867,76 ponton nyitott csütörtökön. Az előző napi záróértékhez képest ez 0,66 százalékos erősödés.
2008. 01. 10. 09:02
A kereskedelmi cégekkel közösen kibocsátott co-branded kártyák a bankoknak és partnereiknek is előnyösek, ám az ügyfél nem mindig jár jól velük.
2008. 01. 10. 08:00
Hússzorosára nőhet a háttértárak kapacitása - nyilatkozta lapunknak a fizikai Nobel-díjas Albert Fert, aki forradalmasította a merevlemezek világát.
2008. 01. 10. 08:00
Nagygyörgy Tibor rikkancsként kezdte a Nyugatiban. Ma, a Biggeorge’s Holding alapító tulajdonosaként, az ország legnagyobb ingatlanközvetítő hálózatát irányítja, miközben harmincöt éves kora ellenére ő ma a hetvenedik leggazdagabb magyar.
2008. 01. 10. 08:00
Hivalkodó, üres, szórakoztató - a Legenda vagyok az év utolsó és valójában egyetlen szuperprodukciója, s az akciófilmek jövőjével kapcsolatos számtalan kérdést is megfogalmaz.
2008. 01. 10. 08:00
Jóllehet az új városközpont tervezése az év végéig még folytatódik, a kabinet leállította a kormányzati negyed projektjét. Ezzel egy időben több állami óriásberuházás megvalósulása is veszélybe került; van, amelyiknél a tenderkiírástól kell újrakezdeni.
2008. 01. 10. 08:00
Nagy kérdés a kadarka (az aszú, a bikavér, a furmint). Ez nem csoda: az a kábé másfél évtized, ami a magyar bornak a mennyiségi paradigmából a minőségibe való átváltása (átcsapása...) óta eltelt, nem volt elég emez érzékeny fogalmak kielégítő, konszenzuális újradefiniálására.
2008. 01. 10. 08:00
Nemrég jelentette be a NASA: az Atlantis űrrepülő a korábban tervezett decemberi, majd január 2-i indulása helyett leghamarabb az idén január 24-én startolhat, hogy a nemzetközi űrállomáshoz (ISS) kapcsolódhasson.
2008. 01. 10. 08:00
El kellene végre hinnünk, hogy az ország, méretén és akár gazdasági potenciálján is túlnőve, fontos alakítója lehet a nemzetközi folyamatoknak - sürget előretekintő, aktív és konszenzusos külpolitikát a magyar diplomácia irányítója az új külkapcsolati stratégiáról szóló, lapunk hasábjain az elmúlt hetekben lefolytatott vitát lezáró cikkében.
2008. 01. 10. 08:00
Messze nem újdonság már a számítástechnikában, hogy a különböző perifériák között korábban kábellel megteremtett összeköttetést vezeték nélküli kapcsolattal helyettesítik.
2008. 01. 10. 08:00
Nő az infláció, kifulladóban az eurózóna konjunktúrája, olajozni kell a pénzpiacok kerekeit - nincs irigylésre méltó helyzetben az Európai Központi Bank.
2008. 01. 10. 08:00
Miközben Belgrád elkeseredett „utóvéd-harcokat” folytat, sőt, az Európai Unió is megosztott Koszovó függetlenségének kérdésében, Brüsszel várhatóan heteken belül elismeri a tartomány önállóságát.
2008. 01. 10. 08:00
A felsőoktatási hallgatók létszámcsökkenése hamarosan intézménybezárásokkal jár majd. A mostani rendszer a jelentkezőkre bízná a szelekciót, de van, aki azért lobbizik: előbb a magániskoláktól vegyék el az állami finanszírozású helyeket.
2008. 01. 10. 08:00
Olvasói sztorik