Az állam nem látja egy egészséges ingatlanpiac makrogazdasági jelentőségét - állítja Nagygyörgy Tibor, aki szerint a nemrég elfogadott ingatlanadó miatt drágulnak majd a bérleti díjak, a befektetők más országokba vihetik a pénzüket, a fejlesztők pedig visszafoghatják a beruházásaikat.
Nő az infláció, kifulladóban az eurózóna konjunktúrája, olajozni kell a pénzpiacok kerekeit - nincs irigylésre méltó helyzetben az Európai Központi Bank.
Tudod, hogy a Figyelő is a „könnyedről” ír? - tette elém feleségem a minap a lapot. Kiderült, nem újabb dicsérő-simfelő recenzió a cikk (Kétségben az erő - Figyelő, 2007/49. szám), hanem a még ma is vízválasztó téma alapos, higgadt körüljárása.
Negyedeljük a kormánynegyedet – javasolta Szanyi Tibor képviselő az MSZP-frakció ülésén. A Nyugati pályaudvar mögötti területen szerinte egy 1500-2000 fő elhelyezésére alkalmas irodaház befogadhatná a "legszétszórtabb minisztériumokat".
Három fontos, a gazdasági forgalomra ható, a jobb versenyképességet szolgáló törvényt készít elő tavaszig az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium - tudta meg a Világgazdaság.
Kétségbeesett nyomásgyakorlással akadályozná meg fogyasztói elvesztését a Főtáv, mivel az utóbbi időben a méregdrága távhő miatt kisebbfajta leválási hullám indult el – írja a Népszabadság.
Ellentétesek az alkotmánnyal a január elsején életbe lépett áfatörvény fordított adózásról szóló rendelkezései – állította a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének (MKOE) budapesti elnöke a Magyar Nemzetben.
Teljesen megszűnik a Fővárosi Önkormányzat tulajdonosi kontrollja az áramszolgáltatás felett, amennyiben maradék 10 százalékos részesedése is elkel pénteken az ELMŰ-ben. A főváros 16, de akár 20 milliárd forintot is kasszírozhat részvényeiért, az összeget nagyjából 10 év alatt „szedné be” Budapest az áramtársaság profitjából.
Túlzó és elkapkodott volt a kormányzati negyed terve; egy feleekkora, szerves fejlődéssel létrejövő államigazgatási központ felépítése értelmesebb és kivitelezhetőbb volna – vélik hazai ingatlanfejlesztők. A környék lakóinak és befektetőinek ugyanakkor nincs miért aggódniuk: a terület fejlődésre ítéltetett, és a síneket előbb-utóbb úgyis befedik.
Lantos Csaba, az OTP egykori vezérigazgató-helyettese, a Bolyai-díj egyik alapítója családi vállalkozásán keresztül 25 százalékos tulajdonrészt vásárolt a Heti Választ fenntartó cégben – tudatta Bánhegyi Zsófia lapigazgató-helyettes.
A korábbi egyeztetések sorába illeszkedik az a megbeszélés, amit Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke tartott a nap folyamán.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 412 pontos csökkenéssel, 25 699 ponton zárt szerdán, az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 1,58 százalékos gyengülés.
Stabil a magyar bankrendszer kilátása, és a belső bankpiaci klímát a kormány költségvetési takarékossági programja is a vártnál kisebb mértékben rontotta, az adósok azonban a jelek szerint nem látják át teljesen a devizahitelek kockázatait - áll a Moody's Investors Service szerdán Londonban kiadott éves elemzésében.
A befektetési alapok vagyona 2007-ben 650 milliárd forinttal, 25,6 százalékkal nőtt, és december végén elérte a 3190 milliárd forintot – közölte a Befektetési Alapkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ). Az előző évben, 2006-ban 35 százalékkal gyarapodott az alapok vagyona.