Gazdaság

Nem segít a múlt

Nagyon rossz volt a start a tőzsdéken, s ezúttal a történelmi megfigyelések sem jelzik a jövőt.

Kimondottan gyengén indult a 2008-as év a világ tőzsdéin, négy nap alatt több mint 3 százalékkal került lejjebb az egyik legismertebb globális mutató, az MSCI World index. Mindez ugyanakkor a legkevésbé sem érhette váratlanul a befektetőket, hiszen a szokásos év végi értékelésekkor sok szakértő ütött meg kimondottan pesszimista hangot. Az a furcsa helyzet állt elő, hogy – elsősorban az amerikai jelzálogpiaci válság következtében – az év első felére számos elemző vár csökkenést, illetve bizonytalankodást, ők a második fél év teljesítményét annak függvényében értékelik majd, hogy véget ér-e a hitelpiaci válság.
Az előrejelzések elkészítéséhez gyakran nyújt segítséget az, ha megvizsgáljuk, miként reagált korábban a piac hasonló helyzetekre.



Nem segít a múlt 1

Rajz: Dániel András

Most az a gond, hogy az amerikai hitelválsághoz még csak hasonló sem volt soha. Korábban nem látott mértékben mentek fel ugyanis az utóbbi évek során az ingatlanárak, még soha nem lehetett olyan laza feltételekkel hitelhez jutni, mint az elmúlt időszakban, ráadásul olyan se volt még, hogy a pénzintézetek a hitelezési kockázatok nem kis részét értékpapírokba csomagolva továbbadják külső befekte-tőknek. Ezért aztán nem sok támpont van annak megjósolásához, mennyit is bukhatnak pontosan a bankok, de az is nyitott kérdés, mikor képes kikeveredni a lefelé tartó spirálból az amerikai ingatlan- és hitelpiac. Ráadásul ebben a helyzetben az év elején rendre citált „ősi” tőzsdei megfigyelések (lásd külön) sem igazán segítenek eligazodni a jövőt illetően. Így a magyar befektetők nem nagyon tehetnek mást, mint hogy megtippelik a jelzálogválság kimenetelét és a hazai cégek eredményességének változását.


Az első 5 nap misztériuma

A MEGFIGYELÉS. A piac első 5 új évi napja megmutatja, milyen lesz az egész esztendő. Kicsit pontosítva: az 1950 óta gyűjtött adatok szerint amennyiben az év első öt tőzsdenapján emelkedik az S&P 500-as index, akkor 85 százalékos eséllyel pluszban zárja a piac az egész esztendőt. Ha viszont csökkenéssel kezd, a nyerési esély már csak 50 százalékos.

MAI HELYZET. Nos, főként a múlt pénteki heves esés miatt, a piac az 1929–1933-as nagy világgazdasági válság óta nem bukott olyan nagyot az év első 3 napján, mint most. (Megjegyzendő: azt is kimutatták, hogy a pozitív első hónap még mindig 75 százalékos való-színűséggel jelzi előre a teljes éves emelkedést, így lehet reménykedni.).

MAGYAR SZEMMEL. Nálunk teljesen haszontalan próbálkozás az év első napjainak alakulásából következtetéseket leszűrni. Egyrészt rövid a rendelkezésre álló idősor, de ha az utóbbi tíz évre tekintünk vissza, az is bekavar, hogy az első három évben tőzsdei szün-napokkal indult az év, ezért a külpiacokat követve az elkésett nyitás után nagyokat ugrált a piac. Összességében 10 esetből 5-ször indult emelkedéssel és 5-ször eséssel az esztendő, de az egyedüliként komoly teljes évi mínuszt hozó 2001 éppenséggel pozitív hangulat-ban kezdődött.


Elnökválasztási hatás

A MEGFIGYELÉS. Tőzsdetörténeti tény, hogy az amerikai elnökválasztási évben általában emelkednek az árak; a választást követő két év történelmileg a leggyengébb, majd következik két erős esztendő. Az adatokat egészen 1905-ig visszamenőleg kigyűjtötték, s az látszik, hogy a lezajlott 25 választási ciklus alatt 20-szor emelkedett a piac a választást megelőző évben, a voksolás esztendejében pedig 17-szer. (Az elmúlt 50 év legjobb választási éve egyébként 1996 volt, amikor Bill Clinton győzelmével párhuzamosan 26 százalék-kal nőtt a Dow Jones index. A legnagyobb esést pedig John F. Kennedy győzelmének évében, 1960-ban szenvedte el a piac, mínusz 9,3 százalékkal.)

MAI HELYZET. A tavalyi szerény emelkedéssel a választást megelőző év szokott drágulása kipipálva, mivel azonban most a ciklusilag elvben gyengébb 2005-ös és 2006-os évben is drágulás volt, talán nagyobb a valószínűsége, hogy az idén romoljon az eddig kedve-ző arány.

MAGYAR SZEMMEL. Miután az amerikaihoz hasonló, nép által választott elnök nincs Magyarországon, ez a megfigyelés a hazai befektetőket aligha segíti.


Nem segít a múlt 2

Nem segít a múlt 3

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik