A devizaalapú hitelben eladósodottak nyertesei lehetnek a forintárfolyamsáv eltörlésének, hiszen alacsonyabb törlesztőrészletekkel számolhatnak az erősödő forint miatt – állítja szakértőnk. A lakossági hitelek 55 százaléka devizaalapú, ami alapján a háztartások 3254 milliárd forint értékű hitellel tartoznak a bankoknak.
A Ringier hat éve készít leglistákat, az idén a tavaly nyáron indult Hot! magazin is kapott egyet. A lista szerint Vágó Istvánnal barátkozna a legtöbb magyar.
Az OMV osztrák olaj- és gázipari vállalat kedden tette közzé negyedéves és tavalyi egész éves eredményeit, amelyben az előbbinél a vártnál nagyobb, 23 százalékos üzemi eredménynövekedést jelentett a cég.
A pakisztáni hatóságok szerint a videomegosztó portálon „nem iszlám” szellemiségű videók voltak, ezért a hatóságok blokkolják a portál elérését az ázsiai országban.
Nem pénzt, hanem jó reklámokat akar a magyaroknak csinálni a Roxer 2.0-val közös céget alapító német Springer & Jacoby – jelezte a Marketing&Médiának Ercan Öztürk, a társaság vezetője.
Várhatóan csütörtökön Moszkvában megállapodást köt a magyar és az orosz kormány a Déli Áramlat nevű gázvezeték magyarországi szakaszának megépítéséről - jelentette be Gyurcsány Ferenc.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 192,40 pontos, 0,81 százalékos csökkenéssel, 23 597,42 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 20,86 milliárd forintot tett ki.
Nem regisztrált lobbista a Geuronet, ezért a lobbisták szövetsége vizsgálatot kér a a Központi Igazságügyi Hivataltól. Ha a céget esetleg megbüntetik a lobbitörvény megsértéséért, a bírság összege elenyésző lesz az elért haszonhoz képest.
A kormányénál magasabb inflációt s lassúbb gazdasági növekedést prognosztizál idénre a Magyar Nemzeti Bank. Hosszú távon kockázatosnak tartják a mérsékeltebb beruházási és növekedési szintet.
Áprilisban új javaslatot tesz le a Magyar Rektori Konferencia az oktatási miniszter asztalára, egy igazságosabb rendszer bevezetésére készülnek: megszüntetnék az „állami” és a „térítéses” kategóriát, és csak államilag támogatott hallgatót definiálnának, továbbá teljesítménytől függően kellene a hallgatóknak hozzájárulni képzési költségeikhez – mondta dr. Molnár Károly, az MRK elnöke a Paks-Press-nek.
A Déli Áramlat magyarországi szakaszának építéséről egyezhet meg hétfői találkozóján Gyurcsány Ferenc kormányfő és Dmitrij Medvegyev Gazprom-elnök, Putyin valószínű utóda. Értesülések szerint Gyurcsány nem szeretné, ha a vezetéket üzemeltető céget többségében az oroszok birtokolnák.
Hétfőn kissé erősödött a forint az euróval szemben. A budapesti bankközi devizapiacon hétfő délelőtt 264,25/35 forint volt az euró árfolyama, ami valamivel erősebb forintot jelent a pénteki 264,70/80-nál.
Június 3-ig döntenek a Magyar Televízió (MTV) elnöki posztjának betöltéséről - derül ki a tisztségre kiírt pályázat szövegéből; így már bizonyos, hogy legalább három hónapig választott vezető nélkül marad a köztelevízió.
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) hétfőn reggel 9 órakor felfüggeszti a vasutassztrájkot határozatlan időre - közölte Gaskó István, a VDSZSZ elnöke.
Mégis drágul a földgáz áprilisban, csak nem elseje, hanem tizenötödike lesz az árváltozás napja – írja a Magyar Nemzet. A Világgazdaság szerint az unióban Magyarországon a legalacsonyabb a lakossági gáz ára.
Gyorsabbá, egyszerűbbé és átláthatóbbá válhat a közbeszerzés. A tervezett változtatásokat márciusban terjesztenék a parlament elé, és májusban akár el is fogadhatnák azokat – írja a Világgazdaság.
Mezőkövesden és térségében csaknem két és félezer nyilvántartott munkanélküli él, közülük több mint háromszáz pályakezdő. A regisztrált álláskeresőknek, alig negyede részesül pénzbeli ellátásban, további harmaduk valamilyen mértékű ellátásáról az önkormányzatok gondoskodnak rendszeres szociális segély formájában, jelentős részük azonban semmilyen ellátásban sem részesül.
Dolgozói közül minden másodikat, összesen vagy 3 ezer embert készül elküldeni a Siemens óriásvállalat távközlési hálózati rendszerekkel foglalkozó németországi részlege.
Barátok, ismerősök, régi szerelmek, volt kollégák találnak újra egymásra az online szociális hálózatok segítségével. Fel lehetne ezt használni üzleti célokra is?
Barátok, ismerősök, régi szerelmek, volt kollégák találnak újra egymásra az online szociális hálózatok segítségével. Fel lehetne ezt használni üzleti célokra is?
Orosz kormányforrás szerint rövidesen Belgrádba és Budapestre látogathat a Vlagyimir Putyin hivatalban lévő orosz államfő által támogatott orosz elnökjelölt.