Üzleti tippek

Csak nyáron lehet TV-elnök

Június 3-ig döntenek a Magyar Televízió (MTV) elnöki posztjának betöltéséről - derül ki a tisztségre kiírt pályázat szövegéből; így már bizonyos, hogy legalább három hónapig választott vezető nélkül marad a köztelevízió.

Március elején jár le Rudi Zoltán tévéelnöki mandátuma; a kuratóriumi
elnökség még október 17-én döntött úgy, hogy pályázatot ír ki a
tisztségre. A jelentkezéshez szükséges csomagot hatan vásárolták meg, s
közülük hárman – Hammer Ferenc szociológus, médiakutató, Rudi Zoltán
tévéelnök és az MTV mellett korábban több kereskedelmi csatornánál is
dolgozó Szabó Stein Imre – nyújtották be elképzeléseiket.

A közalapítvány kuratóriumi elnöksége február 12-én tett kísérletet az elnökjelölésre, ám ez sikertelen volt: voksot – összesen kettőt – csak Rudi Zoltán jelenlegi elnök kapott az előminősítő körökben, miután egy nappal korábban a testület ellenzéki tagjai azt közölték: egyik pályázó mellé sem állnak, mivel a személyes meghallgatások során nem kaptak választ tőlük számos lényeges kérdésükre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik