FN

Éves összehasonlításban lassult az építőipari termelés visszaesése márciusban a februárihoz képest. A kiigazított adatok alapján a termelés 12,6 százalékkal csökkent, míg februárban még 19,3 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.
2008. 05. 19. 12:43
A Mol éves közgyűlésén meghozott határozatok bírósági megsemmisítését akarja elérni az OMV – írja a Financial Times (FT).
2008. 05. 19. 12:36
Éves összehasonlításban lassult az építőipari termelés visszaesése márciusban a februárihoz képest, a kiigazított adatok alapján a termelés 12,6 százalékkal csökkent, míg februárban még 19,3 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.
2008. 05. 19. 12:27
Noha gyakran vetjük az aktuális kormányzati erők szemére, hogy a kkv-k fejlesztésével kapcsolatos ígéreteiknek nem tesznek eleget, sajnálatos módon azt sem feltétlenül vennénk észre, ha eleget tennének. Nagyon kevés olyan információs forrás létezik ugyanis, amely megbízhatóan árulkodna a szektor hogylétéről, teljesítményéről, önmagáról alkotott jövőképéről.
2008. 05. 19. 12:12
Megőrizte pénteken elért nyereségét a forint, a nemzetközi devizapiacokon 247 forint közelében stagnált az árfolyam a hétvégén. Hétfőn reggel kilenc órakor 246,90/247,00 forinton állt az euró árfolyama, szinte megegyező szinten a péntek délután elért 247,00/10 forinttal.
2008. 05. 19. 09:44
Már a napokban megkezdődik a sertéshús drágulása a hazai boltokban, és hamarosan a késztermékek ára is növekszik. Az ok a hazai sertésállomány drasztikus csökkenése – írja a Világgazdaság.
2008. 05. 19. 07:43
Minden magyar veszít a subprime válság hatásain, elsősorban a romló magyar makrogazdasági helyzet, a dráguló államadósság-finanszírozás révén. Aki ráadásul banki ügyfél, például lakáshitele van, vagy azt tervez felvenni, különösen érzékenyen érintett.
2008. 05. 19. 07:32
Találkozóra hívták a Fidesz elnökét azok a gazdasági szereplők, akik két évvel ezelőtt kiáltványban fogalmazták meg az ország előtt álló legfontosabb gazdaságpolitikai tennivalókat – értesült a Napi Gazdaság.
2008. 05. 19. 07:31
Egy-két évtized, és a külföldre is szállító kisvállalkozó csak az iszlám jognak megfelelő bankon keresztül kaphatja meg pénzét moszlim céges partnerétől, és csak furcsa szabályokat betartva szerződhet vele - írja az Üzlet és Siker.
2008. 05. 18. 13:11
Egyre többen cserélik le hiteleiket kedvezőbb feltételűekre, pedig az ehhez kapcsolódó sorozatos bankváltásokkal valójában csak a hitelügynökök járnak jól - írja a Figyelő legfrissebb száma.
2008. 05. 18. 08:00
Nemcsak jelene, de jövője is van a nyomtatott médiának - mondta az idén második alkalommal megrendezett Sajtófesztiválon Kázmér Judit, a szervező Magyar Lapkiadók Egyesülete elnöke.
2008. 05. 17. 16:39
Az olajárak a pénteki napon újabb rekordmagasságba emelkedtek, most annak hatására, hogy elemzők szerint Kínának sokkal több import olajra lesz majd szüksége az év folyamán, hogy újjáépítsék a földrengés miatt lepusztult területeket.
2008. 05. 16. 16:33
Május 20. a határideje a személyi jövedelamadó bevallásának és az 1+1 százalékos rendelkező nyilatkozatok elküldésének. Az adóhatóság szerint az adóbevallásokban évről-évre hasonló típushibák bukkanak föl, ezeket érdemes elkerülni. Fölösleges olyan szervezet támogatni adónk egy százalékával, amelynek lejárt köztartozásai vannak.
2008. 05. 16. 16:20
A közmédiumok felügyeletével olyan emberek is foglalkoznak, akik egyszer szerb, egszer ukrán, másszor pedig románként kerülnek be a kuratóriumba. Az ORTT szerint az ezt lehetővé tevő szabályozás paródia.
2008. 05. 16. 14:14
Szili Katalin elindította a ORTT, illetve a közmédiumok kuratóriumi elnökségének kiegészítését. A Fidesz szerint az így előálló rendszer minden képzeletet felülmúl.
2008. 05. 16. 13:58
Kétórás figyelmeztető sztrájkot hirdettek jövő keddre a Paksi Atomerőmű számára szolgáltatást végző Dekoten Kft. dolgozói - tájékoztatta az MTI-t Lőrincz László, a Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezetének (PADOSZ) elnöke, aki egyben a sztrájkbizottság vezetője.
2008. 05. 16. 13:10
6,5 százalékkal nőttek a bruttó átlagkeresetek egy év alatt, a nettó viszont csak 6,2-vel. Ezzel szemben a reálkereset csaknem 1 százalékkal csökkent. A közszférában egyre kevesebben dolgoznak, és a fizetések emelkedési üteme a februári fellendülés után leszállóágban van.
2008. 05. 16. 11:30
Nagy kérdés, hogy a napi 8-10 órás médiafogyasztásunk miként változik a jövőben. Mint ahogy ma még azt sem lehet tudni, lesz-e médiaboom. Csermely Ákos, a Média Hungary szervezője azt ígéri, erre is keresik a választ mostani konferenciájukon.
2008. 05. 16. 11:21
A Carat Hungary 21. Média Kft. nyerte a Malév nyílt médiatenderét, melyet a légitársaság január végén marketingkommunikációs médiatervezési és -vásárlási feladatok ellátására írt ki.
2008. 05. 16. 10:44
Olvasói sztorik