FN

Még a tartósan 300 forintos euróárfolyam sem veszélyeztetné az inflációs célt – vélték a FigyelőNet által megkérdezett makroelemzők. A reálgazdasági kilátások rosszak, de legalább a forint miatt nem kell aggódni egyelőre.
2009. 01. 20. 17:16
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 232,86 pontos, 1,94 százalékos csökkenéssel, 11 785,01 ponton zárt kedden. A Mol árfolyama 5,05 százalékkal 9110 forintra csökkent, az OTP részvények ára 1,62 százalékkal 2430 forintra esett.
2009. 01. 20. 17:00
Eredménytelenül ért véget kedden a szakszervezetek és a munkáltató egyeztetése Ferihegyen, a felek szerdán 10 órától folytatják a tárgyalásokat.
2009. 01. 20. 15:54
Az Európai Unió pénzügyminiszterei kedden jóváhagyták a Lettországnak nyújtandó 3,1 milliárd eurós hitelt, a pénzügyi válság negatív következményeinek ellensúlyozására.
2009. 01. 20. 15:46
Alekszandr Medvegyev, a Gazprom vezérigazgató-helyettese kedd délután azt mondta, hogy a Gazprom és az ukrán Naftogaz már kedden eléri a teljes kapacitást a gázszállításban, és az orosz hírügynökségek több európai országból jelentették már kedd délután a földgáz megérkeztét.
2009. 01. 20. 15:40
A vállalkozások jelentős része nem készült fel a világszerte észlelhető általános gazdasági krízis kezelésére és a túlélésére. Éppen ezért indult el a Válságkezelési Kutatás, amelyből kiderülhet: mit tehet a vezető és a HR-es recesszióban?
2009. 01. 20. 14:50
Kedden 13.20 órakor megindult a földgázszállítás Ukrajna irányából Magyarországra - közölte az FGSZ Földgázszállító Zrt. Közben Göncz Kinga külügyminiszter magyar-szlovák gázvezetéket sürget. Barroso szerint le kell vonni a következtetéseket.
2009. 01. 20. 14:40
A Fidesz és a KDNP elfogadhatatlannak tartja a családi pótlék bármiféle elvonását, szigorítását vagy eltörlését. A pártok azt sem helyeslik, hogy a megszorítások alatt a kormány luxuskiadásokra költ.
2009. 01. 20. 14:25
Az OMV osztrák gáz- és olajipari konszern azzal számol, hogy a gázvita rendezése nyomán az újraindított orosz gáz két-három napon belül, de lehetséges, hogy már korábban megérkezik Ausztriába.
2009. 01. 20. 14:11
A bruttó átlagkereset tavaly megközelítette a kétszázezer forintot. Ám a fizikai dolgozók 90 300, a szellemi foglalkozásúak pedig 155 900 forintot kaptak kézhez. A versenyszférában körülbelül annyi dolgozót vettek fel, mint amennyit elbocsátottak, a közszolgák létszáma azonban több ezer fővel csökkent.
2009. 01. 20. 12:44
Bár a trónfosztás még várat magára az internetes böngészők ¬ piacán, a múlt év végén a Firefox részesedése meghaladta a 20 százalékot. A legnagyobb fejlődést az Apple által létrehozott Safari érte el 2008-ban.
2009. 01. 20. 12:00
Legvégső esetben akár el is némulhat a két országos kereskedelmi rádió, ha néhány hónapon belül nem születik egyezség arról, ki és miként hosszabbíttatja meg a Sláger és a Danubius koncesszióját.
2009. 01. 20. 12:00
A kisebb kiadók is megérzik a pénzügyi válság hatását, de másként reagálnak rá, mint nagyobb társaik. A tartalom-előállítás költsége sokuknál szent tehénnek számít, inkább a nyomdán igyekeznek spórolni.
2009. 01. 20. 12:00
Már tömeges igény van a nagy felbontású sugárzásra, az emberek most karácsonykor is rengeteg LCD- és plazmatévét vásároltak – indokolja Vigh Zoltán, az MTV digitális igazgatóságának megbízott igazgatója, hogy miért tették le a voksukat a HD-formátum mellett.
2009. 01. 20. 12:00
Árgus szemekkel figyeli a reklámszakma az év legnagyobb amerikai sport- és marketingeseményét, a februári Super Bowlt. A tét óriási, itt dőlhet el, mekkora vesztese lesz a globális pénzügyi válságnak a hirdetési piac.
2009. 01. 20. 12:00
Egy kezemen össze tudom számolni azokat a budapesti rádiókat, amelyek a reklámpiacból élnek – vélekedik Rónai Egon, aki a közelmúltban túladott a rockzenét játszó Pont FM-en.
2009. 01. 20. 12:00
Miki egérrel vált világhírűvé Walt Disney, aki hangos rajzfilmjeivel és egész estés, színes mesefilmjeivel egy médiabirodalom alapkövét rakta le.
2009. 01. 20. 12:00
Az októberben kipattant világgazdasági válság reklámpiaci hatásai még nem igazán olvashatók ki a rendelkezésre álló január–novemberi adatokból. A két évvel ezelőtti jelképes bővülés után reklámpiaci szempontból 2008 kifejezetten jó évnek számított. A folytatás kérdéses.
2009. 01. 20. 12:00
Egyik nagy kereskedelmi csatornát sem kötelezi semmilyen jogszabály arra, hogy a digitális átállásban részt vegyen – mondja Rozgonyi Krisztina, a Nemzeti Hírközlési Hatóság tanácsának alelnöke. A Viasat és a Humor1 csatornáinak visszakozását viszont akár szankcionálhatják is.
2009. 01. 20. 12:00
Marketing Hirdetők Obama-lázbanTöbb leleményes vállalat is megtalálta a módját, hogyan tartsa életben az amerikai elnökválasztás során kialakult Obama-lázat. Az olcsó és praktikus bútorairól híres svéd bútoróriás, az IKEA „Válaszd a változást ’09” néven indított kampányt, tisztelegve Barack Obama előtt. A cég ugyan nem a Fehér Házban, hanem Washingtonban, a Union Station állomáson építette meg a [...]
2009. 01. 20. 12:00
A gazdasági válság döntésre kényszeríti a nyugati médiaelitet. A kérdés az, bezárják-e a veszteséges szerkesztőségeket, vagy engedjenek a tőkeerős orosz és arab befektetőknek, akik piaci pozíciókra törnek a médiában és a szórakoztatóiparban.
2009. 01. 20. 12:00
Olvasói sztorik