FN

Martfű önkormányzata akcióba kezdett, hogy megmentsék a helyi cipőgyár még meglévő vagyonát, az ügy érdekében a térség szocialista országgyűlési képviselője is lobbizik - írta keddi számában az Új Néplap.
2009. 07. 14. 09:01
Megtiltották a munkavégzést a kondorosi szociális foglalkoztatóban, mert a működtető alapítvány nem biztosított elegendő munkát a megváltozott munkaképességű embereknek - írta a Békés Megyei Hírlap kedden.
2009. 07. 14. 08:47
Az öt-hatezret is eléri azoknak a pedagógusoknak a száma, akiket a legtöbb esetben törvénytelenül, határozott idejű munkaszerződéssel foglalkoztatnak. Ők a szorgalmi időszak végén, nyárra munkanélkülivé válnak, és jobb esetben csak tanévkezdéskor helyezkedhetnek el újra - írja a keddi Magyar Nemzet.
2009. 07. 14. 08:24
A londoni bankközi piacon kedden reggel 276,35 forintot ért egy euró, a hétfő késő esti 276,28 forinttal szemben. Ez 0,03 százalékos gyengülés.
2009. 07. 14. 07:12
Több mint ötven százalékkal csökkent az új személygépkocsik eladása az első fél évben Magyarországon - írta keddi számában a Világgazdaság.
2009. 07. 14. 07:04
Rossz hír sok kintlevőséggel küzdő vállalkozónak, hogy a nekik tartozó megrendelőnek bármikor nyoma veszhet. Az ügyvéd jóhiszeműen is szentesítheti a tartozások eltüntetése céljából létrejövő cégeladási ügyleteket, mert munkája során nem kell megismernie a cégek gazdasági helyzetét. A cégbíróságnak pedig, ha formailag minden rendben van, be kell fogadnia a cégeladásokat, akkor is, ha egy-egy székhelyre tömegesen jegyeznek be cégeket. A cég és vel
2009. 07. 14. 06:25
A dél-dunántúli régióban nagyon hosszú idő óta ez év júliusában nem nőtt, hanem három százalékkal csökkent a regisztrált álláskeresők száma - közölte Simon Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára hétfőn Barcson; szavai szerint ennek alapján "talán azt hihetjük, már látszik az alagút végén a fény".
2009. 07. 13. 20:28
Tizenegymillió forint felügyeleti bírságot rótt ki a K and H Bank Zrt.-re a hitelintézetnél lefolytatott célvizsgálata nyomán a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) június 24-re datált, hétfőn délután közzétett határozatában.
2009. 07. 13. 19:09
Az eddig kiközvetített több mint félezer segélyezettből minden ötödik elutasította a közfoglalkoztatás keretében felajánlott munkát Szolnokon
2009. 07. 13. 19:01
A forint gyengült az euróval szemben, amely 277 forint fölött állt hétfőn késő délután a londoni bankközi devizapiacon. A szakértők azt mondták, hogy a térségbeli devizák hanyatlását a zloty napközbeni lejtmenete váltotta ki, amit a lengyel kormány és a jegybank között a múlt héten kipattant ellentét okozott.
2009. 07. 13. 18:18
Idén egy különleges díjat is szeretnénk átadni a Figyelő TOP 200 gálán. Ezt a díjat nem vállalat, hanem személy kapja. Keressük azt a vállalatvezetőt, aki vállalatának irányítása során az elmúlt években a legnagyobb hangsúlyt helyezte az innováció fontosságára, a legjobban aknázta ki a modern menedzsment tanok eredményességre gyakorolt hatását, és a leginkább példaképe lehet a jövő vállalatainak, üzletembereinek.
2009. 07. 13. 17:05
A magyar kormány továbbra is több forrásból akar gázt hozni Magyarországra - reagált Bajnai Gordon Ankarában arra, hogy a Fidesz felszólította a kormányt, a választásokig függessze fel a Déli Áramlat gázvezeték munkálatainak előkészítését.
2009. 07. 13. 15:14
A diósgyőri kohászat felszámolója mindent megtesz annak érdelében, hogy vevőt találjon a cég számára, amely tovább működtethetné a tavaly december óta álló gyártósorokat - hangsúlyozta Perpék Ildikó, a Ratis Kft. felszámolóbiztosa hétfőn, a DAM 2004. Kft.-ben tartott munkásgyűlésen.
2009. 07. 13. 14:38
A magyarországi infláció további gyorsulását jósolja az MTI által a múlt havi adatsor közzététele előtt kérdezett londoni feltörekvő piaci elemzők zöme, az előrejelzési sáv ugyanakkor rendkívül széles, mert a szakértők eltérő súlyokkal veszik figyelembe az árfelhajtó tényezőket - főleg az üzemanyag-összetevőt -, illetve a lassító bázishatásokat.
2009. 07. 13. 14:37
Sorrendben az újságok és a rádió, valamint a magazinok és a tévé reklámjaiban bíznak leginkább a magyarok a hagyományos médiumok közül. Ez eltér a nemzetköri átlagtól. Európában ugyanis a tévé vezet az újságok előtt. Többek között ezt tárta fel a Nielsen 50 országban - köztük Magyarországon - idén áprilisban, internethasználók körében végzett kutatása a reklámok iránti bizalomról.
2009. 07. 13. 14:25
Természettudományt, de elsősorban matematikát okító magyarországi tanárokat foglalkoztatna a chicagói általános és középiskolákat összefogó szervezet, a Chicago Public Schools. A két ország közötti nemzetközi csereprogramra július 14-én, kedden választják ki Debrecenben azokat a fiatal tanárokat, akik elsőként utazhatnak ki tanítani.
2009. 07. 13. 13:06
Bajnai Gordon miniszterelnök írta alá magyar részről a Nabucco földgázvezeték kormányközi megállapodását Ankarában, hétfőn. A hét éve húzódó projekt egy nagy lépéssel közelebb került a megvalósuláshoz, már csak az a kérdés, lesz-e gáz a vezetékben.
2009. 07. 13. 11:43
Önkormányzatok nélkül júniusban az államháztartás 245,9 milliárd forint hiánnyal zárt, szeptember végére 1067,7 milliárd forintot vár a Pénzügyminisztérium (PM), ez a GDP 4,1 százaléka - jelentette be Katona Tamás államtitkár.
2009. 07. 13. 11:37
Magyarország még ebben a hónapban megkezdi a tárgyalásokat a Nabbuco-konzorciummal a gázvezeték megépítésének gyakorlati megvalósításáról - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök a Nabucco földgázvezetékről szóló kormányközi megállapodás aláírása előtt Ankarában.
2009. 07. 13. 11:06
Garantált siker egy lap számára, ha az amerikai first lady szerepel a címoldalon. A közvélemény-kutatások szerint a fist ladyt szívesebben nézik, mint Barack Obamát.
2009. 07. 13. 09:30
A hitelintézetek szabad likviditása tovább nőtt júniusban, bár májushoz képest az egynapos betétek átlagállománya csökkent, a kéthetes MNB-kötvény-állomány viszont emelkedett - közölte hétfőn a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
2009. 07. 13. 09:10
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 101,39 pontos csökkenéssel, 14 224,32 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 0,71 százalékkal gyengült.
2009. 07. 13. 09:04
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) mindhárom általa ismert gyorskölcsön-nyújtó cégnél úgynevezett témavizsgálatot tart - mondta Binder István, a felügyelet szóvivője a hétfői Napi Gazdaságnak.
2009. 07. 13. 06:47
Bűn lenne eltörölni az egyszerűsített vállalkozási adót, amíg az adórendszerben nem lesz gyökeres változás, addig szükség van az EVÁ-ra - mondta Vadász György, a Magyar Iparszövetség társelnöke a Magyar Hírlap hétfői számának nyilatkozva.
2009. 07. 13. 06:38
Olvasói sztorik