FN

Jadranka Kosor horvát miniszterelnök nyári budapesti látogatása óta sem személyesen, sem telefonon nem történt újabb tárgyalás közte és Orbán Viktor között - mondta Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtóstábjának vezetője.
2010. 10. 18. 12:02
Senkinek sem volt könnyű a 2009-es esztendő, a TOP 200 vállalatainak sem. A lendület már 2008-ban megtört; az utolsó negyedév akkor lényegében elvitte a többleteket, de éves szinten még a stagnálás volt a jellemző. A fordulat 2009-ben következett be, amikor az átlagot tekintve is romlott minden lényeges mutató, bár a GDP-hez és a kivitelhez a TOP 200 cégei nagyobb arányban járultak hozzá, mint egy évvel korábban. A Figyelő által minden évben össz
2010. 10. 18. 11:17
Nem tartja elítélhetőnek és hosszú távon kedvező hatást tulajdonít a válságadóknak a Nemzetközi Vállalatok Magyarországi Társaságának elnöke egy osztrák gazdasági lap hétfői számában megjelent interjú szerint.
2010. 10. 18. 09:34
Az eddigi tendenciák alapján jövő év elejétől már növekedési pályára kerülhetne az építőipar, ugyanakkor a megkötött szerződések állománya nem ad okot a bizakodásra, különösen aggasztó, hogy ez év augusztusában 35,4 százalékkal kevesebb új szerződést kötöttek, mint egy évvel korábban - mondta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) alelnöke a Világgazdaságnak.
2010. 10. 18. 07:20
Az idei harmadik negyedévben tovább csökkent a legnagyobb magyarországi kereskedelmi bankok fiókjainak a száma - írja a Világgazdaság.
2010. 10. 18. 07:07
Internetes portálok sora csalogat: kössél nálam alacsony díj ellenében bankközi devizaügyleteket (forex), vagy adjál el a koncentrált piacokon napon belül (daytrade) devizákat, részvényeket, árupiaci termékeket. Vigyázat: különösen kockázatos ügyletekről van szó!
2010. 10. 18. 06:30
Az összes adóterhelés érdemben nem változik, csak átcsoportosításra kerül sor a lakosságtól és az adót fizető társaságoktól a bankadót és válságadót fizető ágazatok terhére - kommentálta a parlament elé beterjesztett adótörvény-javaslatokat Vámosi-Nagy Szabolcs, az Ernst & Young adószakértője.
2010. 10. 17. 13:58
Olvasói sztorik