FN

Az ipari termelői árak az előző havihoz képest 0,2 százalékkal, az egy évvel korábbihoz mérten 6,3 százalékkal nőttek februárban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
2011. 03. 30. 09:07
Be lehet fixálni egy árfolyamot, de ennek az az ára, hogy valakinek a költségeit állni kell akkor, ha az árfolyam lejjebb megy - hívta fel a figyelmet Sarkadi Szabó Kornél pénzpiaci elemző az MTV Ma reggel című műsorában.
2011. 03. 30. 08:11
Kész tárgyalni a magán- és az állami szféra együttműködésében (ppp) felépített Művészetek Palotájáról (MüPa) a beruházó, a Demján Sándor vállalkozásait összefogó Polus Investment - mondta Mécs Imre vezérigazgató a Népszabadságnak.
2011. 03. 30. 07:49
Április végére, május elejére alakulhat ki a kormány végleges elképzelése a szabad vasárnapról - közölték a Magyar Nemzettel Szatmáry Kristófnak, a Nemzetgazdasági Minisztérium belgazdasági államtitkárának titkárságán.
2011. 03. 30. 07:35
A rászorulók élelmiszerek termeléséhez megművelhető földet és tizenötezer forint értékű vetőmagcsomagot kapnak Lábatlanon, a lehetőségért jelentkezni kell az önkormányzatnál - mondta el a Komárom-Esztergom megyei település jegyzője.
2011. 03. 30. 07:18
Az energiaszektor szabályai tizenegyszer gyakrabban változnak Magyarországon, mint Szlovákiában, a fosszilis energia pedig még most is túl olcsó. Mindkettő káros. Csakúgy, mint az ostoba gázárpolitika. Interjúnk második része Varró Lászlóval, a Nemzetközi Energiaügynökség frissen kinevezett kulcsfontosságú vezetőjével.
2011. 03. 30. 06:41
Magyar beszállítókkal dolgozik majd a General Motors. A kormány azt szeretné, ha a jövőben minél több céggel születne hasonló megállapodás - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
2011. 03. 29. 17:54
Újabb egy fokozattal, "BBB mínusz" szintre - csupán egy fokozattal a "bóvli kategória felett - minősítette le kedden Portugália hosszú távú szuverén adóskockázati osztályzatát a Standard & Poor's.
2011. 03. 29. 16:44
Olvasói sztorik