Gazdaság

Egyelőre csak ígéret a tűzoltók túlórapénze

Továbbra is homályos, ki fogja kifizetni a tűzoltók elmaradt túlmunkajuttatásait.

Mint a Független Hírügynökség már hírül adta, Kontrát Károly államtitkár és Bakondi György katasztrófavédelmi főigazgató hétfőn sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a tűzoltók 2004. május 1-jétől 2007. december 31-éig eltelt időszakban elmaradt túlmunka díjakat ez év végéig kell kifizetni a tűzoltóknak. 6,5 milliárd forintról van szó, ennek nagy részét az önkormányzatoknak kell kifizetni, erre Pintér Sándor belügyminiszter fel is fogja kérni az önkormányzatokat. Az év végéig az állami tűzoltóságoknak a 6,5 milliárdból járó 72 millió forintot az állam az év végéig kifizeti.

Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke a Független Hírügynökség kérdésére azt mondta, hogy a majdnem 6,5 milliárdos kifizetésre nincs fedezet az önkormányzatoknál. A tűzoltók bére csak átfutó tételként jelenik meg náluk, hiszen annyit adnak tovább, amennyit a központi költségvetésből erre kaptak. Az önkormányzatok felelőssége az épületek, eszközök, járművek fenntartási költségeiben van, erre nem kevés pénzt áldoznak – tette hozzá.

A Független Hírügynökség a Belügyminisztériumtól azt kérdezte, hogy kapnak-e ehhez támogatást az önkormányzatok a központi költségvetésből vagy maguknak kell kigazdálkodniuk, illetőleg elképzelhető-e más megoldás. A tárcánál úgy tájékoztattak, hogy a hétfői sajtótájékoztatón elhangzottakhoz tartják magukat, vagyis ebben a témában megkeresik az önkormányzatokat. Arról, hogy azok kapnak-e bármilyen pénzt a kifizetéshez, még nincs döntés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik