FN
Július 24-én nyilvánosságra hozzák a felvételi ponthatárokat, így hamarosan kiderül, hogy a közel 100 ezer jelentkezőből kik kezdhetik meg a tanulmányaikat.
Egyre többen buknak le. A hatóság szerint nincs több adókerülő, csak jobb az ellenőrzés.
A „felhőzés" ütőkártyája, hogy csak a felhasznált kapacitás után kell fizetni.
Július 15-étől változtak a táppénzszámítás szabályai. Rosszabbul azok járhatnak, akik tavaly még jól kerestek, az idén viszont már nem. Fordított helyzetben pedig több lehet a táppénz, mint eddig.
A bérek kifizetése nem okozhat a munkavállalónak pluszköltséget, vagy ha mégis, azt kompenzálnia kell(ene) a munkáltatónak. A közszférában kötelező az utalás, és nincs kompenzáció. Egy pedagógus perelt emiatt és a javára ítéltek.
Az árfolyam-különbözet teljes vagy részleges elengedése lenne az az újabb segítség, amit a kormány a devizahiteleseknek szánna. Ez akár több millió forintot is jelenthet egy-egy adósnak.
Az amerikai lakóingatlanárak közel hét évet tekintve a legnagyobb mértékben nőttek áprilisban éves összevetésben.
A Saldo szakértői összegyűjtötték a legfontosabb tudnivalókat – a munkaadók és a diákok számára is.
Várhatóan a három nagy hitelminősítőt nem hatja meg a kormány lépése.
- 10:17 Orbánnal és Putyinnal riogatva kampányolnak a svájci közmédia meggyengítése ellen
- 09:37 Nincs okoskészüléke, mégis digitális tranzakciókkal lopták meg a nyugdíjas mérnököt
- 09:35 Frakkot, Gombóc Artúrt és Mézgáékat is életre keltette a mesterséges intelligencia
- 09:30 Mint aki belépett a Kardashian-klánba: alig ismerni rá az új stílusban mutatkozó Demi Moore-ra
- 09:07 „Itt mindenki elpusztul, az biztos” – hatalmas illegális gumitelepről forgatott Magyar Péter Nagykölkeden
- 08:37 Nincs mit szépíteni: Emily Ratajkowski lefotózta a meztelen fenekét és kiposztolta 30 millió követőjének
- 08:28 Pataky Attila az anyósát féltette „a migránslepte” Malmőben: Azt akarod, hogy megerőszakoljanak? 10-20 fekete elszórakozik veled
- 08:13 Munkásokat és tengerészeket öltek halomra a szovjetek
- 08:10 A szentté avatott II. János Pál pápa újabb ereklyéje került Székesfehérvárra
- 07:28 Akár 18 fok is lehet március első napján
- 07:23 Újra a lejtőn: megint letartóztatták Shia LaBeouföt
- 07:05 Az elérés nem minden – Orbán csúcsra járatott digitális szabadságharcának egyelőre nem sikerült legyűrnie Magyar Pétert
- 07:04 Még mindig nem telt meg élettel az iszkaszentgyörgyi kastély, amit egy Curtis-klipforgatás miatt vettek el a finn bérlőtől
- 06:20 Egy éve ilyenkor: bilincsben vitték el a katolikus iskola tanárát
- 06:12 Meghalt Ali Hamenei, Irán legfőbb vezetője; a válság miatt több mint 4000 magyar rekedt a Közel-Keleten
- 05:30 Emlékszel még az ízükre? A nagy retró édesség-kvíz
- 06:12 Meghalt Ali Hamenei, Irán legfőbb vezetője; a válság miatt több mint 4000 magyar rekedt a Közel-Keleten
- 07:05 Az elérés nem minden – Orbán csúcsra járatott digitális szabadságharcának egyelőre nem sikerült legyűrnie Magyar Pétert
- 21:06 Forsthoffer: A Fidesz Gődény Györgyöt vetné be, hogy szavazatokat szipkázzon el a Tiszától
- 04:40 Holtan találtak a leghíresebb gyerekrablás áldozatára
- 09:07 „Itt mindenki elpusztul, az biztos” – hatalmas illegális gumitelepről forgatott Magyar Péter Nagykölkeden
- 08:13 Munkásokat és tengerészeket öltek halomra a szovjetek
- 04:10 Ezért nem volt régen válogatós, finnyás gyerek
- 05:45 Kvíz: mennyire figyeled, hogy mit néz a gyereked?
- 21:07 Wolf Kati: Engem soha nem láthattak párttribünön tapsikolni, nem kívánok ilyen csapatba tartozni
