Gazdaság

Az állam is támogatja a kivándorlást?

Hogy hogyan támogatja az állam a kivándorlást, a külföldi munkavállalást? Adókedvezményt vehetünk igénybe, ha az itthoni lakásunkat kiadjuk, és külhonban bérlünk egy másikat.

Az szja-törvény azt mondja, hogy ha a lakásunkat bérbe adjuk, és egy másik településen pedig legalább 90 napra lakást bérlünk, akkor a bérletidíj bevételéből levonhatjuk a másik településen megfizetett bérleti díj költséget. Feltéve, hogy a bérleti díjat máshol nem számoljuk el, és nem térítik meg nekünk.

Így tulajdonképpen adókedvezményhez juthatunk az általunk kiadott lakásra. A szabály tavaly január óta él, a Nemzetgazdasági Minisztérium Otthonteremtési Programjának részeként.

Ruszin Zsolt adószakértő annak járt utána, mi a helyzet, ha külföldön bérlünk lakást. Például azért, mert tartósan kimegyünk dolgozni, s addig az itthoni házat kiadjuk. A törvény ugyanis nem szűkíti le, hogy az adókedvezményre jogosító ingatlannak Magyarországon kell lennie.

Az adóhatóság levelében megerősítette, hogy a külföldi lakásbérlés után is igénybe vehető az adókedvezmény. S így, mivel külföldön jellemzően drágább az albérlet, mint Magyarországon, nagy valószínűséggel adómentességet élvezhet, aki tud a lehetőségről. Így aztán kvázi támogatja az állam a külföldre távozást.

Ruszin szerint egyébként le lehetett volna szűkíteni csak magyarországi lakásbérlésre a lehetőséget, ez nem ellenkezett volna EU-s szabályokkal – írja az Adófórum.hu-n.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik