Gazdaság

Drágulhat az összes alapvető élelmiszer

élelmiszer (élelmiszer, vásárló, tejföl)
élelmiszer (élelmiszer, vásárló, tejföl)

Az elmúlt hetekben szinte valamennyi alapvető élelmiszer előállítója áremelési szándékkal kereste meg a kereskedőket - írja a Napi Gazdaság.

A lap keddi száma szerint az élelmiszergyártás valamennyi szereplője két tűz között érzi magát: az útdíjat kivétel nélkül rájuk hárítják, ezt pedig az átadási árakban alig tudják érvényesíteni.

A mezőgazdasági termelők esetében – vetőmag-, növényvédőszer-, illetve műtrágya-kereskedők – már be is építették az áraikba az útdíj költségét, miközben a gazdák a pluszköltségre való hivatkozással kapnak egyre alacsonyabb vételi ajánlatokat – mondta a Napi Gazdaságnak Horváth Gábor, a MOSZ főtitkára.

Csorbai Attila, a Baromfi Terméktanács elnöke arról számolt be, hogy az elmúlt hetekben több gyártónak is sikerült 10 százalék alatti mértékben emelnie az átadási árat, igaz, ez nem minden esetben jelent meg a termékek fogyasztói áraiban. Leginkább a kereskedelmi láncon és a feldolgozó üzem méretén múlt, hogy sikerült-e bármiféle áremelést elérni.

Lukács László, a Tej Terméktanács főtitkára szerint a tejpiacon is megvalósulni látszik az emelés. Véleménye szerint van esély rá, hogy a terméktanács júliusban kiadott, 8-10 százalékos emelésről szóló prognózisa teljesüljön.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik