FN
Három és fél év alatt ennyivel csökkent a megvásárolt tulajdonrész értéke az árfolyamváltozások miatt.
2014. 03. 21. 16:13
A módszer lényege, hogy akik a pénzünket szeretnék, saját számlájukra irányítják az átutalásainkat.
Négyszázezer forintos csekket küldött a Főgáz a 88 éves néninek. Hiába tiltakozik, nem foglalkoznak a panaszával.
Az Elmű igazgatósága a tartalékból 16 milliárdot, részvényenként 2650 forintos osztalékot javasolt fizetni a társaság pénteki közgyűlésén, amit a részvényesek el is fogadtak. Az állami MVM nem kért osztalékot, javaslatát nem támogatták - írja a Napi.hu.
A Vodafone-tól érkezett az Invitelhez Herenyik Györgyi, aki januártól tölti be a vállalati marketingigazgatói pozíciót.
Az online apróhirdetési oldalakról készült átfogó felmérés, amelyből kiderül, hogy a nemrég az Expresszt megvásároló Jófogás.hu-n gyorsabban lehet értékesíteni a termékeket.
Érdekes hézag van a korhatáremelésnél, ami miatt a szokásosnál kevesebben vonulhatnak nyugdíjba az idei első félévben.
Májusig fel kell számolni azokat a trafikokat, amelyek benzinkúton vagy bevásárlóközpontban vannak. Összefogtak a kétségbeesett vállalkozók.
2014. 03. 21. 09:57
A Fővárosi Törvényszék egy ügyben már érvénytelenített egy szerződést, amelyet egy arra nem jogosult autókereskedő írt alá.
Negatívra módosította Moszkva hosszú távú devizakibocsátói besorolását a nemzetközi hitelminősítő intézet.
2014. 03. 21. 08:13
Összemérheti lobbierejét az üdülőkörzet három legfontosabb települése.
Egy év alatt közel 40 százalékot emelkedett a kakaóbab világpiaci ára, és további drágulásra lehet számítani.
Leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta Oroszország közepes befektetői államadós-besorolását csütörtökön a Standard & Poor's.
2014. 03. 20. 19:01
A kutatóintézet szerint gazdaságpolitikai váltás nélkül jövőre sem várható dinamikus növekedés, és vannak olyan területek, ahol nem kizárt a visszaesés sem.
Mária aranyforintja elnevezéssel az idei év legértékesebb darabjaként bocsátott ki a Magyar Nemzeti Bank ötvenezer forint értékű arany emlékérmét.
Az új uniós pályázatoknál már kevesebb lesz a vissza nem térítendő támogatás, inkább a támogatott hitelkonstrukciók lesznek jellemzőek.
Az ügyhöz közelállók szerint a futballklubot már csak a legfelsőbb politikai körökből érkező segítség mentheti meg.
A jegybank növekedési hitelprogramjának második ütemében eddig 2300 vállalkozás mintegy 85 milliárd forint hitelhez jutott.
2014. 03. 20. 16:14
Idéntől a nyilvános online adatokat is felhasználja a NAV a vállalkozások ellenőrzésénél és a vizsgálati célpontok kiválasztásakor – hívja fel a figyelmet a MAZARS.
2014. 03. 20. 15:22
Ennyi fejlesztési támogatás kap 1017, adósságkonszolidációban nem részesült település, amelyek lélekszáma nem éri el a kétezret.
2014. 03. 20. 14:02
Csütörtökön volt a boldogság világnapja. Ám sajnos nálunk inkább a boldogtalanság világnapjának kellene hívni. Megmutatjuk, miért.
A bankok nem sokat várnak attól, hogy kötelező mindenkit levélben tájékoztatniuk, aki még nem lépett be az árfolyamgátba. Több okból sem gondolják, hogy sikeres lehet a rájuk kényszerített akció.
2014. 03. 20. 12:37
- 23:09 Bezuhant a csereajtón egy magyar jégkorongozó, mentők segítettek rajta
- 21:51 Távcsővel kémleli parancsnoka arcát az atomerőműhöz kirendelt honvéd a megyei lapok új AI-grafikáján
- 21:26 Megtévesztő kampány miatt eltiltották Vajda Zoltánt a plakátjai és szórólapjai használatától
- 21:00 Hét döbbenetes leleplezés A Topmodell leszek! vitatott hagyatéka című dokumentumsorozatból
- 20:58 Sokan már koporsóban látják, de még korai kihirdetni az olasz labdarúgás halálát
- 20:55 Visszaküzdötte magát a magyar kosárlabda-válogatott az vb-selejtezőbe, két másodperccel a vége előtt kapott ki
- 20:36 Elfogták az embert, aki reggel maszkban támadott egy ügyintézőre Zalaszentgróton
- 20:05 A nap legfontosabb hírei – 2026. február 27.
- 19:54 „Kín, szenvedés, káosz” – Tóth Andinak nem indult túl jól 2026
- 19:22 A katasztrófavédelem megerősítette, hogy vittek külső helyszínre veszélyes anyagokat a gödi Samsung gyárból
- 19:22 „Coming soon Debrecen” feliratú kép jelent meg a CATL gyárról egy tiszás képviselőjelölt oldalán
- 19:15 Anyagi problémákkal küzd a Drága örökösök színésznője: „Nem gondoltam, hogy majdnem 50 évesen itt fogok tartani”
- 18:57 Autóban zúztak halálra egy férfit egy müncheni roncstelepen
- 18:31 Orbánon eluralkodni látszik a stratégiai hisztéria
- 18:31 Közel egymilliós bírságot szabtak ki a hétfői Lázárinfó miatt
- 14:42 Sorra kapcsolja le a Facebook a kormánypárti megyei lapok oldalait
- 18:29 Amanda Seyfried művégbélnyílással forgatta le új filmje meztelen jelenetét
- 19:22 A katasztrófavédelem megerősítette, hogy vittek külső helyszínre veszélyes anyagokat a gödi Samsung gyárból
- 16:05 Ligeti: Orbán bűncselekményt követhet el, ha nem tett feljelentést az ukrán fenyegetés miatt
- 18:31 Közel egymilliós bírságot szabtak ki a hétfői Lázárinfó miatt
- 15:09 Találkozót kért Orbántól, erre a 4iG visszavonta a győri polgármester meghívását – a cég szerint azonban más történt
- 13:57 Megnyílt az ország egyik legnagyobb Lidl-áruháza, megrohanták a vásárlók
- 11:12 Brüsszelben bekészítették a fegyvert Orbán leszerelésére
- 21:26 Megtévesztő kampány miatt eltiltották Vajda Zoltánt a plakátjai és szórólapjai használatától
- 13:14 „Kissé megkönnyeztem” – megérkezett Galambos Lajos első nyugdíja
